Főoldal > DIÉTA > 125 kilóból álomalak – Fogyókúrás sikersztori

125 kilóból álomalak – Fogyókúrás sikersztori

diétafogyókúratáplálkozás
0

Írta: and

Egy rossz párkapcsolat az alakunkra, sőt az egészségünkre is rányomhatja bélyegét. Kisparti Anita ezt szó szerint a saját bőrén tapasztalta, de elég bátor és kitartó volt ahhoz, hogy változtasson. A pluszkilók Anita a kapcsolata elején még viccesnek tartotta, amikor párja azzal rémisztgette, hogy mellette minden nő elhízik. A prognózis azonban valóra vált. „Négy és fél […]

Egy rossz párkapcsolat az alakunkra, sőt az egészségünkre is rányomhatja bélyegét. Kisparti Anita ezt szó szerint a saját bőrén tapasztalta, de elég bátor és kitartó volt ahhoz, hogy változtasson.

0015856_1.jpg ()

A pluszkilók

Anita a kapcsolata elején még viccesnek tartotta, amikor párja azzal rémisztgette, hogy mellette minden nő elhízik. A prognózis azonban valóra vált. „Négy és fél évig voltunk együtt, ez idő alatt a párom szinte állandóan etetett. Gyerekkoromban sokat mozogtam, húszéves koromig versenyszerűen úsztam. Huszonkét évesen szültem, és a terhesség után rajtam maradt némi felesleg. A megismerkedésünk idején „csak” 78 kiló voltam. Az ő családja vidéken él, ahonnan állandóan kaptuk a jobbnál jobb ételeket, de ha csak magunk voltunk, akkor is rengeteget ettünk. Én pedig egyre csak híztam, és ugyan próbáltam lefogyni, a leadott kilók mindig visszajöttek.”

A fordulópont

Kapcsolatuk alkonyán Anita már több mint 120 kg volt. A túlsúly miatt gyakran fájt a lába, a háta, és nehezen kapott levegőt. Ami azonban még rosszabb volt: rájött, hogy egyáltalán nem boldog a párja mellett.
„Egy nap felkeltem, és megszületett bennem a döntés: kezembe veszem a sorsom irányítását. Szakítottam a barátommal, és új életet kezdtem, ami természetesen életmódváltással járt. Azelőtt rengeteg módszert kipróbáltam, de nálam egyik sem működött. Ezért megvettem az update-könyvet, elolvastam, és elhatároztam, hogy ezt fogom követni.”

0015856_2.jpg ()

A diéta

Kitartásának köszönhetően néhány hónappal később már 35 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg.
„Az első hetek voltak a legkeményebbek. Túl drasztikusan kezdtem neki az egésznek, azonnal megvontam magamtól a cukrot, az első néhány hétben előfordult, hogy rosszullét környékezett. Másfél hónap elteltével azonban teljesen átállt a szervezetem, és többé nem éltem meg szenvedésnek az étrendem átalakítását. Teljesen lemondtam a szénhidrátokról, és nagyon figyelek arra, hogy egészségesen étkezzem. Igyekszem biotermékeket vásárolni, a gyümölcsjoghurtot például magam keverem ki.”

A testmozgás

Életmódváltása kezdetén Anita nem is gondolta, hogy egyszer még futni is fog. Pedig nem is kellett olyan sokat várnia erre.
„Még csak néhány hónapja tartottam a diétát, amikor egyszer eleredt az eső, és elkezdtem futni a busz után. Akkor döbbentem rá, hogy annyi év után ismét képes vagyok a futásra. Szerencsére a házunkban nyílt egy ducitorna-központ, és észrevettem, hogy egy lány, aki nálam is nagyobb darab volt, egyre karcsúbban hagyja el a lépcsőházat. 86 kg voltam, amikor elkezdtem sportolni. Először csak otthon mertem tornázni, aztán én is elkezdtem a tornaterembe járni. Alkalmanként legalább 45 percet kardiózom. Mostanában hypoxitréningre is járok, illetve egy zsírolvasztó kezelésprogramot is kipróbáltam.”

A lelki motiváció

A közel hatvan kilós fogyás természetesen nagy átalakulással jár. Nem csoda, hogy Anitát rengetegen csodálják a környezetében.
„A rengeteg pozitív visszajelzés maximálisan visszaadta az önbizalmamat. Többen elkezdtek fogyókúrázni a környezetemben, mert látták, hogy le lehet fogyni, csak akarni kell. Engem ez büszkeséggel tölt el. Van egy új kapcsolatom, elégedett és boldog vagyok. Végre tudok öltözködni, és ha bemegyek egy üzletbe, nem csak az XL-es méretű ruhákból válogathatok.”

A jelen

Anita álomsúlya a 60 kg, így már nincs messze kitűzött céljától.
„Beigazolódott, hogy a legnehezebb az utolsó 10 kiló lefaragása, de én tartom magam a tervemhez. Megtanultam, hogy soha nem szabad feladni, akkor sem, ha néha úgy érezzük, hetek óta nem fogytunk egy grammot sem. Idén nyáron, életemben először, pántos felsőket is hordhattam, nekem ez az érzés mindent megért. Jövőre még jobban állnak majd rajtam az ilyen holmik.”

Név: Kisparti Anita
Kora: 35 év
Foglalkozása: bróker
Magasság: 169 cm
Testsúlya 2006 augusztusában: 125 kg
Jelenlegi testsúlya: 68 kg

A cikk teljes terjedelmében a Wellness magazin decemberi számában olvasható!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X