Főoldal > DIÉTA > 38 kilót fogyott – Fogyókúrás sikersztori

38 kilót fogyott – Fogyókúrás sikersztori

diétafogyókúramaratonsikersztori
0

Írta:

A pluszkilók Közel tizenöt évig élt tetemes túlsúllyal Andrea, és bár első gyermeke születését követően még visszanyerte alakját, ám a második gyerek után már nem törődött a súlyfeleslegével. „Utólag számomra is furcsa, miért nem foglalkoztam azzal, hogyan néz ki a testem, miközben nem éreztem jól magam a bőrömben. Sokat nassoltam, nagyon szerettem az édességeket, és […]

A pluszkilók

Közel tizenöt évig élt tetemes túlsúllyal Andrea, és bár első gyermeke születését követően még visszanyerte alakját, ám a második gyerek után már nem törődött a súlyfeleslegével.
„Utólag számomra is furcsa, miért nem foglalkoztam azzal, hogyan néz ki a testem, miközben nem éreztem jól magam a bőrömben. Sokat nassoltam, nagyon szerettem az édességeket, és minden olyasmit, ami hizlal. Jóval többet ettem, mint kellett volna, a négy sós kifli reggelire szinte mindennapos volt. Néha próbálkoztam, így például akupunktúrával sikerült leadnom öt-hat kilót, de az eredmény tiszavirág életű volt, hiszen az életmódomon nem változtattam.”

0024436_1.jpg ()

A fordulópont

A negyvenedik születésnapján fogalmazta meg magában: ha most nem változtat, soha nem fog megszabadulni a feleslegétől. Párizsba utaztak, de ő nem akart szerepelni a képeken, mert szégyellte a kinézetét. Ám innentől számítva még majdnem egy év kellett a végső elhatározáshoz.
„Másfél éve egy őszi vasárnapon a Városligetben futóverseny volt. Nagyon megfogott a hangulata, tetszett, ahogyan a versenyzők beérnek a célba, a barátaik, ismerőseik pedig hangosan biztatják őket. Elhatároztam, hogy a következő versenyen már én is ott leszek. Kezdetben ellipszis tréneren edzettem, mert nem mertem kimenni az utcára futni. Aztán elindultam egy 3,5 kilométeres versenyen, de azt hittem, belehalok. Az első száz méter után alig kaptam levegőt, majdnem feladtam. Végül nagyon rossz idővel ugyan, de teljesítettem a távot. A célban lefotóztak. Amikor megláttam a képet, majdnem elájultam, hogy nézek ki.”

A táplálkozás

Most már semmi sem állíthatta meg, hogy belevágjon egy kéthetes, szénhidrátszegény diétába. Egy ételszállító cégtől rendelt, szigorúan betartotta a szabályokat, és két hét alatt sikerült lefogynia öt kilót.
„A teljes étrendemet megváltoztattam. Nem ettem mást, csak csökkentett kalóriájú termékeket. Ez azt is jelentette, hogy nem vontam meg magamtól szinte semmit, még édességet is ettem, de olyat, amelyik cukor helyett édesítővel készült. Utóbbi megtanított arra is, hogy kordában tartsam az elfogyasztott mennyiséget; az édesítőszer ugyanis nagyobb dózisban fogyasztva erősen hashajtó hatású. Csak néhány dologról mondtam le teljesen, például a kolbászról és a zsíros felvágottakról.”

A testedzés

Andrea heti három-négy alkalommal edzett az otthoni ellipszis gépen, alkalmanként fél órát. A végső áttörést egy balatoni nyaralás jelentette.
„Tavaly nyáron a Balatonhoz utaztunk a családommal. Mivel ott nem volt ellipszis tréner, kénytelen voltam az utcán futni, reggel és este is. Annyira belejöttem, hogy a végén már a napi tíz kilométer sem okozott gondot. Tudtam, hogy szeptemberben indulni akarok a futóversenyen, a fogyás mellett ez is motivált. Végül valamennyi futóversenyre beneveztem, volt olyan megmérettetés, ahol mindkét távon indultam. Még a félmaratont is teljesítettem. Ahogy mentek le rólam a kilók, egyre nagyobb kedvvel edzettem. Életformámmá vált a futás, a rendszeres sport. Az otthon berendezett edzőteremben az ellipszis tréner mellett erősítő gépek, gimnasztikai labda és még trambulin is van, ezeket felváltva használtam, mindennap mozogtam valamit.”

Névjegy:
Csengeri Andrea
Foglalkozása: könyvelő
Életkora: 42 év
Magassága: 160 cm
Súlya 2008 őszén: 90 kg
Súlya 2010 februárjában: 62 kg

A témáról bővebben a Wellness magazin márciusi számában olvashatsz!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X