Főoldal > DIÉTA > Csodaétel, létezik?

Csodaétel, létezik?

betegségdiétaegészségkakaó
0

Írta: and

Hazánkban a magas tápanyag- és antioxidáns tartalmú ételekre tekinthetünk úgy, mint szuper&

Hazánkban a magas tápanyag- és antioxidáns tartalmú ételekre tekinthetünk úgy, mint szuperételekre, hiszen igen jó az élettani hatásuk. Ide sorolhatjuk tehát szinte valamennyi zöldség- és gyümölcsfajtát, ám tudjuk, hogy még ezek között is van olyan, amelyiknek szuperebb a hatása a többinél, kiemelkedően magas vitamintartalma miatt. Azt pedig immár felmérések is igazolják, hogy egyre többen bíznak a superfood-ok gyógyító erejében, jótékony hatásaiban.

Mérhető hatás

Létezik az úgy nevezett ORAC–érték, mely megmutatja, hogy az adott étek milyen mértékben tudja elpusztítani, illetve semlegesíteni a szervezetünkben állandóan képződő szabadgyököket, melyek testünk ép sejtjeiből vonják el az elektront. Ezt az értéket veszi figyelembe azon ajánlás, mely szerint egy átlagembernek napi táplálkozása során 5000 ORAC-egységnyi élelmiszert kellene megennie ahhoz, hogy a kellő mennyiségű antioxidáns anyaghoz hozzájusson, ám ennek akár két- háromszorosára is szükség lehet, az életmódtól függően. Hogy melyek a világ csodaételei, melyekből könnyedén biztosíthatjuk magunk számára a napi szükséges hatóanyagokat, kiderül a következő listából.

szuperetel2.jpg ()1. Acai bogyó

Az utóbbi években sokan a világ egyik legtökéletesebb ételeként tartják számon, mivel igen magas az ORAC-értéke, 100 grammra viszonyítva 3800. Ezen kívül kiemelkedő az omega-3, omega-6, omega-9 zsírsavtartalma, rendkívül gazdag E- és D-vitaminforrás. Antioxidáns-tartalma kétszer magasabb a hazánkban is jól ismert fekete áfonyáénál. Az acai gyümölcs egyébként az amazóniai esőerdőben termő pálmafajta gyümölcse, melynek különleges gyógyhatást tulajdonítanak az ott élők. Íze jellegzetesen trópusi, kinézetre leginkább a szőlőre hasonlít.

2. Goji bogyó

Mára az acai bogyó mellett a világ egyik legismertebb antioxidánsa, 3472 egységnyi, antioxidáns hatással rendelkezik. A Goji bogyó gazdag C-vitamin forrás, 500-szor annyi C-vitamint tartalmaz súly-arányosan, mint a narancs, és többet, mint bármilyen más gyümölcs. Kiváló vörös színe is mutatja, hogy emellett jó A-vitamin forrás, és gazdag B1, B2, B6 és E-vitaminban, melyekről köztudott, hogy remek antioxidánsok. A farkasbogyó néven is ismert gyümölcs Ázsiából származik. Az őslakosok rendkívül jó szív- és bőrvédőnek tartják, valamint vélekedések szerint kitűnő rákellenes hatással is bír.

3. Gránátalma

Ez már a számunkra is ismertebb, mediterrán vidékeken őshonos, lombhullató növény, melynek rekeszes, sok magvú bogyótermése a gránátalma. Küllemre az almához hasonlít, ORAC-értéke 3300. Príma antioxidáns hatású gyümölcs, mely nagy mennyiségben tartalmaz Polifenolokat, C-vitamint és flavonoidokat, de tudományos vizsgálatok igazolták azt is, hogy fogyasztása csökkenheti a vér káros koleszterin-szintjét. Görögországban a szerelem, a termékenység és a bőség ősi jelképe.

4. Chia mag

Szintén nagyszerű antioxidáns hatású, és igen fontos forrása az olyan többszörösen telítetlen zsírsavaknak, mint az omega-6, omega-9 és omega-3 zsírsavak, ez utóbbiból például több van benne, mint a lazacban. Ezen kívül gazdag természetes rostforrás, bővelkedik fehérjében és ásványi anyagban, mint például a kálcium és a magnézium. Az azték zsályamagként is ismert növény Közép- és Dél-Amerikában őshonos, ahol az aztékok alapvető élelmiszere volt a Kolumbusz előtti időkben. A növénynek a mákhoz hasonló magocskái könnyen emészthető formában tartalmazzák szinte az összes esszenciális aminosavat és alkalmas az állati fehérjefogyasztás részleges kiváltására is. Mivel íze semleges, így könnyen vegyíthető más ételekkel, mert nem változtatja meg azok zamatát. Kenyerekbe, péksüteményekbe sütve fogyasztják a leginkább, de rakható joghurtba, vagy desszertekbe is.

5. Aszalt szilva

Hazánk igen kedvelt gyümölcse azért nem található e lista élén, mert bár kiemelkedő, 5770 OARC-értékkel bír ugyan, de az egyéb tápanyagok tekintetében nem annyira kiváló, mint az eddig felsoroltak. Ettől függetlenül természetesen fogyasztása mindenképp javallott, hiszen hazai gyümölcsből előállítható, könnyen és a fentieknél jóval olcsóbban beszerezhető gazdag antioxidáns tartalmú gyümölcs, amely bővelkedik káliumban, vasban, kalciumban, magnéziumban és foszforban is, amellett, hogy rosttartalma is magas.

A top ötről lemaradt ugyan, ám magas antioxidáns tartalmú növény még a nyers kakaóbab is, és egyre több szakember véli úgy, hogy a virágpor méz előtti állapota, a méhpepmő is igen jó energetizáló élelmiszer, és koncentrált hatóanyag-tartalma miatt az egyik legerősebb gyógyító hatású élelem a világon.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X