Főoldal > FOGADOM > Ezért annyira egészséges télen sétálni

Ezért annyira egészséges télen sétálni

mozgássétatél
0

Írta:

Ha edzeni nem is szeretnél szabadtéren télen, de már nyomaszt a benti mozgás, akkor legalább egy-egy sétát érdemes venned időnként. Most adunk néhány jó okot arra, miért jó a téli séta!

Az egyik legjobb kikapcsolódás

Bizony nem csak a nehéz vagy extrém sportok segítenek, hogy elfelejtsük a hétköznapi bajainkat, hanem a séta is. Természetesen ez csak akkor működik, ha legalább 20-30 percig tart, és a telefonunkat kikapcsolva tartjuk, a fülhallgatónk pedig a zsebünkben marad. A séta elménkre gyakorolt jótékony hatása nem csak addig tart, amíg valóban mozgásban vagyunk, hanem még órákkal utána is nyugodtak maradhatunk. Ha tehát egy nehezebb projekttel küzdesz, akkor érdemes egy rövid sétaszünetet tartanod.

Mondjunk búcsút a stressznek

A fák, az óceán és más természeti csodák számos kutatás szerint képesek csökkenteni a vérnyomást, és megnyugodni, ha stresszesek vagyunk. A téli táj is képes ugyanerre, így azokon a napokon, amikor túl feszültek vagyunk, szorongunk, érdemes egy 15-20 perces sétát tennünk. Sőt, a szezonális depresszió tüneteit is képes csökkenteni, ha rendszeresen sétálunk télen.

Élesítsük újra az érzékeinket

Mikor próbáltunk meg utoljára kétféle madárcsicsergést megkülönböztetni egymástól? Vagy megfigyelni a naplementét? Azzal, hogy a technológia csapdájába estünk, érzékeink folyamatosan tompulnak. Ahelyett, hogy egész nap fülhallgatóval hallgatunk zenét, az okostelefon képernyőjét nézzük, menjünk ki egy kicsit a szabadba, nézzük a horizontot, a téli tájat, hallgassuk a természet hangjait. Így újra hangolhatjuk tompuló érzékeinket.

Testedzés másképp

Azzal, hogy otthonainkat, munkahelyünket egész télen fűtjük, testünk kevésbé lesz ellenállóbb odakint, a hidegben. Így, ha csak egy rövid sétát is kell tennünk odakint, szervezetünk alig bírja feldolgozni az őt ért hatásokat. De tréningezhetjük magunkat arra, hogy ellenállóbak legyünk, ha rendszeresen beiktatunk egy rövidebb téli sétát.

(VIA)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X