rákszűrés

anyajegybőrgyógyász

Melanoma legtöbbször nem is meglévő anyajegyből alakul ki?

Írta:
0

Az anyajegyek méretében, alakjában tapasztalt változások mellett a bőrön újonnan megjelenő foltokra, kinövésekre és egyéb elváltozásokra is figyelni kell, hogy a melanomát idejében kiszűrjük. Az otthoni önellenőrzés során tehát a teljes testfelületet javasolt alaposan átvizsgálni. Arról, hogy pontosan milyen jelekre figyeljünk, dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa beszélt. 

daganatmegelőzés

Petefészekrák-ezért fontos az évenkénti szűrés

Írta:
0

A nőgyógyászati rosszindulatú daganatok közül a legtöbben főleg a méhnyak-és a mellrákra gondolnak, viszont a petefészekrák is sok emberéletet követel, ráadásul az esetek háromnegyedében késői stádiumban diagnosztizálják. Hogy kik a veszélyeztetettek és milyen tünetek utalhatnak rá, arról dr. Hernádi Balázst, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó orvosát kérdeztük.

anyajegyanyajegyszűrés

Vizsgáltasd meg anyajegyeidet!

Írta:
0

Szinte minden ember testén előfordul legalább egy-két anyajegy, és vannak olyanok, akiken több mint 100 ilyen kis fekete-barna pötty van.  Bármelyik csoportba is tartozol, érdemes rendszeresen figyelned a testeden lévő pöttyöket, sőt, évente bőrgyógyászati anyajegy-szűrővizsgálaton is részt venned.

citológiaHPV

Tudj meg mindent a nőgyógyászati rákszűrésről

Írta: and
0

A szűrővizsgálatok egyszerűek és fájdalommentesek A komplett nőgyógyászati vizsgálatok célja a rákmegelőzés, a kóros elváltozások kiszűrése, valamint a már kialakult daganatok korai felismerése. A szűrés során a szakember először kézzel megvizsgál, és áttapintja a petefészket, a kismedencét és a méhet, hogy kiderítse, durva anatómiai eltérés. Ezt követően kolposzkópos vizsgálattal ellenőrzi a méhszájat felszínén a hám […]

méhnyakrák

Méhnyakrák elleni védőoltás a középiskolákban

Írta:
0

A fiatalok szexuális és mentálhigiénés felvilágosítását évek óta rendkívül hatékonyan szolgáló és a megelőzésre minden téren nagy hangsúlyt helyező Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság 2010 áprilisában kezdődő kampányában rendkívüli kedvezménnyel biztosítja a humán papillómavírus okozta méhnyakrák- és egyéb HPV okozta megbetegedések elleni négykomponensű védőoltást a középiskolai tanulók (lányok és fiúk), tanárok, valamint családtagjaik részére (az indikációnak […]

Lloyd Webberprosztata

Lloyd Webber rákszűrésre biztatta férfitársait

Írta:
0

A 61 esztendős brit zeneszerző honlapján számolt be róla, hogy tavaly nyáron fordult orvoshoz, miután az első tüneteket észlelte. A daganatot műtéti úton eltávolították, mert rosszindulatúnak bizonyult. Mint leírta, orvosai szerint korai stádiumban fedezték fel a betegséget, úgyhogy a kezelés után teljesen meggyógyult. “Azt üzenem minden bővérű férfinak, ha bármiféle gondot észlel odalent, akármilyen zavarba […]

Kövess Facebook-on!
X