szív

egészségéletmód

Védd a veséd, mentsd meg a szíved!

Írta:
0

Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa vesevédő életmódtanácsokkal szolgál a betegeknek és az egészségeseknek is. Komoly rizikófaktor Az idei World Kidney Day (a vese világnapja) alkalmából, március 10-én a vese és a szív állapotának kevéssé közismert összefüggésre hívták fel a figyelmet. A vesék ugyanis létfontosságú szerepet játszanak az anyagcsere során keletkező salakanyagok kiválasztásában, a […]

erekkoleszterin

Miért árt a koleszterin az ereknek?

Írta:
0

A német kórboncnok, Rudolf Virchow a XIX. században az érelmeszesedést gyulladásos folyamatként jellemezte. Az ütőerek belsejében zsíros anyag rakódik le, amely később elmeszesedik és az ér beszűkül. Itt megalvadhat a vér és így az ér elzáródhat. Ez a  koszorúerek esetében szívinfarktushoz vezet. A “rossz” (LDL) koleszterin hozzátapad az ütőerek belső felszínéhez. Minél magasabb az LDL koncentrációja […]

fogszív

Kevesebb saját fog, nagyobb szívkockázat

Írta:
0

A Journal of Periodontology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a tíznél kevesebb saját foggal rendelkező embereknek 7-szer nagyobb a koronáriás szívbetegség miatti halálozási kockázatuk, mint a velük egyidős, azonos nemű, ám 25-nél több foggal bíró embereknek. Bár több korábbi tanulmány is rámutatott már a lehetséges összefüggésre, Anders Holmlund kutatása az első, amely egyértelmű kapcsolatot állapított […]

D-vitaminegészség

Nem védi a szívet a kiegészítőként szedett kalcium és D-vitamin

Írta:
0

Howard D. Sesso munkatársaival 17 korábbi tanulmány elemzése után megjegyezte, hogy az eddig elvégzett vizsgálatokat más célból tervezték, az átfogó kép kialakítását pedig az is nehezítette, hogy a vizsgált kiegészítők jelentősen különböztek egymástól. Olyan tanulmányok is akadtak a szemügyre vett 17 között, amelyek igazolták a kalcium és a D-vitamin szívérrendszeri védőhatását, ám ezekben nem egészséges, […]

egészségpresszókávé

Egyetlen presszókávé is árthat a szívnek

Írta:
0

A Palermói Egyetem szakemberei önkénteseken azt vizsgálták, mi történik a vérkeringéssel egyetlen csésze presszókávé elfogyasztásakor, szemben azzal, amikor koffeinmentes kávét iszunk. A presszókávé mintegy 107 milligramm koffeint tartalmaz, egy csésze instant kávé pedig 75 milligrammot. A kutatók azt találták, hogy 22 százalékkal kevesebb vér áramlott a szívbe a presszókávé megivása után egy órával, miközben a […]

egészséginfarktus

A nők nem veszik komolyan a szívinfarktust!

Írta:
0

A tanulmányban megkérdezett nők közül sokan azt sem tudták, hogy a nőknél a szívinfarktusnak más tünetei vannak, mint a férfiaknál – számolt be a felmérésről egy német biztosító. Számos nő nem gondol arra, hogy infarktus fenyegetheti, mivel az olyan klasszikus tünetek, mint a szorító érzés, és a mellkasi fájdalom náluk gyakran nem is jelentkezik. E […]

egészséggingko

Lelepleztük: a szívnek nem segít a ginkgo, de a lábartériáknak jót tesz

Írta:
0

A ginkgo az egyik legnépszerűbb gyógynövény az Egyesült Államokban és Európában, sokan szedik memóriát segítő és keringést javító hatása reményében. A flavonoidok csoportjába tartozó antioxidáns anyagok – amelyeket a ginkgo is tartalmaz – segítik, hogy az erek egészségesek maradjanak, ráadásul a gyógynövény a vérlemezkék összetapadását, a rögképződést is megelőzi. A mostani tanulmányban háromezer, 75 év […]

ásványi anyagszív

Elképesztő! A vas javíthatja a szívműködést!

Írta:
0

Berlini kutatók felfedezték, hogy a vas, mint nyomelem erősíti a szívet és jobb közérzetet biztosít. Kutatásukban 11 országból 459 olyan páciens vett részt, aki enyhe vagy közepes mértékű szívgyengeségben szenvedett, illetve szívének pumpafunkciója gyengének bizonyult, és dokumentáltan vashiányban szenvedett. A kísérleti alanyok heti rendszerességgel intravénásan vasat kaptak, és már egy hónap elteltével pozitív eredmények mutatkoztak. A 24 […]

érszűkületinfarktus

Fekély, infarktus, stroke? Előzd meg az érszűkületet!

Írta:
0

A rizikófaktorok kiküszöbölhetők Az érszűkületet az alsó végtagokat friss vérrel ellátó verőerek, az artériák falának elmeszesedése, szűkülete okozza. Ezek az erek az egész testünket behálózó érrendszer részei, ezért betegségük estén más szervek, például a szív, vagy az agy ereinek érintettségére is számítani lehet. A későn felismert, vagy elhanyagolt érszűkület igen súlyos következményekkel járhat, amelyek kezelése […]

betegségegészség

Stressz-teszt: Mennyire van veszélyben a szíved?

Írta:
0

                                 A                                  B                                  C 1. Milyen gyakran érez szorongást?            gyakran   ritkán   szinte soha 2. Sokszor fojtja vissza a dühét?                gyakran ritkán szinte soha 3. Szereti a munkáját?                                   nem elviselem igen 4. Harmonikus a családi élete?                      nem átlagos igen 5. Gyakran tapasztalja, hogy szapora a pulzusa? naponta hetente többször szinte soha 6. […]

fémcsipeszLiz Taylor

Forradalmi módszer! Fémcsipeszt helyeztek a díva szívébe!

Írta:
0

A szívsebészet az utolsó fél évszázadban alapvetően megváltoztatta sok olyan beteg sorsát, aki régebben menthetetlen volt. A szívműtétek először a saját szívbillentyű megjavításával segítettek az arra szoruló gyerekeken vagy felnőtteken. Azt követően már mesterséges szívbillentyűket is készítettek. Ilyenkor a beteg mellkasát, majd a szívét altatásban megnyitották, keringését gépekkel biztosították a műtét alatt, amíg a szívhibát […]

depressziódüh

Szíved bánja a stresszt, dühöt, depressziót!

Írta:
0

Stressz A vészhelyzetek kezelésére szervezetünk az adrenalin hormont küldi segítségül. A szervezetben hatására nő a szívverés, fokozott válaszkészség jön létre, a reakció idő csökken. – magyarázza dr. Kocsi Anikó, belgyógyász, pszichoterapeuta orvos. Sok esetben a fent leírt folyamat állandósul, így a szervezetben különböző kóros elváltozásokat hoz létre. A munkahelyeken a munkakörökhöz kapcsolódó feladatok intézése, otthonunkban […]

egészségmegelőzés

Veszélyben a hobbi- és élsportolók szíve?

Írta:
0

Sportszív Az athlete’s heart, vagyis sportszív megnevezése már több, mint 100 évvel ezelőtt is ismert volt. Elsőként 1892-ben Sir William Osler írta le fogalmát, gyakorlati megismerését azonban csak az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technikai fejlődés, a szív ultrahang készülék és más non-invazív képalkotó eljárások megjelenése tette lehetővé. A sportszív kialakulása a szervezet intenzív fizikai terhelésre adott […]

britekegészség

Megdöbbentő: A britek fele nem tudja, hol a szíve!

Írta:
0

Az emberek fele nem tudja hol van a szíve A BMC Family Practice orvosi szaklapban megjelent kutatás szerint mind az egészséges, mind a beteg emberek alapvető hiányosságokkal rendelkeznek saját testüket illetően. A kutatás során 722 brit állampolgárt, köztük 589 kórházban ápolt betegeket és 133 egészséges személyt kérdeztek meg különböző testrészeik elhelyezkedéséről. A válaszadóknak a kutatók […]

Kövess Facebook-on!
X