„Szeretek törődni magammal”

Egy hangulatos budai kávézóban várom Oroszlán Szonját. Előbb érkezem, és megakad a szemem a mellettem lévő asztalon árválkodó teli pohár narancslén. Nincs sok időm gondolkodni, Szonja megérkezik, kedvesen mosolyog, felkapja a narancslevet, és leül vele az asztalomhoz. Mint megtudom, fél órával korábban érkezett, de rájött, hogy eltévesztette az időpontot. Ezért hazarohant, mert pár dolgot otthon felejtett. Nevetve mesél a határidőnaplójáról, melynek segítségével könnyebben szervezhetné az életét, csak éppen valamiért sosincs nála.

– Rossz napod van?

– Nem dehogy, de ha nagyon besűrűsödik az életem, rendesen szét tudok esni. Nem szeretek késni, ezért általában rohanok. A kapkodástól viszont mindig ideges leszek, és ilyenkor szinte biztos, hogy elhagyom vagy otthon felejtem valamimet. A kocsimat például rendszeresen összetöröm ilyenkor.

– Mindig színésznő akartál lenni?

– Már gyerekként is állandóan mozgásban voltam. Ha vendégek jöttek hozzánk, sosem mulasztottam el bemutatni, mit tanultam a táncórán. Aztán a szereplési vágyam átmenetileg csökkent, egy darabig állatorvos vagy légiutas-kísérő szerettem volna lenni. A gimnázium első osztályában kellett írnunk egy oldalt arról, hogyan képzeljük magunkat tíz év múlva. Ezt az irományt a tízéves érettségi találkozón kaptuk vissza. Akkor azt írtam a lapra, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára szeretnék járni. Ebből azt gondolom, hogy legbelül mindig erre készültem.

– A Valami Amerika című filmben megvillantottad a tánctudásodat.

– Mivel nyughatatlan kislány voltam, a szüleim mindenféle mozgásos órára beírattak. Először jött a balett, amit sajnos abbahagytam. Azóta is bánom. Következett az úszás, a tenisz, a síelés, a műugrás, a vívás, így szép sorjában. Aztán jöttek a táncok, a társastánc, a jazztánc. Ezeknek máig hasznát veszem.

– Számos filmben és tévéfilmben is láthattunk már. A színház távolabb esik a szívedtől?

– Szó sincs erről. Ha nem játszhatnék színházban, nem lenne teljes az életem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert hivatásom mindhárom területén bőkezűen bánt velem a sors. A színházban az a jó, hogy a játékodról azonnal kapsz visszajelzést. A mozi más, ott nem derül ki egyértelműen, tetszettél-e a közönségnek, vagy sem. Hacsak nem ülsz be álruhában egy-egy előadásra.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy…

– …de bizony…nem is egyszer!

– Több egészségvédő kampányba is bekapcsolódtál. Miért tartod ezt fontosnak?

– Ha megtehetem, hogy különböző akciók élén az egészséges életmódra sarkalljam az embereket, akkor természetes, hogy vállalom a felkérést. Nagykövete vagyok például a Mosoly Alapítvány Bátor Táborának is. A mellrák elleni kampányhoz képest szinte alig hallani róluk.

– Nyilván te is nagyon ügyelsz az egészségedre.

– Szeretek törődni magammal. Rendszeresen jógázom, mert nem csak gyönyörűen szálkásít, de meg is nyugtat. Emellett súlyzós edzésre is járok.

– És nyilván edzés után nem falsz fel mindent, ami a kezed ügyébe kerül…

– Annyi káros anyaggal találkozunk nap mint nap, amit nem tudunk elkerülni, hogy legalább az étkezésünknél figyeljünk arra, hogy a minimálisra csökkentsük az egészségtelen anyagok bevitelét. A tartósítószereket kerülöm, semmilyen dobozos, konzervált, fóliás terméket nem fogyasztok, és igyekszem minél kevesebb olajos, rántott, lisztes ételt enni.

– Sosem bűnözöl?

– Édességet nem nagyon eszem, persze könnyű nekem, hiszen nem vagyok édesszájú. Persze néha-néha a tányéromra kerül egy-egy szelet rántott hús, de tudok mértéket tartani.

A Szonjával készült interjú második felét a Wellness magazin legfrissebb, áprilisi számában olvashatod!