A hónap hőse – Aki Kongóban segített a szenvedőkön

„Azért lettem orvos, mert szerettem volna másokon segíteni. A szüleim nagyon betegek voltak, kórházról kórházra jártak. Őket ápolva döntöttem el, hogy a gyógyítás lesz a hivatásom” – meséli a 46 éves doktornő, miközben hellyel kínál mesebeli zirci házában. Van itt kutya, macska, ló, szamár, hatalmas kert, könyvek, valamint emléktárgyak a világ minden tájáról. Peru, India, Nepál nem szokványos turistahelyek, és mint kiderült, Ágnes a legtöbb országba hátizsákkal utazott, és ha nem talált úti társat, akár egyedül is nekivágott a kalandoknak. „Sosem zavartak az extrém körülmények, nem estem kétségbe, ha nem lehetett mosakodni, vagy nem mindig volt mit enni. Minden utazásból tanul az ember, ha nyitott a különleges dolgokra. És minél távolabb megy, annál többet tud meg a világról, és önmagáról is. Toleránsabb lesz, és hazatérve a mindennapi monoton munkát is jobban bírja.”

A pusztítás nyomában

Húszévnyi háziorvosi munka után Ágnes már régóta kereste, hol kaphatná meg a számára nagyon is szükséges változatosságot, energialöketet. Ezt találta meg a külföldön, extrém körülmények között végzett gyógyító munkában.
„Először akkor jutottam el orvosként külföldre, amikor 2005 januárjában, a cunamit követően a baptisták segélycsapatokat vittek Indonéziába. Amikor meghallottam, hogy orvosokat keresnek, egy pillanatig sem haboztam. Tudtam, ahol nagy a baj, ott szükség van minden segítő kézre. Megérkezésemkor megdöbbentő volt látni a szökőár által letarolt területeket, ahol tízezer ember egyszerűen eltűnt a vízben. Borzasztó volt a nyomor és a pusztítás, amit az ár maga mögött hagyott. Az életben maradtak azonban mosolyogtak ránk, jó szívvel fogadtak, és örültek annak, hogy segítünk nekik. Soha korábban annyi jó emberrel nem találkoztam, mint ott, és számtalan életre szóló barátságot kötöttem.”

Irány Kongó!

Hazatérve a doktornő rádöbbent arra, hogy neki ez az igazi sorsa: segíteni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ezért részt vett a Máltai Szeretetszolgálat speciális orvosi kiképzésén. Tanult különleges betegségekről, arról, hogy mit kell tenni különböző katasztrófahelyzetekben, és mentési gyakorlatokat teljesített. A véletlen hozott új feladatot számára.
„Tavaly december 31-én az interneten barangolva láttam, hogy az Afrikai-Magyar Egyesület pénzt gyűjt a háborús övezetben élő gyerekeknek, és orvost is keresnek. Még aznap felhívtam őket, és egy hónap múlva már úton voltam Kongóba. Oda, ahová nem utaznak turisták.”Kongóban ugyanis 1998 és 2004 között véres polgárháború dúlt. Több millió ember meghalt, százezrek váltak otthontalanná. A lakosság nagy része a mai napig menekülttáborokban lakik, ahol kapnak ételt, ruhát, de orvosi ellátás nincs. A kórházak bezártak, a gyógyszerek elfogytak. Ilyen körülmények között egy hasmenés is végzetes lehet. Juhász doktornő egy tízezer főt számláló menekülttáborban kezdett dolgozni, majd mozgó kórházi egységként két orvostársával járták végig a hegyekben lévő kis falvakat, hogy ellássák a betegeket.

500 forint egy emberélet

„Az első benyomásom az volt Kongóban, milyen gyönyörű a táj. A természet szépségével éles kontrasztban áll az ott élők nyomorúsága. A legtöbb embernek szó szerint semmije sincs. A vízért kicsi gyerekek gyalogolnak naponta kilométereket, és a hátukon cipelik haza a kannát.”
De nem a szegénység gyötörte meg leginkább az orvosnőt, hanem az, hogy a kongói emberek nem mosolyogtak. Annyira megtörte őket a sok erőszak, ami az elmúlt években végigsöpört az országon, hogy egyszerűen kiégtek. A három odautazó orvos négyezer embert látott el egy hónap alatt. Mindezt alig több mint kétmillió forintból, ami annyit jelent, hogy ötszáz forintért megmenthető egy emberélet. Vagy még ennél is olcsóbban, ha alternatív gyógyszereket használnak, mint ahogyan tette Juhász doktornő is.
„Mivel homeopata orvos vagyok, már indulás előtt jeleztem, hogy ezeket a szereket Afrikába is magammal viszem. Sokan azt hiszik, hogy a homeopátia lassan gyógyít, pedig ez nem igaz. Az akut szerek gyorsak és hatásosak, különösen olyan emberek esetében, akik még nincsenek agyongyógyszerezve, és közelebb élnek a természethez, mint mi.”

A témáról bővebben a Wellness magazin májusi számában olvashatsz!

Képek forrása: Profimédia