Főoldal > EGÉSZSÉG > Így gyógyulj lézerrel

Így gyógyulj lézerrel

egészséggyógyításkezeléslézerlézerkezelés
0

Írta:

Az első lézer az 1960-as években jelent meg és mára hatalmas „karriert” futott be – többek közt a gyógyításban. Dr. Arnold Dénes Arnold MsC, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr a felhasználási lehetőségekről beszélt.

Sokoldalú alkalmazás

A lézer orvosi felhasználásával kapcsolatban sokaknak az esztétikai bőrgyógyászat és a szemműtétek jutnak eszébe, holott ennél jóval több területen hasznosítható ez a technika. Alkalmazása azért is lehet sokrétű, mert a technológiának is sokféle „képességét” lehet hasznosítani, többek közt a hőhatást és a fotokémiai-biológiai hatásait.  Tudni kell, hogy a szövetek elnyelik a lézerfényt, és ez az elnyelt energia képes a szövetek hőmérsékletét 60-100 o C közé emelni. A különböző lézerfajták alkalmazási területei jelentősen eltérnek, hiszen a hullámhossznak lényeges szerepe van a testszövetekkel való kölcsönhatásban.

Az orvosi lézerkészülékek 3 fő alkalmazási területe

Diagnosztikai lézerek

A különböző képalkotó berendezések eredetileg csak statikus, kétdimenziós képeket tudtak létrehozni, bár ma már az MRI, a CT és az ultrahang szoftverek elő tudnak állítani háromdimenziós képet is. Ennek óriási előnye, hogy bármilyen mélységben láthatóvá válnak a szöveti elváltozások, bár a módszerek felbontása jellemzően a sejtek mérete felett van. A 3D képalkotás új irányvonalát jelentik a diagnosztika lézerek, amelyekben még sok a kiaknázatlan lehetőség. Fontos előny lehet például, hogy ha az optikai szálhoz valamilyen speciális átalakítót csatolnak, az az adott módszernek és szöveti állapotnak megfelelően megváltoztatja a bemenő lézerfény valamely tulajdonságát. Ebből a változásból pedig következtetéseket lehet levonni a vizsgált minta orvosi szempontból fontos jellemzőiről, például a szövet hőmérsékletéről.

Sebészeti lézerek

A sebészetben ismert lézeres beavatkozásoknak napjainkban két technológiája ismert: a szén-dioxid lézer és az Erbium-YAG lézer. A szén-dioxid lézert szike helyett, ún. lézerkésként használják, az Erbium-YAG lézer 1600 nm-es hullámhossza pedig lehetővé teszi, hogy a testszövet viszonylag mélyebb rétegeiben is elnyelődjön. Ez a lézerfény a hemoglobinban jól, míg a bőr más összetevőiben kevésbé nyelődik el. Ha folytonos üzemben alkalmazzák, akkor a bőr mélyebb rétegeibe is lejut, így alkalmas arra is, hogy a sugárzást nagyobb térfogatban, egyenletesen szétoszlassa.
A két különböző lézernek a szöveti hatása bizonyos szintig eltérő, aminek köszönhetően minden páciens esetében kiválasztható a bőrnek megfelelő eljárás, valamint akár kombinálható a kétfajta lézeres kezelés is. A lézersebészet egyik legnagyobb előnye, hogy gyors és hegmentes gyógyulást tesz lehetővé, maga a műtét pedig gyors és kevésbé fájdalmas.

Lágylézerek (softlézerek)

Lágylézernek nevezzük az olyan He-Ne és diódalézereket, amelyek teljesítménye 1-100 mW közé esik és egyszerű az optikai rendszere. Ez a módszer remekül alkalmazható bőrgyógyászati, fogászati, szájsebészeti kezeléseknél, valamint a mozgásszervi betegségek kezelésében, kúraszerű terápiaként.  

– Betegségtől és egyéntől is függ, hogy milyen gyógymódot és kezelést tudunk alkalmazni  az adott problémánál. Gyógyszerallergia, vagy gyomorbántalmak esetén például a gyógyszeres terápia kerülendő. Egyes betegségek (például bizonyos szív-érrendszeri vagy neurológiai betegségek) pedig a fizikoterápiás kezelés lehetőségét zárják ki. Ezekben az esetekben is alkalmazható azonban a kíméletes és biztonságos lézerterápia – ismerteti dr. Arnold Dénes Arnold MsC, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr. – A lágylézer terápiában alacsony energiájú infravörös lézersugárral dolgozunk, aminek számos előnyös tulajdonsága van. Többek közt csökkenti az ödémát, ezáltal a gyulladás lehetőségét, javítja a sejtszintű energiaforgalmat, elősegíti a szövetek regenerációját, segíti a sejtfunkciók visszaállítását és támogatja a sejtek oxigénellátását, az erek újraképződését. Külön előnye, hogy jól kombinálható más, akár klasszikus kezelésekkel is és nem allergizál.
Arnold doktortól tudható, hogy a lágylézer kezelés jól beválik többek közt izom- és ízületi sérülések kezelésekor, lumbágó ellátásában, gerinc- és ízületi fájdalmak oldására, heveny és tartós gyulladások kiegészítő kezelésére.

Forrás: Budai Fájdalomközpont


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X