Főoldal > EGÉSZSÉG > Napi 4 teáskanál olívaolaj elpusztítja a rákos sejteket

Napi 4 teáskanál olívaolaj elpusztítja a rákos sejteket

betegségolívaolívaolajrák
0

Írta:

Ez az étel 62%-kal csökkenti a mellrák kialakulásának esélyét

A mediterrán diéta szinte az egyetlen, amit nem cáfolnak, sőt egyre jobb hírek és vélemények érkeznek róla. A JAMA Internal Medicine című szaklapban megjelent friss tanulmány szerint az extra szűz olívaolajat tartalmazó mediterrán diéta 62%-kal csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát.

A spanyol kutatók több mint 4000, 60 és 80 év közötti, nőt vontak be a kutatásukba, három csoportra osztva őket. Az első tagjai a mediterrán diéta szabályai szerint étkeztek, rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát, halat és hüvelyest fogyasztottak, ugyanakkor kerülték a vörös húsok, a tejtermékek és az édességek túlzott bevitelét. Ráadásként napi 4 teáskanál extra szűz olívaolajat vettek magukhoz. A második csoport is a mediterrán diéta szerint étkezett, avval a különbséggel, hogy ők az olívaolaj helyett magmixet fogyasztottak. A harmadik csoport pedig alacsony zsírtartalmú diétát követett.

Hat év elteltével a résztvevők közül 35 nőt diagnosztizáltak mellrákkal. Kiderült, hogy azoknál, akik olívaolajat fogyasztottak, 62%-kal csökkent a mellrák kialakulásának esélye, szemben az alacsony zsírbevitelű csoport tagjaival. Azoknak, akik magvakat rágcsáltak, szintén csökkent a kockázati esélyük, de statisztikailag ez az eredmény már egyáltalán nem volt jelentős.

De vajon mi teszi az olívaolajat ilyen különlegessé? A szerzők korábbi kutatásokra támaszkodva, avval magyarázzák a jelenséget, hogy az olívaolajban találhatóbizonyos összetevők, mint a polifenolok, képesek elpusztítani a rákos sejteket, és megállítják a tumorok növekedését.

Te is kedvet kaptál a napi 4 teáskanál olívaolaj fogyasztásához? Használd az olívaolajat salátára, vagy zöldségek, csirkemell és hal párolásához. A reggelidből se hagyd ki: egy evőkanál mehet a zabkásába, de a smoothie-dba is rakhatod, hogy segítsd a zöldségekben és gyümölcsökben levő vitaminok felszívódását.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

60 felettmozgás

Mozgás 60 felett: merőben mást javasol a szakértő, mint amit eddig tudtunk

Írta:
0

Hatvan év felett sokan úgy gondolják, hogy a legbiztonságosabb mozgás a séta, és a megerőltetőbb edzéseket jobb elkerülni. A szakértők azonban egyre határozottabban hangsúlyozzák, hogy az izmok erősítése legalább olyan fontos, mint a rendszeres gyaloglás. Egy friss, 2026-os szakmai ajánlás arra is rámutat, hogyan őrizhetjük meg erőnket és önállóságunkat idősebb korban.

gyümölcsszakértő

Nem biztos, hogy jót teszel a szervezeteddel: ez az őszi gyümölcs alattomosan átver

Írta:
0

Az őszi gyümölcsök közül a szőlő az egyik legkedveltebb, hiszen édes, lédús, és egészséges nassolnivalónak tartjuk. Van azonban egy tulajdonsága, amelyről sokan megfeledkeznek: szinte észrevétlenül képesek vagyunk nagy mennyiséget megenni belőle. Egy dietetikus elárulta, miért érdemes odafigyelni az adagokra, és mikor lehet különösen fontos a mértékletesség.