Főoldal > EGÉSZSÉG > Az ülőmunkát végzőknek megkeserítheti a mindennapjait az aranyér

Az ülőmunkát végzőknek megkeserítheti a mindennapjait az aranyér

aranyéregészségemésztésfájdalomgyógyulásrostszékletülőmunka
0

Írta:

A hosszú ideig tartó, rendszeres ülőmunka, akár az irodában vagy éppen a volán mögött, a medencefenékre irányuló emelkedett nyomás a vénák átmeneti vagy tartós tágulatával járhat.

A kialakuló aranyerességet szakorvos által érdemes kezelni. Dr. Baranyai László, a Trombózisközpont aranyér specialistája mondja el a legfontosabbakat.

A technikai, kulturális fejlődés sok vonatkozásban kényelmesebbé tette életünket. Csökkent a fizikai terhelés, több munkát végezhetünk ülve, ételeinket félig készen vagy teljesen feldolgozva kapjuk. A kényelemnek sajnos ára is van! A megváltozott körülmények több „civilizációs” betegségért felelősek. Ezek egyike az aranyeresség.

Csökken a záróizmok tónusa

A végbél záró rendszere három részből áll: a visszerek hálózatából, az izomszövet záró rostjaiból és az ezeket rögzítő kötőszövetből. A kötőszöveti rostok tartását sok esetben öröklött tulajdonságok határozzák meg. A záróizmok tónusáért azonban már a külső körülmények felelősek. Korral természetes, hogy csökken az izmok tónusa, de az inaktív, mozgásszegény életmód is sokat ront a medencei, így a záróizmok teljesítményén! Klinikailag a legtöbb tünetet a visszeres hálózat tágulata, pangása, majd az érfal gyulladása okozza – avat be a részletekbe dr. Baranyai László.

A hosszú ülés, a medencefenékre irányuló emelkedett nyomás a vénák átmeneti vagy tartós tágulatával járhat.

·     A fokozott bélmozgás, a túlsúly, a gyulladásos bélbetegségek is hasonlóan hatnak.

·     Terhességben nemcsak a medencei vénás elfolyás nehezített, hanem a magas hormonszint (progesteron) is hozzájárul a vénatáguláshoz.

·     Irodai dolgozók, recepciósok, asszisztensek, informatikusok, teherautó sofőrök egyirányú terhelését tovább ronthatja a nagyobb terhek emelése.

Mire figyeljen, ha sokat ül?

Az ülőmunkát végzőknél feltétlenül szükséges, hogy időközökben lazító mozgásokkal szüneteket tartsanak. Az „ergonómiás” asztalok (állítható munkalappal) vagy az egyensúlyozó labdán ülés is a folyamatos egyirányú igénybevétel ellen hatnak. Otthon, házi munka közben lehet állva is nézni a televíziót – sorolja a fontos tanácsokat a Trombózisközpont orvosa.

A tágult visszerek, az aranyerek kialakításában jelentős tényező a székrekedés. Ételeink általában kevés rostot tartalmaznak. Normál állagú, a székelés megindításához szükséges mennyiségű széklet létrehozásához naponta 25-50 gramm rostra van szükség. Sok gyümölcs, főzelék hasznos, különösen értékesek a zab tartalmú készítmények. A rostok között különleges hatásúak az ürülést elősegítő nyákosító rostok, például az útifűmag héj (Psyllium). Az élelmiszerek rost pótlása csak megfelelő mennyiségű folyadék bevitellel hatásos. Folyadék nélkül a rostbevitel ronthatja a székürítést.

Cropped image of handsome Afro American man sitting on toilet. His jeans is hanging on his legs

Rossz szokás hosszú ideig ülni a WC-n. Tudatosan csökkentsük a véna tágulathoz, aranyeres panaszok kialakulásához vezető okokat. Ne halasszuk el a székelést! Amennyiben az inger jelentkezését tudatosan – a körülmények alakulására hivatkozva – nem vesszük figyelembe, így a székürítés reflexe romlik. Székrekedés alakul ki, tovább rontva az aranyerességet. Sokszor egyszerű fogás is segíthet a székürítésben. A lábak emelése is (kis sámli) kedvezőbbé teszi a végbél lefutását a széklet távozásához, a rögzítő szalagok ellazítását.

Székürítés után a megfelelő tisztítás, különösen fennálló aranyeres panaszoknál, csak nedvesen történjen (pl. leöblítés vagy nedves törlő használata). Hasznosak lehetnek a megfelelő „aranyér párnák”. A váladékozó aranyerek miatt fontos a megfelelő száraz ruházat: váltott pamut fehérnemű, megfelelő tisztasági betét használata.

Gondolni kell arra is, néhány más célra alkalmazott gyógyszer mellékhatásai között szerepelhet a székletürítés nehezítése. Figyeljünk erre!

Kezelni kell a már kialakult aranyerességet!

Akár van tünete, vagy már látható, kitapintható az aranyér, a korai felismerés és szakorvoshoz fordulás lehetővé teszi a kíméletes ambuláns gyógyítást. Fájdalom esetén szükségesek a különböző aranyér krémek, fájdalomcsillapítók, és hasznos lehet az ülőfürdő használata is. Az időben nem kezelt aranyeresség esetén már csak a műtéti megoldás jöhet szóba.

Ne feledje! Sok más betegséget előzhetünk meg a szakszerű kivizsgálással és kezeléssel, így például a nyálkahártya gyulladást, kifekélyesedést, előesést (prolapsus), valamint az alattomban jelentkező vastagbél vagy végbél daganat is felfedezhető! – hangsúlyozza a proktológus.

Forrás: Trombózisközpont


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X