Főoldal > EGÉSZSÉG > Miért nem múlik a náthám?

Miért nem múlik a náthám?

betegséginfluenzamegfázásnátha
0

Írta:

Télen akár több alkalommal is elkaphatjuk a főként orrfolyással, orrdugulással, rossz közérzettel járó náthát. Jó esetben egy hét alatt különösebb kezelés nélkül is kigyógyulunk belőle, de mit tegyünk, ha mégsem?

Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, a Fül-orr-gégeközpont orvosa összefoglalta, hogy mi okozhatja, ha a gyógyulásunk nagyon elhúzódik.

Nem alszik eleget

A nátha általában 3 és 7 nap között gyógyul, feltéve, ha nem a korábbi életünket éljük mellette, vagyis dolgozni, iskolába járunk, háztartást vezetünk betegen. A gyógyuláshoz elsősorban pihenésre van szükségünk, főleg az első 3 napban. Az immunrendszerünknek nemcsak a fertőzés leküzdéséhez van erre szüksége, de kutatások bizonyították azt is, hogy aki keveset alszik, gyakrabban lesz beteg. Ha nem is tudunk napi 7-8 órát aludni, akkor semmiképp se sajnáljuk az időt a pihenésre, ha betegnek érezzük magunkat!

Kevés folyadékot fogyaszt

Az alvásidő mellett általában a szükséges napi folyadékmennyiség az, amire csak kevesen ügyelnek, pedig erre még inkább szükségünk van betegség idején. Ha fáj a torkunk és nehezünkre esik a nyelés, ha lázasak vagyunk, hogy elkerüljük a kiszáradást, igyunk. Folyadékra szükség van ahhoz is, hogy a köptető hatású készítmények, nátha elleni szerek a hatásukat megfelelően ki tudják fejteni. Ne koffein tartalmú italokat fogyasszunk, mivel ezek hatására több folyadékot vesztünk, mint amennyi a fogyasztásukkal a szervezetünkbe jut. Teát, vizet, leveseket, frissen facsart gyümölcs- és zöldségleveket igyunk inkább.

Stresszel

Túl a januári vizsgaidőszakon és a középiskolai felvételiken, sokan elég stresszes időszakot tudhatnak maguk mögött. Stresszhelyzetben az immunrendszer sem tud elég hatékonyan működni ahhoz, hogy leszámoljon a szervezetbe jutó kórokozókkal. Emiatt könnyebben megbetegedhetünk és nehezebben gyógyulunk meg.

39023691 - young woman is looking at the thermometer. she has fever.

 

Nem a megfelelő gyógyszert szedi

A közhiedelemmel ellentétben a magas dózisban szedett vitaminok, gyógynövény tartalmú cseppek, cukorkák nem csodaszerek, nem szüntetik meg a náthát egyik napról a másikra. Épp így a feleslegesen szedett antibiotikumok sem, ezek egyébként is hatástalanok nátha esetén, mivel azt vírusok és nem baktériumok okozzák.

Már nem is a náthától, hanem gyógyszer mellékhatás miatt szenved

Különösen a teára emlékeztető, gőzölgő poharakban ábrázolt tasakos forróitalokról gondolják sokan, hogy ártalmatlan készítmények, ezért az előírt napi mennyiségen és használati időn túl szedik, vagy nem ügyelnek arra, hogy elegendő folyadékot is fogyasszanak a készítmények mellé – számol be tapasztalatairól dr. Fülöp Györgyi. „Emiatt állandósult orrdugulás vagy ismétlődő orrvérzések, fülzúgás, száj- és bőrszárazság is jelentkezhetnek. Ilyen esetben már nem is az alapbetegséget, hanem a nem megfelelően szedett recept nélküli készítmények szövődményeit kell kezelni.”

Nem a megfelelő betegséget kezeli

Náthához hasonló tüneteket légúti allergia is okozhat. Ha már hetek óta tüsszög, bedugult az orra, érdemes erre a lehetőségre is gondolni. Ebben az időszakban a lakáson belüli allergének – háziporatka, penészgomba, esetleg háziállatok – okoznak tüneteket. Krónikus arcüreggyulladás is okozhat elhúzódó panaszokat, akár köhögést is kiválthat a hátsó garatfali csorgás révén, ha az orrdugulás miatt az orrváladék hátra, a garat irányába távozik. Ha a náthája már több, mint egy hete tart, mindenképp forduljon orvoshoz!

Forrás: Fül-orr-gégeközpont


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X