Főoldal > EGÉSZSÉG > Extrém plasztikák – erről még tuti nem hallottál!

Extrém plasztikák – erről még tuti nem hallottál!

műtétplasztikazsírleszívás
0

Írta:

Egy-egy mellnagyobbító műtét, orrformázás, fülkorrekció vagy zsírleszívás hallatán már meg sem lepődünk, pedig a plasztikai sebészek munkája ennél jóval sokrétűbb. Gyakorlatilag nincs is olyan porcikánk, amit ne lehetne megszépíttetni.

Toka zsírleszívás

Ha a kitartó diétázás és sport ellenére sem akarnak eltűnni az áll alatti makacs kis zsírpárnák, lehetőség van azok eltávolíttatására. „A toka zsírleszívás kb. 20-25 perces, helyi érzéstelenítésben végzett eljárás. Nem jár nagy fájdalommal, de utána három hétig szorítókötést szükséges hordani az áll alatti részen. Ambulánsan végezhető, vagyis a páciensnek nem kell befeküdnie a kórházba” – árulja el dr. Sobor György plasztikai sebész szakorvos.

Térd zsírleszívás

Egy alapvetően szép, formás láb összképét is elronthatja, ha valakinek úgynevezett „boci térde” van, vagyis körülpárnázott a térd körüli területe. „Ilyenkor a térdkalács körüli zsírt szívjuk le, szintén helyi érzéstelenítés mellett. Az operáció csupán 30-40 perces, de az utókezelés akár 6 hétig is eltarthat. Ez a fájdalmasabb beavatkozások közé tartozik, és a plasztikázott terület érzékenysége is tovább tart. A műtét után különösen fontos, hogy a lábadozás alatt ne tegyük ki fokozott fizikai igénybevételnek magunkat.”

Fülcimpa műtét

Akármilyen meglepő, a fülünk bizony életünk végéig nő, van, akinél gyorsabban, van, akinél lassabban. Itthon még nem annyira elterjedtek az erre a problémára irányuló fülkisebbítő műtétek, Amerikában azonban egyre többen szánják rá magukat a korrekcióra, főleg az idősebb korosztály tagjai. „Gyakrabban előforduló eset, amikor a páciensnek kiszakad a fülbevaló a füléből és ez olyan sérülést okoz, amit csak egy 30 perces plasztikai sebészeti beavatkozással lehet helyrehozni. Ez azonban nem egy hálás műtét, sajnos számolni kell azzal, hogy a későbbiekben le kell mondanunk a fülbevalókról” – tudtuk meg a szakorvostól.

Fülkagyló korrekció

Túl nagy, eldeformálódott, aszimmetrikus vagy éppen kiálló – és persze elég bosszantó. A fülkagyló ilyesfajta eltéréseit nagyon szépen lehet korrigálni, a beavatkozás során egy alig észrevehető metszést ejtenek, és utána is minimális heggel kell számolni. „A műtét helyi érzéstelenítésben zajlik, ezután egy hétig nyomókötést kell viselni a fülön, vigyázva arra, hogy ne csússzon le. Két hónapig muszáj mellőzni a sportolást, sőt ebben az időszakban a hidegtől és melegtől is óvni kell az operált fület.

Szemhéjplasztika

A táskás, duzzadt szemeket és a megereszkedett bőrt egy gyors és látványos eredménnyel járó műtéttel lehet helyrehozni. A beavatkozástól az egész arc fiatalabbnak tűnik. „A műtét során a szemhéjak bőrfeleslegét metszik ki, így újra feszessé válik a bőr. Helyi érzéstelenítésben, teljesen fájdalommentesen végzik az operációt, ami után a szemhéjakra sebtapasz kerül néhány napra. A pácienseknek érdemes beszerezniük egy sötét napszemüveget is, mivel a beavatkozás után a szemhéjak beduzzadnak, sőt be is kékülhetnek. Átmenetileg a szemhéjfeszülés érzésével és könnyezéssel is számolnunk kell, de ezek a tünetek pár nap után megszűnnek.”

A cikk a Wellandfit magazinban jelent meg.

Fotó: 123 RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X