Ahogy rövidülnek a nappalok, nemcsak a hangulatunk változik – a testünk is alkalmazkodik. A hormonális átrendeződés miatt ősszel sokan érzik úgy, hogy képtelenek ellenállni az édességnek vagy a második adag vacsorának. De ez nem gyengeség – biológiai program.
Az ősz nemcsak a levélsárgulásról és a bekuckózásról szól, hanem arról a furcsa, ismerős érzésről is, amikor a hűvösebb napokkal együtt hirtelen megnő az étvágyunk. Hirtelen jobban esik a forró csoki, a friss pékáru illata, és nehezebb nemet mondani a nassolásra. A legtöbben ezt „őszi falánkságnak” nevezik, de valójában a hormonjaink diktálnak.
Ahogy csökken a nappali fény mennyisége, a szervezetünk több melatonint termel – ez a hormon segíti az alvást, de egyúttal lelassítja az anyagcserét, és fáradékonyabbá tesz. A fáradtság pedig gyakran éhségként jelentkezik. A test ilyenkor több szerotonint is igyekszik előállítani, ami a „jókedv-hormon” – ennek termelését pedig a szénhidrátok serkentik. Vagyis amikor egy szelet csoki vagy egy tál tészta után nyúlunk, valójában a szervezetünk próbálja stabilizálni a hangulatunkat.
A hormonális változásokhoz a leptin és a ghrelin, az étvágy szabályozásáért felelős hormonok is hozzájárulnak. A rövidebb napok és a kevesebb mozgás miatt a leptinszint (amely jelzi, hogy jóllaktunk) csökkenhet, míg a ghrelin, az „éhséghormon” szintje megemelkedik – ezért kívánjuk gyakrabban és nagyobb mennyiségben az ételt.
A természetnek azonban mindez célja van: az emberi szervezet még mindig hordozza azokat az ősi biológiai programokat, amelyek a hidegebb időszakra való energiaraktározást segítik elő. Az őszi falánkság tehát nem pusztán gyengeség vagy kényeztetés, hanem evolúciós reflex. A test készül a télre – csak a modern életmód miatt már nem a túléléshez, hanem gyakran a plusz kilókhoz vezet.
A megoldás nem a szigorú tiltás, hanem az egyensúly. Ha megértjük, miért kívánunk bizonyos ételeket, könnyebb tudatos döntéseket hozni. Meleg, tápanyagdús, rostban gazdag ételekkel (pl. sütőtök, zab, diófélék) kielégíthetjük a szervezet természetes igényét anélkül, hogy túlfognánk az adagokon.
Az ősz tehát nem az önmegtartóztatásról szól, hanem arról, hogy megtanuljuk együttműködni a testünkkel – hiszen amit falánkságnak érzünk, az gyakran csak a természet halk üzenete: lassíts, melegedj, és készülj a télre.
 |
 |
 |
 |
 |