Főoldal > DIÉTA > 5 egészséges változtatás a diétában, amit már ma megtehetsz

5 egészséges változtatás a diétában, amit már ma megtehetsz

diétaétkezésfogyásfogyókúratáplálkozásváltoztatás
0

Írta:

Számtalan okot fel tudunk vonultatni, miért nehéz betartani egy egészséges diétát, itt van rögtön például az, hogy az a csokis jégkrém annyira finom, hogy annak képtelenség ellenállni. Pedig az egészséges táplálkozást követni nem is olyan nehéz, mint amilyennek tűnik.

Nem kellenek hozzá különleges mérőeszközök, méregdrága felszerelések, vagy a legutáltabb ételek. Íme, öt tipp, amit akár már ma átültethetsz a gyakorlatba.

1. Egyél kevesebb húst

Sokunkra jellemző, hogy szinte minden étkezés tartalmaz legalább egy húsos összetevőt is, épp ezért már vegetáriánusok milliói könyörögnek, hogy változtassunk ezen. Ha csak heti néhány alkalomra redukálod a húsbevitelt, kalóriák százaitól és sok telített zsírtól szabadulhatsz meg. Így te is jól jársz és az állatok is.

2. Hagyd az ivást!

Pontosabban a cukros üdítők kortyolgatását. Sokszor a diéta az ilyen italok miatt fullad kudarcba, hiszen könnyű elfeledkezni arról, hogy ezek nem kevés kalóriát rejtenek magukban. Gondolj úgy a folyadékra, mintha az szerves része lenne az étkezéseidnek, és azokon a nedűkön kívül, amelyeket szívből szeretsz – a reggeli kávé, egy pohár bor este – ragaszkodj csak és kizárólag a vízhez. Ha mégis elcsábulsz egy szénsavas innivalóra vagy egy turmixra, számold azt is bele a napi kalóriabevitelbe.

dieta2.jpg ()

3. Előzd meg a nassolós pillanatokat!

Ha pontosan tudod magadról, hogy délután fél 4 körül hajlamos vagy a nassolásra, akkor ne várd meg míg rád tör a sóvárgás, amelynek hatására egy szempillantás alatt pusztítod el azt, ami a kezed ügyébe kerül. Tervezz előre, legyen a közeledben néhány szál ropi, gyümölcs, humusz vagy más egészséges rágcsálnivaló.

4. Ne vegyél haszontalan ételeket!

A gyorséttermi ennivalóknak, illetve a hozzájuk hasonló káros étkeknek egyetlen titka van: amikor ott vannak előtted, még többet akarsz belőlük, ha viszont nincs ilyen a közelben, eszedbe sem jut, hogy ez kerüljön a tányérodra. Némi akaraterő szükségeltetik hozzá, de az egyetlen módja annak, hogy elkerüld ezek csábítását az, hogy egyszerűen nem veszel ilyesmit. Egyáltalán ne tarts ilyet otthon, és ha lehet, az ilyen ételeket kínáló gyorséttermeket is nagy ívben kerüld el. Amikor úgy érzed, muszáj egy nagy csokis sütit befalnod desszert gyanánt, az egész csak azon múlik, hogy elsétálsz-e a boltig, ahelyett, hogy egyszerűen csak kivennéd a hűtőből. Ha a csokis süti megszerzése azzal jár, hogy el kell menni otthonról, lehet, már nem is akarod annyira.

5. Válts alacsony(abb) zsírtartalmú tejtermékekre!

Ha eddig 1,5 %-os tejet használtál, cseréld le 0,5 %-osra. Legyen szó joghurtról, sajtról, tejről, tejszínről, vagy más tejtermékről, csak lépj egy szinttel lejjebb a zsírtartalom tekintetében, így tekintélyes számú kalóriamennyiséget takaríthatsz meg.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X