Főoldal > DIÉTA > 5 intő jel, hogy zsír helyett izomból fogysz

5 intő jel, hogy zsír helyett izomból fogysz

diétaétkezésfogyókúraizom
0

Írta:

Kimerültnek érzed magad, miközben csak úgy repülnek le a kilók? A látszat csal, ez egyáltalán nem a siker jele. Ideje változtatni a fogyókúrádon!

A sikeres fogyáshoz kalóriadeficitet kell elérni, és a zsírt energiává alakítani. Azonban, ha túlságosan szigorú diétára fogod magad, üres tankkal az összes erőfeszítésed hiábavaló lesz. Bár egyre terjed az egészséges életmód, a sanyargató csodadiéták még mindig hódítanak, minimális kalória– és szénhidrátbevitelt, plusz heti 5-szöri edzést előírva. Sajnos segítségükkel hamar éhező üzemmódba kapcsol a szervezet, fogyás helyett pedig az lesz a fő célja, hogy a létfontosságú funkciók, mint például a légzés, működését továbbra is biztosítani tudja. Megfelelő energiabevitel nélkül saját tartalékaihoz nyúl, amely mind a zsírt, mind az izmot érinti. Az izomveszteség hatására pedig lelassul az anyagcsere. Az izom több kalóriát éget, mint a zsír, ezért az izomtömeg csökkenése igazán gyötrelmessé teszi a valódi, zsírból történő fogyást.

Fontos, hogy ne csak a testsúlyod változását kövesd figyelemmel, legalább havonta a testösszetételed is ellenőzid, azaz, hogy mennyi a testzsír– és az izomtömeged. Ennek szakszerű mérésére akár orvosi rendelőkben, akár edzőtermekben is lehetőség van. Most megtudhatod, honnan sejtheted, hogy rossz úton jársz, és zsír helyett izomból fogysz. Figyelj oda az alábbi intő jelekre!

1. Csak úgy repülnek le a kilók

Sajnos a túl gyors fogyás, bármennyire is boldoggá tesz kezdetben, nem épp a fogyókúrádat dicséri. Annak is van határa, hogy a szervezet mennyi zsírtól tud megszabadulni. Heti 1-1,5 kg fogyás jónak számít, ha ennél több súlyt vesztesz, akkor biztos lehetsz benne, hogy a szervezeted az izmokat használja fel energiaforrásként. Jó azonban tudni, hogy a mérleg kijelzője becsaphat, illetve az aktuális testsúly több tényező függvénye. Hatással lehet a testsúlyra a menstruáció, vagy akár a sós ételek fogyasztása is.

2. Állandóan kimerült vagy

Ha túltolod a diétát és a testmozgást, hamarosan azt tapasztalhatod, hogy már nem tudsz olyan hatékonyan és keményen edzeni, mint korábban. Emiatt az izommunka kevésbé lesz hatásos, és az edzés utáni felépülés is akadályoztatva lesz, amely következményeként izmot fogsz veszteni. Ha azt érzed, hogy a szokásos edzést egy ideje kínszenvedéssel sem tudod végig csinálni, vagy akár egy mindennapi teendő elvégzése is komoly nehézséget okoz, valószínűleg rossz úton haladsz, és ideje emelned a kalóriabevitelt. Nyerd vissza az energiád komplex szénhidrátok segítségével.

58559458 - indoor shot of young woman doing a forward bend exercise on fitness mat. muscular young athlete doing pilates workout at the gym.

3. Nem látod magadon a fejlődést

Edzések során apró mikrosérülések keletkeznek az izmokban, amelyeket újjá kell építeni. Ezáltal fejlődik az izomzat, de csak akkor, ha megfelelő üzemanyagot és pihenőidőt is kap a felépüléshez. Ha ez a két tényező nem áll rendelkezésére, a rendszeres, jól összeállított edzések ellenére is leépül az izom, ahelyett, hogy épülne. Ha nem látod a fejlődést, az nem azt jelenti, hogy nem edzel elég keményen, hanem azt, hogy nem veszed figyelembe a szervezeted igényeit.

4. Tompul az agyműködésed

Az alapvető agyi funkcióknak igen sok energiára van szükségük, agyunk a bevitt kalóriáknak körülbelül 20%-át használja fel. Tehát, ha túlzottan korlátozod a kalóriabevitelt, az hatással lesz az agyi teljesítményre is. Előfordulhat, hogy romlik a memóriád, nem kapcsolsz olyan gyorsan, vagy épp rossz hangulatod lesz. Ne csak a mérleg kijelzőjére, az agyad egészségére is ügyelj!

5. Nem bírod energiával az edzéseket

Az idegrendszer szoros összefüggésben áll az izomműködéssel. Ha a szervezet nem jut elég energiához, az agy sem tud megfelelően kommunikálni az izmokkal, így az edzés során nyújtott teljesítmény is csökken. Ha leesik a vércukorszinted, vagy nincs lehetősége a szervezetednek a felépülésre, nem tudod a legjobb formád hozni. Hogy újra teljes lendülettel és erőbedobással koncentrálhass a tréningekre, lásd el magad minőségi üzemanyagokkal.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X