Főoldal > DIÉTA > Több zsírt égetsz, ha kihagyod a vacsorát?

Több zsírt égetsz, ha kihagyod a vacsorát?

fogyásvacsorazsírégetés
0

Írta:

Biztosan te is ismered azt a vélekedést, hogy ha rendszeresen kihagysz étkezéseket, azzal csak szabotálod a fogyást. Egy új tanulmány szerint ez egyáltalán nem így van.

Nemrég „Elhízott társadalom” címmel tartottak egy konferenciát New Orleansban. Az ott elhangzott vélemények szerint igenis van előnye, ha böjtölünk, és egész egyszerűen elhagyunk egy főétkezést. A legfrissebb kutatások szerint, ha kisebbek az étkezési ablakok a napjainkban, vagyis rövidebb az idő az első és utolsó étkezés között, és elhagyjuk a vacsorát is, az számos pozitív egészségi előnnyel jár.

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy azok a túlsúlyos egyének, akik napközben rendesen ettek, este pedig koplaltak, sokkal kevésbé szenvedtek éhség-ingadozástól, éjszaka pedig jelentősen több zsírt égettek. Azonban egyelőre úgy tűnik, hogy ez a diéta összességében nem gyilkolja a bevitt kalóriákat, emiatt ebben a pillanatban még nem tisztázódott, hogy az étkezés ütemezése hogyan befolyásolhatja az általános fogyást. Egy sokkal részletesebb és nagyobb tanulmányra lesz szükség ahhoz, hogy a tudomány biztosan lássa, hogy ez a módszer javítja-e a zsírégetést.

89334812 - funny woman eating broccoli at a party

Bár az eredmények nem jelzik egyértelműen az éjszakai böjt és a fogyás kapcsolatát, mégis nagyon fontos ez az információ a táplálkozással foglalkozók világában. Egyes szakemberek például kifejezetten meglepődtek, hogy a résztvevők nem voltak éhesebbek az átlagosnál, hiszen naponta 18 órán át nem is ettek semmit, így azt várta, hogy jócskán lesznek köztük éhezők. Megrendült tehát a tudósok korábbi meggyőződése, hogy a hosszabb ideig tartó, mindennapos böjtölés alapvetően éhesebbé teszi az embert.

A szakértők ezért azt sugallják, ha nem is minden nap, de hetente néhányszor érdemes korlátozni az étkezéssel töltött időt, ez könnyen megvalósító és egészséges lehet. Hiszen nyilvánvaló előnyökkel jár, például csökken az általános táplálékfelvétel. Rövid- és hosszútávú célok elérésére is használható, és amennyire tudják, teljesen biztonságos a felnőttek számára. Gyermekeknek és várandós nőknek viszont nem ajánlott.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X