Főoldal > DIÉTA > Így jelez a test, ha túl sok fehérjét fogyasztasz

Így jelez a test, ha túl sok fehérjét fogyasztasz

fehérjefehérjebevitelfehérjedús étkezésfehérjefogyasztásmozgássport
0

Írta:

A fehérjefogyasztás fontosságát szinte minden edző, életmód-tanácsadó rendszeresen hangsúlyozza. A túlzás ebben az esetben is kerülendő, de szerencsére a test jelez, ha több fehérjét vittünk be a kelleténél.

A fehérjék, más néven proteinek igen fontos részét képezik a kiegyensúlyozott étrendnek. Újjáépítik sejtjeinket, hozzájárulnak az izomépítéshez. A fehérjebevitel mértéke összefüggésben áll a nemmel, korral, testsúllyal fizikai aktivitással. Egyes kutatások azonban igazolták, hogy jóval többet fogyasztunk annál, mint ami az egészségünket szolgálná. Ez nagyrészt a fehérjeporok népszerűségével áll összefüggésben, ezért érdemes figyelni testünk jelzéseit, amelyek a túlzott proteinfogyasztásra utalhatnak.

Dehidratáció 

Ha folyamatos szomjúságérzetet, bőrszárazságot tapasztalsz, és ezt időben nagyjából a fehérjeporok fogyasztásával tudod összefüggésbe hozni, könnyen lehet, hogy túlzásba viszed a proteinek fogyasztását. Magas fehérjebevitel esetén ugyanis csökken a hidratáltság szintje, hiszen a szervezetnek sokkal több folyadékra van szüksége a megnövekedett ásványi anyagok kisöprésére, mint normál esetben. Amellett, hogy érdemes ilyenkor több folyadékot fogyasztani, a fehérjebevitelt is csökkenteni kell.

39157372 - the hand raise a spoon measure whey protein chocolate powder for fitness and bodybuilding gaining muscle.

Felborul az emésztés

Közel sem vezet jóra, ha minden mást táplálékot nélkülözve szinte csak fehérjedús fogásokat fogyasztunk, és fehérjeporokkal oltjuk még a szomjunkat is. A rostok hiánya teljes mértékben feje tetejére állítja az emésztőrendszer működését, székrekedést, puffadást, rossz közérzetet okozva. A fehérjék mellett egészséged megőrzése érdekében fogyassz sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonákat.

Letargiát okoz

Az egyoldalú táplálkozás nem csak a fizikai, de lelki-szellemi egészségünket is veszélyeztetheti. Megfigyelték, hogy azok az emberek, akik sok fehérjét, viszont kevés szénhidrátot fogyasztanak, sokkal kedvetlenebbek, ingerlékenyebbek, akár még a depresszióra is hajlamosabbak. Természetesen a fehér lisztes-cukros ételeket továbbra is kerülni kell, helyette lassan felszívódó szénhidrátokat érdemes rendszeresen fogyasztani (zab, köles, gyümölcsök, stb.).


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X