Főoldal > DIÉTA > Ezért vizesedik a tested – és így szabadulj meg tőle!

Ezért vizesedik a tested – és így szabadulj meg tőle!

diétafolyadékpuffadásvizesedés
0

Írta:

Gyakran mondják a fogyókúrázóknak az első pár leadott kilónál, hogy „ez még csak a felesleges víz miatti súlycsökkenés”.  Sokszor a vizesedést okoljuk, amikor a mérleg nem azt mutatja, amit látni szeretnénk, és puffadtnak érezzük magunkat. De pontosan mi is az a vizesedés – és főleg: hogyan szabadulhatunk meg tőle?

Vizesedésről akkor beszélünk, amikor a szervezet visszatartja a felesleges folyadékot ahelyett, hogy a veséhez juttatná azt. A plusz víz összegyűlik a szövetekben, a szervek és a bőr között, ez pedig duzzanatot okoz. Ez igen kellemetlen lehet, de általában átmeneti, magától megszűnik és nem jelent tényleges súlygyarapodást.

A vizesedés kialakulásának okai

Só és szénhidrát

A vizesedés egyik leggyakoribb oka a túl sok só az étrendben. A nátrium megköti a vizet, és a testünkben tartja azt.

A szénhidrátok szintén hatással lehetnek a folyadékvisszatartásra, különösen akkor, ha szénhidrátmegvonás után újra bevezetjük őket az étrendünkbe.

A bevitt szénhidrátokat nem használjuk fel azonnal, mindaddig míg energiát nyerünk belőle, glikogénként tárolja a szervezetünk. A glikogén is megköti a vizet, a saját súlyának akár 2-3-szorosát is. Szénhidrátszegény diéta esetén eleinte valóban vizet veszítünk csak, a glikogén raktárak kiürítésével a kapcsolódó víz is távozik a szervezetünkből – magyarázza Joanna Sheill DiCicco amerikai dietetikus.

Menstruáció

Sok nő teste hajlamos a vizesedésre a hormonok ingadozása miatt. A folyadékvisszatartás általában a menstruáció első napján a legrosszabb, majd a ciklus végére helyreáll a rend. Általában a mellek, karok, lábak dagadnak, de előfordulhat vizes duzzanat az arcon is.

Terhesség

Különösen a szülés időpontjához közeledve, sok várandós kismama tapasztal kéz-, láb- vagy bokadagadást. Részben ezért is a hormonok felelősek, de a növekvő baba is nyomást gyakorol az erekre.

Ha a kismamának nincs más tünete, akkor nagy valószínűséggel egy természetes folyamatról van szó (bár ekkor sem biztos, hogy azonnal megszűnik a szülést követően), de ha a végtagok hirtelen duzzadnak meg, vagy nem szimmetrikusan, az akár komolyabb probléma (vérrög, vérnyomás gondok) jele is lehet, ilyen tünetek esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.

Hormonális fogamzásgátlás

A hormonális fogamzásgátlás és a vizesedés között is lehet összefüggés. A tablettákban található ösztrogén és progeszteron hormon is felelős lehet a folyamatért. Ritka a nagy mértékű vizesedés, és általában nem is tart sokáig, mégis, érdemes lehet nőgyógyásszal egyeztetni, esetleg más típusú fogamzásgátló megoldást keresni.

Utazás

Ha hosszú ideig ülünk mozdulatlanul, például egy repülő úton, vagy hosszasan kocsikázva, izmaink összehúzódnak, ami szintén vízvisszatartást, lábdagadást okozhat.

Gyógyszerek

Egyes gyógyszerek mellékhatásaként is felléphet vizesedés, jellemzően a vérnyomáscsökkentők, a nem-szteroid típusú gyulladáscsökkentők, illetve egyes cukorbetegség kezelésére használatos gyógyszerek szedése esetén tapasztalható ilyen mellékhatás. Erről kezelőorvosunktól, gyógyszerészünktől vagy a betegtájékoztatóban foglaltakból informálódhatunk.

Keringési zavarok

A normális vérkeringést az erek szűkülete korlátozhatja, ez idős korban, illetve szívelégtelenség esetén gyakori probléma. A korlátozott vérellátás miatt a folyadék elszállítása is nehezebb, emiatt dagadnak meg a végtagok.

Így kerüld el a vizesedést, így csökkentsd a tüneteket 

Figyelj a sóbevitelre!

Iktasd ki étrendedből a nagyon sós ételeket, bár a legnagyobb problémát nem az okozza, ha még egy csipettel teszel a vasárnapi húslevesbe. Tudatosan figyelni kell a feldolgozott élelmiszerek sótartalmára, mivel a sóbevitel jelentős hányadát ez teszi ki, a gyártók gyakran tartósítószerként használják. Amikor csak lehet, egyél természetes ételeket, friss zöldséget, gyümölcsöt. Feldolgozott élelmiszerek vásárlása esetén nézd meg címkéken feltüntetett információkat, hasonlítsd össze a termékeket, és a legkevesebb sót tartalmazó ételt vidd haza.

Igyál több vizet!

Ez ellentmondásnak tűnhet, hiszen épp a felesleges víztől próbálsz megszabadulni – mégis, a szervezet éppen amiatt raktároz, mert kevésnek találja a bevitt folyadékot. Igyál hát minél több friss vizet, főként sós ételek fogyasztása mellé, és korlátozd az olyan folyadékok bevitelét, melyek megkötik a vizet. Ilyenek a tea, kávé, alkohol. Az áfonyalé enyhe vízhajtó hatásával segíthet a felesleges víz eltávolításában.

Mozogj rendszeresen!

A fizikai aktivitás kulcsfontosságú a vizesedés csökkentése szempontjából. A felesleges folyadék egy részét kiizzadjuk, helyette pedig friss vízzel pótoljuk azt. A mozgás serkenti a véráramot, ez is segíti a duzzadtság megszűnését. Hosszú utazás során állj meg gyakran, mozgasd át a lábainkat, csinálj néhány guggolást, sétálj pár száz métert. A rendszeres testmozgás várandósan is ajánlott – bár az utolsó hetekben inkább a pihenés felpolcolt lábbakkal talán kényelmesebb megoldás.

Egyél hidratáló ételeket!

A magas víztartalmú élelmiszerek fogyasztása is hozzájárul az általános hidratáltság növeléséhez, a plusz folyadékbevitel – még ebben a formában is – végső soron segít a szervezetnek a felesleges víz kiürítésében. Ajánlott hidratáló ételek például a dinnye (görög- és sárga is), spenót, eper. A magas káliumtartalmú ételek, mint a paradicsom, a petrezselyem vagy az édesburgonya is segítenek megszabadulni a felesleges sóktól- ezen keresztül pedig a plusz folyadéktól is.

Fotó: 123FR


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X