Főoldal > MOZGÁS > A negyvenes években végzett mozgás idős korban is véd

A negyvenes években végzett mozgás idős korban is véd

betegségegészségmozgás
0

Írta:

Erről az amerikai kutatási eredményről és a gyakorlati megvalósítás lehetőségeiről beszélt

Erről az amerikai kutatási eredményről és a gyakorlati megvalósítás lehetőségeiről beszélt Hart Nikolett humánkineziológus.

Több mozgás, kevesebb betegség

Azoknál az embereknél, akik rendszeresen mozognak és fizikailag fittek, jóval alacsonyabb később az időskorral összefüggő krónikus betegségek kialakulásának rizikója – áll az Archives of Internal Medicine cikkében. A kutatók szerint még a visszafogott edzés is pozitívan hat az elkövetkező húsz év egészségi állapotára. (A résztvevők fittségét a taposógépen elvégzett gyakorlatok alapján mérték fel.)

Már sok tanulmány bizonyította ezen állítás igazát, így például a 2008-as British Journal of Sports Medicine-ben megjelent cikk is, amely szerint a középkorban végzett aerob mozgás akár 12 évvel is javíthatja a biológiai kort. A dallasi Cooper Institute kutatói nemrégiben összegezték annak a hosszantartó kutatásnak az eredményeit, amely 1970 és 2008 közt zajlott. Ebben összesen 14.726 férfi és 3.944 nő vett részt, valamennyien egészségesek, 49 éves átlagéletkorral.   

A szakemberek azt vizsgálták, hogyan alakul a résztvevők 65 éves kora felett a következő 8 betegség jelenléte: Alzheimer-kór, vastagbél- vagy tüdőrák, krónikus vesebetegség, COPD, stroke, ischemiás szívbetegség, cukorbetegség és pangásos szívelégtelenség. A tudósok szerint minél jobb erőnlétben volt valaki középkorúan, annál kisebb volt később a nevezett betegségek kialakulásának aránya.

negyven2.jpg ()Ebből a szempontból még az alacsonyabb fittségi érték is védőhatásúnak bizonyult, bár minél jobb erőnlétben volt egy személy a negyvenes éveiben, annál kisebb volt az esélye a krónikus betegségek kialakulásának időskorában, illetve kevesebb betegséggel kellett szembenéznie.

A megelőzés kellemesebb és olcsóbb

– A rendszeres mozgás és a megfelelő életmód lehet az egészséges öregedés záloga, és ez nem csak azt jelenti, hogy így hosszabban élhetünk, de legalább ennyire lényeges, hogy jobb minőségű élethez juthatunk. Vagyis kevesebb és később jelentkező betegséggel kell majd szembenéznünk, tovább megőrizhetjük az önállóságunkat, később szorulunk mások támogatására, és nem utolsó sorban kevesebbet kell majd a gyógyszerekre, kezelésekre költenünk – magyarázza Hart Nikolett humánkineziológus.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy pontosan mit is jelent a megfelelő életmód, illetve melyek azok a mozgásformák, amelyek hatékonyak és az esetlegesen meglévő betegségeikhez is illeszthetők. Mindezen kérdésekre a komplex életmód felmérés során kaphatunk választ, amely nem csak az adott fizikális, fittségi állapotot térképezi fel, de eszközös egészségi állapotfelmérésre és családi, életvezetési anamnézisre is alapozza a szakértő állásfoglalást.

Tehát azoknak sem kell visszavonulót fújniuk, akik negyvenes éveikig nem voltak az egészség bajnokai, hiszen még ebben az életkorban is rengeteget nyerhetünk a személyre szabott, hatékony, egészséges életmóddal. 

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X