Főoldal > MOZGÁS > Csak egy ugrás a család(X)

Csak egy ugrás a család(X)

0

Írta:

Ha a boltokat járom ajándékok után kutatva, mikor jutok el a bankba, a gyógyszertárba vagy éppen a

Ha a boltokat járom ajándékok után kutatva, mikor jutok el a bankba, a gyógyszertárba vagy éppen a ruhajavítóhoz, hogy elintézzem a dolgaimat? És persze mégsem húzkodhatom a gyerekeimet kilométereken át, mire mindennel végzek…

Csupán egy hónapja költöztünk a 16. kerületbe, hogy a gyerekek a benzingőztől távol, a zöldben cseperedjenek. Ráadásul az ügyintézés, a bevásárlás is egyszerű a belvárostól távolabb, hiszen az az Örsnél mindent el tudok intézni, mert ott van az IKEA, az Árkád és a SUGÁR is.

Ezért úgy döntöttem, hogy ha már úgyis fel kell varratnom a nadrágomat és utánanézni a téli utazási ajánlatoknak, a SUGÁR-ban teszek próbát. Szerencsére könnyen oda lehet jutni, csak felpattantunk az egyik buszra, és már ott is voltunk.

A gyerekek részére vadonatúj, 800 négyzetméteres játszóházat alakítottak ki labirintussal, ugrálóvárral, focipályával és kreatív szobával. Mivel már mindketten nagyobbak (7 és 9 évesek), egyedül is ott hagyhattam őket a játékbirodalomban…

sugar2.jpg ()

Hmm, bár most a férjem nem jött velem, örömmel láttam, hogy őt is „be lehet adni megőrzésre”: legközelebb fejlesztheti a bowlingtudását vagy beülhet a gyerekekkel matinézni a moziba, amíg én jövök-megyek.
Azonnal feltűnt, hogy a tipikus bevásárlóközpontokkal szemben itt tényleg mindent el tudok intézni. Miután felpakoltam magam a téli síelésről szóló prospektusokkal az utazási irodában, és a ruhajavítóban megígérték, hogy másnapra már kész is lesz a nadrágom, még arra is maradt időm, hogy beugorjak a bankba és a postára.

sugar3.jpg ()

És ha már ott voltam, benéztem a SUGÁR Fitnessbe is, hogy lássam, mi a kínálat – hiába, jobb előre felkészülni a karácsonyi „hízókúrára”. Persze egy kis bevásárlásra is elcsábultam, vettem néhány pulcsit a Hádában és a Röltexbe is szereztem ezt-azt: a két fiam mellett már profi gombfelvarró lettem…
Miután ilyen könnyen elintéztem mindent, már nem is érzem olyan stresszesnek a karácsonyi készülődést. A legjobb mégis az az egészben, hogy egy helyen mindent el tudtam intézni, anélkül, hogy órákat kellett volna gyalogolnom, hogy megtaláljam az üzletet, amire szükségem volt. Ráadásul a gyerekeim is jól szórakoztak…

Várja Önt is a családok bevásárlóközpontja, a Sugár Üzletközpont!
1148 Budapest, Örs vezer tere 24.
www.sugar.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X