Főoldal > MOZGÁS > Alakreform Központot nyit Rubint Réka

Alakreform Központot nyit Rubint Réka

0

Írta:

A fizikai állapot javítását célzó „kezeléseken” túl a lélek is megú

_MG_5153.jpg ()A fizikai állapot javítását célzó „kezeléseken” túl a lélek is megújulhat és feltöltődhet a személyes konzultációkat, egyénre szabott tanácsadásokat biztosító stúdióban.

A Központ célja, hogy egy helyen lehessen kikapcsolódni, szépülni, ruhák, fehérneműk között válogatni, Alakreform ajándéktárgyakat vásárolni. Az itt igénybe vehető szolgáltatások mindegyike a testi, lelki feltöltődést támogatja. Ízelítő az Alakreform Centrum szolgáltatásaiból:

Float Spa lebegőkabin

A lebegés az emberi létezés alapjaira épített relaxációs lehetőség. A szervezet súlytalanul lebeg a víz magas só koncentrációjának köszönhetően, ezáltal mentesül a gravitáció testünkre kifejtett terhelése alól. A kabinban

eltöltött lebegés alatt a kezdeti fény, aroma és hangterápia hatására az agy alvást megelőző Théta állapotba kerül. Ebben a relaxált állapotban 1 órányi lebegéssel több órának megfelelő alvásidőt pihenünk.

Sensolite gyógyító fényágy

A teljes testfelület kezelésére alkalmas egyedülálló egészségügyi orvostechnikai eszközzel mobilizálni lehet a szervezet természetes, immunitásért felelős erőit, védekező mechanizmusait. A terápia hatására tapasztalataink szerint a szervezetben öngyógyító folyamatok indulnak be, így hatékonyan tudunk fellépni egyes egészségügyi panaszokkal szemben.

Infraszolárium

Az infrasugárzás régóta ismert jótékony élettani hatását már a szoláriumban is élvezhetjük. Az infra méregtelenít, fogyaszt, csökkenti a cellulitist, növeli az ellenálló képességet, energiával tölt fel.A felsorolt különleges élményt nyújtó szolgáltatások mellett  stresszoldó masszázsok is igénybe vehetők, valamint szépségápolás felsőfokon Health & Beauty kozmetikumokkal.

A megnyitó időpontja: 2013. október 20., vasárnap 10 óra. A megnyitó napján óriási kedvezményekkel vehetők igénybe az Alakreform Centrum szolgáltatásai.


További cikkeink a témában

BiotechUSA

Életmódváltás ősszel? Eláruljuk, melyek azok a táplálkozási hibák, amelyeket egy dietetikus sosem követne el

Írta:
0

Szeptemberben nemcsak a falevelek, hanem velük együtt azok a kifogásaink is lehullhatnak, amelyekkel sikerült eddig elodázni a mozgást és a tudatosabb étkezést. A BioTechUSA idei Back to the Gym elnevezésű kampánya éppen ebben az elhatározásunkban nyújthat segítséget, ugyanis mind az edzőterembe való visszatéréshez, mind pedig a helyes táplálkozás kialakításához gyakorlati útmutatóval és 15 %-os vásárlási kedvezménnyel szolgál. A kampány jótékony nagykövetei: Oczella Eszter és Kiss Jenő, valamint a cégcsoport dietetikus szakértője is abban támogatnak, hogy megbízható iránymutatást kapjunk az életmódváltáshoz. Az elhatározásunkhoz pedig külön plusz erőt adhat, hogy a kampány részeként ismét jótékony célt is támogathatunk.

Kövess Facebook-on!
X