Szelén is kell a pajzsmirigynek!
A szelén a jód mellett igen fontos szerepet tölt be a pajzsmirigy megfelelő működése szempontjából, így hiánya gyakran a szerv alulműködését okozza.
A szelén a jód mellett igen fontos szerepet tölt be a pajzsmirigy megfelelő működése szempontjából, így hiánya gyakran a szerv alulműködését okozza.
Az allergiás betegségek előfordulása folyamatos emelkedést mutat, sőt a legújabb kutatások már arról számolnak be, hogy az ételallergia nemcsak gyermekeknél, hanem felnőttkorban is egyre gyakrabban jelentkezik.
Nem megy. Feladom. Kevés vagyok. Ma már nehéz elképzelni Kollár Katáról, hogy egykor ilyen gondolatok jártak a fejében. Pedig a sikeres, többezres követőtáborral büszkélkedő fitneszedző életében két évig egyetlen nap sem telt el sírás nélkül – sokáig ugyanis pánikrohamokkal küzdött.
A tüdőgyulladás tünetei rendszerint hirtelen, rövid idő alatt jelentkeznek, ám a gyógyulás jóval lassabb folyamat, a teljes felépülésig akár több hét is eltelhet.
Szex influenzásan: szabad-e betegen szeretkezni a párunkkal, vagy inkább nem?
Nem csak az olyan egyértelmű jelzés, mint a mellkasi szorítás figyelmeztethet a szív-érrendszer zavaraira.
A mozgás drasztikusan csökkenti a szívinfarktus kockázatát, bár nem mindegy, milyen kitartóan és milyen intenzitással mozgunk.
Az asztma világszerte közel 2 millió embert érint. Hatásos megelőzési módszer jelenleg nem ismert ellene, de a korai felismerés és az időben megkezdett, személyre szabott kezelés nagyon fontos a betegek életminősége szempontjából.
Hasonló tünetekkel jár a vírusfertőzés és a baktérium okozta betegség. A kezelésük azonban nem lehet egyforma!
Az ember testmagasságát elsősorban a genetika határozza meg, ám vannak olyan esetek – pl. ha a gyermek alacsony növésű és bizonyos kritériumoknak megfelel-, amikor növekedési hormon adható a testmagasság fokozása érdekében.
Amikor az orvosok a sztetoszkópot a páciens mellkasához tapasztva „hallgatóznak”, normál esetben csak a szív dobogását hallják.
Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gégeközpont orvosát arról kérdeztük, hogy a védőoltás mellett milyen praktikákat érdemes bevetni, hogy elkerüljük az influenzát vagy továbbadjuk a fertőzést.
Nincs is annál jobb, mint amikor a téli mínuszokat hátrahagyva a forró nyárba utazunk. Választhatunk fehér homokos tengerpartot, de akár egzotikus utazást is az év bármely napján, fő, hogy kellemes élményekkel gazdagodjunk és felhőtlenül pihenjünk.
A szülők számára gondot okozhat annak eldöntése, hogy a síró baba éhes, álmos, a fogak növekedésével járó fájdalma van, vagy sírásának hátterében egyéb ok, esetleg valamilyen komolyabb betegség áll.
A fertőzések utáni időszakban nő a kardiovaszkuláris betegségek kockázata – állítják amerikai kutatók.
Az ebben az időszakban jelentkező allergiás tünetek okozója döntően a poratka, penészgomba vagy háziállat allergia.
Elhatároztad, hogy télen álomalakot „gyúrsz” a testedből, és ezért mindent meg is teszel, a fura tünetek azonban egymás után jelentkeznek? Vigyázz, mert könnyen lehet, hogy te is a túledzettség csapdájába estél.
Vajon kell aggódnunk a szervezetünkbe került plasztikrészecskék miatti lehetséges egészségügyi problémák miatt? Erre még a tudomány sem tudja a választ, de a kiderítésére már megtették az első lépéseket. Sajnos az eredmény nem túl bíztató.
Ha szeretnél egészségesen élni, akkor ezekre a szűrővizsgálatokra mindenképp szakíts időt!
A téli időszakban megszaporodnak a fertőzések – elsősorban a bárányhimlő, a nátha, a középfülgyulladás és a hurutok –, amelyek olykor súlyos szövődményekkel járhatnak gyermekkorban.
A viszketés egy árulkodó tünet, általában valamilyen betegség jele. A végbélnyílás környékén jelentkező viszketés leggyakoribb oka az aranyeresség, ám nagyon sok más betegség is a háttérben állhat.
Nehézlégzés, éjszakai vagy reggeli köhögőroham, sípoló légzés és mellkasi feszülés. Az asztma kezdeti jelei jellemzően nem állandóan, hanem időszakosan, vagy rohamokban jelentkeznek.
Az ödéma gyakori tünete lehet a szív-érrendszeri betegségek egy csoportjának, bár természetesen számos más okból is keletkezhet a szemmel látható duzzanat.
Az életmódváltás segít – nem kell lemondani a babáról