nagy fogyás

fogyókúranagy fogyás

Találkozz a Nagy Fogyás sztárjaival!

Írta:
0

A 17 óra 20 perckor kezdődő, Nagy Fogyás edzésprogram – Duci karate elnevezésű órájukon jelen lévő segítők nem mások, mint Kriszta és Bogi, akiket a Nagy Fogyás című televízió műsorból ismerhet a közönség – mindketten Norbi „kék csapatát” erősítették a fogyó-show-ban. Mivel Kriszta és Bogi a Duci karaténak köszönhetik súlyvesztésüket, ki más tudná náluk jobban […]

Béres Alexandranagy fogyás

Béres Alexandra – Ismerem a határaimat

Írta:
0

– Amikor legutóbb szerepeltél nálunk, éppen a Súlykontroll programot népszerűsítetted. Milyen visszajelzéseket kaptál az elmúlt hónapokban? – Nagyon jó fogadtatásra talált a program, ebből is látszik, hogy szükség van rá. A visszajelzések szerint azok, akik belevágtak, lassan, egészséges ütemben fogynak, vagyis úgy veszítenek a túlsúlyukból, hogy közben nincs veszélyben az egészségük. Fontos volt számomra, hogy […]

nagy fogyás

Nagy Fogyás

Írta:
0

Íme, egy valóságshow, melyben ország-világ előtt változhat meg az életed: ezt ígéri a  műsor, melyben Béres Alexandra és Schobert Norbert és 12 jelentős túlsúllyal bíró ember harcol azért, hogy bebizonyosodjon, melyikük módszere a hatékonyabb. Az ígéret szerint a jelentkezők akár 30-40 kilogrammtól is megszabadulhatnak, teljesen természetes módon. Nagy Fogyás nemcsak hazánkban: A Nagy Fogyás című […]

Atkinsfogyókúra

Jól fogynak a magyar sztárok

Írta:
0

Az egész ország fogyókúra-lázban ég. Hamarosan indul a TV2-n a Nagy fogyás című showműsor, amelyben Béres Alexandra és Schobert Norbert csap össze, hogy eldőljön, kinek a módszerével lehet a legeredményesebben fogyni. Persze nem csak ez a két lehetőség kínálkozik arra, hogy megszabaduljunk a súlyfeleslegünktől. Sztárjaink például már régóta egy harmadik módszerben hisznek. Jáksó László, Csomor […]

Kövess Facebook-on!
X