zsírégetés

diétafogyókúra

23 kilót fogyott! – Fogyókúrás sikersztori

Írta:
0

A pluszkilók Mariann kamaszkorától fogva túlsúllyal küzdött. Úgy érzi, ebben nagy szerepe volt annak, hogy a szülői háznál a kamra mindig tele volt házi süteményekkel és édességekkel, amelyeknek nem tudott ellenállni. Középiskolásként kollégista lett, naponta háromszor evett a menzán, és mivel elhagyta a nassolnivalót, sikerült lefogynia. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, az egyetem évei alatt […]

diétafogyókúra

A legjobb zsírégető program hétvégére!

Írta:
0

Aki egyszer volt Move Ya Day-en, bizonyára sosem felejti el azt a napot. Több mint ezer ember energiája lüktet a hatalmas térben a világ legelhivatottabb, trenddiktáló prezentereinek irányításával. Idén a Pasaréti Sportcentrumban dübörög az év legfergetegesebb aerobic-napja. Ismét a legkülönfélébb mozgásformákba kóstolhatunk bele, melyeket egyszerre négy színpadon mutatnak be az oktatók. Mindenki kedve szerint tombolhat […]

aerobikdiéta

Fitneszfüggőség – Egy romboló szenvedély fogságában

Írta:
0

A sikeres üzletasszony egy fontos tárgyalás kellős közepén egyre idegesebben, furcsábban kezd viselkedni, majd hirtelen felpattan, és elrohan futni. Kocogás-függő. Ez a megtörtént eset is azt bizonyítja, hogy az étkezési zavarokon kívül újabb és újabb beteges kényszerek jelennek meg életünkben, amelyeket nem árt komolyan vennünk. Romboló szenvedély A fitneszfüggőség elsősorban azokat fenyegeti, akik ugyan nem […]

fogyásPriktin-diéta

Bomba alak éhezés nélkül! – Itt a Pritkin-diéta!

Írta:
0

A diéta nem éppen új keletű, Pritkin, aki koleszterinproblémákkal és túlsúllyal küzdött, még az 1950-es években dolgozta ki módszerét, amely az USA első komoly egészségmegőrző életmódprogramjává lépett elő. Az elmúlt évtizedekben újabbnál újabb diéták jelentek meg, de Pritkin módszere még mindig rendkívül népszerű az angolszász területeken, legfőképpen azoknál, akiknél a jelentős túlsúly már a koleszterinszintjük […]

diétafogyókúra

116 kilóból álomalak – Fogyókúrás sikersztori

Írta:
0

A pluszkilók Egykori túlsúlyáért Ildikó nem hibáztatja a genetikát, hiszen tisztában van vele, hogy a fölösleges kilókért egészségtelen életmódja, ezen belül is édességimádata tehető felelőssé. Volt olyan nyár, amikor kizárólag fagyin, jégkrémen és cukrozott üdítőitalokon élt. Középiskolás kora óta szinte minden nyáron menetrendszerűen hízott hat-nyolc kilót. Mindemellett szerette a kiadós, laktató ételeket is, a sportolás […]

diétafogyókúra

6 tuti tipp, ami segíthet a fogyásban

Írta:
0

1. Sportolás után masszíroztass! A masszázs jótékony hatásai közismertek: kellemesen ellazít, megszabadít a feszültségtől, felpezsdíti a vérkeringést és még a fogyókúrát is hatékonyabbá teheti!Tipp: Egy kiadós edzés után kényeztesd megfáradt izmaidat masszírozással! A svédmasszás, vagy egy általános frissítő masszázs segítségével megszabadulhatsz a lerakódott salakanyagoktól, kivédheted az izomláz kialakulását és segítheted az anyagcserédet is. 2. Próbáld […]

böjtdiéta

Így böjtölj kockázatok nélkül!

Írta: and
0

Télen a nappalok sötétek és rövidek, felkelnünk is nehezebb, mint egy verőfényes nyári reggelen. Sok emberen úrrá lesz ilyenkor a levertség, rosszkedv, erőtlenség, asztalunkra kerülő ételeink pedig nehezebbek mint más évszakokban, így könnyen felugorhat ránk néhány kiló is. A böjtölés pozitív hatásaiAhogy korábban már írtunk róla, a böjtölés évezredeken át a vallási gyakorlatok részét képezte, […]

mozgásszobabiciklizés

Zsírégetés szobabiciklivel? – A személyi edző válaszol

Írta:
0

“Kedves Kinga! 38 éves vagyok és 10 kilót szeretnék fogyni. A kérdésem az lenne, hogy milyen fokozaton és meddig kell tekerni szobabiciklin ahhoz, hogy eredményt érjek el a fogyásban? Pár napja kezdtem el a szobabicajozást: 10km-t megyek rajta minden este 3-as fokozaton (8 fokozat van rajta) 54 perc alatt. Ám így is csak ”csak” 150 kalóriát égetek el. Igaz, hogy […]

diétafogyókúra

7 divatos fogyihóbort – Ne dőlj be nekik!

Írta:
0

1. Káposztaleves-kúra Nincs olyan fogyni vágyó, aki ne ismerné a „csodatévő” káposztalevest, ami „egy hét alatt akár nyolc kilótól” is megszabadíthat.– Teória: A káposzta „negatív kalóriás” élelmiszer, vagyis több energia szükséges a megemésztéséhez, mint amennyit nyerünk belőle. Ezen kívül serkenti az emésztést és méregteleníti a szervezetet.– Kritikája: Rosttartalmán kívül különösebb előnye nincs. Azon kívül, hogy […]

Atkins-diétafogyókúra

7 nap a karcsúságért – Atkins-étrend az egészség jegyében!

Írta: and
0

Egy korábbi cikkünkben már olvashattál az Atkins-diéta előnyeiről, hátrányairól. Azt is megtudhattad, hogy az egészség megóvása érdekében, min érdemes változtatnod, ha az Atkins-diétát követed. A helyes étrend összeállítása és betartása nem könnyű feladat - ehhez nyújtunk most segítséget neked a dietetikus által összeállított 7 napos mintaétrenddel! Mit kell tudnod az alternatív 7 napos Atkins-étrendről? Figyelj arra, hogy a diéta ideje alatt a napi […]

diétafogyókúra

Zsírégetés és kondíciójavítás egyben! – Itt a gyorstollaslabda!

Írta:
0

Mi a gyorstollas? A tollaslabda továbbfejlesztett változata: gyorsabb és intenzívebb, mint bármely más ütős labdajáték. Miért jó ez a sport? A gyorstollassal új korszak kezdődött az ütős labda-játékok terén. Könnyen elsajátítható, mégis folyamatosan próbára teszi a játékos tudását és kondícióját, mivel a tollaslabda, a tenisz és a squash legjobb tulajdonságait ötvözi. A gyorstollas-labda súlyának és […]

diétafogyókúra

3 mennyei tésztás recept – bűntudat nélkül!

Írta: and
0

A tészták főzés előtti súlya, 8-6 dkg legyen személyenként! 1. Cukkinis – kapros durum fodros nagykocka Hozzávalók 8 dkg durum fodros nagykocka tészta 30 dkg nyers, héjastul-magostul gyalult fiatal cukkini 2 dkg reszelt light trappista sajt bőven vágott kapor, só – ízlés szerint 1 mokkáskanál olaj Elkészítés:Főzz ki 8 dkg durum fodros nagykocka tésztát sós, […]

mozgáswellness

Millennium az évezred wellnesse!

Írta:
0

                                              Millennium az évezred Wellnesse!    Nyerj kombinált havi bérletet a Millennium Wellness nyereményjátékában!                                              Töltsd ki kvízünket! – Katt ide! Persze nemcsak az evezőt húzhatod a Duna-parti „MW-ben” hanem az amerikai Life-Fitness kardió gépekkel formálhatod izmaidat. Az unalmas taposógép már a múlté. Hozd magaddal ipod-odat, nézd a plazmaképernyőn kedvenc filmed, vagy hallgasd a saját zenéd, miközben […]

diétafogyókúra

5 szuperbiztos tipp, ha fogyni akarsz!

Írta:
0

1. Egyél többet, fogyj hatékonyabban!A báli szezon idejére szeretnél megszabadulni pár kilótól? A nullkalóriás villámdiéták nem vezetnek semmi jóra. A minimális tápanyag-bevitel miatt a szervezet „éhezésveszély” üzemmódba kapcsol, és az utolsó kalóriáig elraktározza az ételből nyerhető energiát. Az eredmény: hiába eszel keveset, mégis hízni fogsz! Ráadásul a minimálisan szükséges tápanyagokat is megvonod a szervezetedtől.Mire figyelj?Ne feledd: […]

diétafogyókúra

Finom és egészséges – Így főzz növényi olajokkal!

Írta: and
0

A növényi olajok és az állati zsírok legnagyobb különbsége, hogy a növényi olajok nem tartalmaznak koleszterint, az állati zsírokkal szemben. Ugyanakkor azt se felejtsd el, hogy a növényi olajok egészségesebbek az állati zsíroknál, de energiatartalmuk tetemes, tehát hizlalnak! Ne feledd: érdemes elkülöníteni a kamrában vagy a hűtőben a kimondottan hőkezelésre (sütés – főzés) alkalmas olajokat […]

Atkins-diétafogyókúra

Bomba alak koplalás nélkül? – Atkins-diéta másképp!

Írta: and
0

Neked ajánlott…… ha gyors, és tartós eredményre vágysz, és hajlandó vagy ezért lemondani akár még a szénhidrátokról is. … ha le akarod küzdeni az éhségrohamokat és az édesség iránti vágyat – a stabil vércukorszint ebben kezedre játszhat!… ha korábban már kipróbáltál és megkedveltél valamilyen alacsony szénhidráttartalmú étrendet. A diéta alapelve: Az Atkins-diétát Dr. Robert C. Atkins […]

aerobikmozgás

4 toplistás zsírégető mozgásforma

Írta:
0

Szerencsére ma már szabadon válogathatsz a különleges, hatékony mozgásformák között – miért is ragadnál le a hagyományos sportágaknál? Hidd el, érdemes ellátogatnod az elsőre talán furcsán hangzó edzésekre is, hátha pont azon az órán találod meg a számodra legelőnyösebb és leghatékonyabb mozgásformát! 1. Aqua spinning Szeretsz kerékpározni, de nem vagy megelégedve zsírégető, testformáló hatásával? Akkor bicajozz a […]

diétafogyókúra

Lakmározz és fogyj a Montignac-módszerrel!

Írta:
0

Minden fogyni vágyó olyan diétáról álmodik, ahol nem kell kalóriaszámlálással foglalkozni, és komolyabb korlátozások nélkül lehet lakmározni az ízletes ételekből. Ha mindezt nem is tudja maradéktalanul teljesíteni a Montignac-módszer, de közelít ezekhez az elvárásokhoz. Kitalálója, Michel Montignac francia táplálkozástudományi szakember ugyanis arra ösztönöz, hogy önsanyargató koplalás helyett változtassuk meg étkezési szokásainkat, és fogyjunk könnyedén. Hogyan […]

Kövess Facebook-on!
X