Főoldal > EGÉSZSÉG > Megölhetnek az üdítőitalok?

Megölhetnek az üdítőitalok?

cukorfolyadékitalüdítőüdítőitalvíz
0

Írta:

Anyáink még vagy vizet, vagy főzött teát, vagy limonádét ittak gyerekkorukban, ám ezeket mára szép lassan felváltották a különböző előre elkészített, édesített itókák, melyek intenzívebb, „finomabb” ízvilágukkal hódítanak. Ha pedig rászoktunk, akkor aztán igen nehéz leszokni róluk, pedig a cukrozott szomjoltók kedvtelése akár az életünkbe is kerülhet.

A cukros lé, mint egészségügyi kockázat

Több mint száz ország adatait dolgozták fel a tanulmány elkészítéséhez a tudósok, akik az étrendek felmérése keretében vizsgálták a cukros üdítők fogyasztásának mértékét és az egyes betegségek okozta halálozások számát is. A kutatók emellett korábbi tanulmányokból származó információkat is felhasználtak azért, hogy meg tudják becsülni a cukros üdítők fogyasztásának testsúlynövekedésre gyakorolt hatását, illetve, hogy a testsúlygyarapodás milyen hatással van a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz és rák okozta halálozás kockázatára.

A felmérésből kiderült, hogy cukros itókák fogyasztása 133 ezer diabétesz okozta, 44 ezer szív- és érrendszeri betegségből eredő és hatezer rákos halálesettel volt összefüggésbe hozható. Kilenc világrégióból Latin-Amerikában és a Karib-térségben volt a legtöbb, mintegy 38 ezer a diabétesz okozta haláleset 2010-ben, míg Kelet/Közép-Eurázsiában volt a legmagasabb, összesen 11 ezer a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozások száma. A kutatók megállapították azt is, hogy a 114 ország bevonásával készült elemzés szerint a tizenöt legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb a cukros szomjoltókkal összefüggésbe hozható halálozások aránya. Éves szinten 318 eset jutott egymillió felnőttre. Ezzel szemben a legalacsonyabb mutató Japánban volt, ahol éves szinten tíz az egymillióhoz volt üdítőkkel összefüggésbe hozható halálozási arány.

udito2.jpg ()

Ok-okozat nincs, összefüggés azonban igen

Arra már korábban is igyekeztek felhívni a figyelmet a szakemberek, hogy a cukros üdítők fogyasztása káros hatással van az emberi szervezetre, hiszen növeli az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint a diabétesz, a szívbetegség és a rák. A mostani tanulmány viszont amellett, hogy mindezt alátámasztja, még hasznos becsléssel is szolgál arról, milyen súlyos a probléma – hangsúlyozta a felmérés egyik résztvevője. Gitanjali M. Singh a Harvard Egyetem Közegészségügyi Tanszékének kutatója úgy vélekedett, hogy az eredményeknek arra kellene sarkallnia a törvényhozókat világszerte, hogy olyan hatékony intézkedésekkel csökkentsék a cukros üdítők fogyasztását, mint az adókivetés, a tömegmédia-kampányok és az italokhoz való hozzáférés korlátozása.

Természetesen a szakértők azt ugyan nem állítják, hogy közvetlen ok-okozati kapcsolat lenne a cukros üdítők és a halálozások között, de hogy van köztük összefüggés, azt igen, mondván ezek a cukorral édesített szomjoltók általában egy olyan rossz étrendnek a részei, melyek egyébként is hozzájárulnak a nem megfelelő egészségi állapot kialakulásához. Hasonló a véleménye David Katznak a Yale Egyetem Orvostudományi Tanszékének Prevenciós Kutatóközpont-vezetőjének is, aki ebben a kutatásban ugyan nem vett részt: A cukros üdítőkből származó kalóriákban gazdag étrendek mindenképpen szegényesnek számítanak. Ezek az üdítők több keményítőcukrot, nátriumot, transzzsírt vagy vegyi anyagot tartalmazhatnak, sőt majdnem biztosan tartalmaznak is.

Az új tanulmány ismertetését követően napvilágot látott az Amerikai Szív Társaság ajánlása is, mely szerint a felnőtteknek, mintegy 2000 kalóriás napi tápanyagbevitel esetén, maximum 450 kalóriányi cukros üdítőt lenne megengedett fogyasztania hetente, amivel megelőzhetők lennének az egészségügyi problémák hosszú távon.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X