Nem lehet elégszer hangsúlyozni! Ha figyelünk szervezetünkre, a bőrünkön lévő friss pigmentált elváltozásainkra és évente legalább egyszer részt veszünk bőrgyógyászati szűrővizsgálaton, a bőrrák gyógyítható!
Testünket sokféle anyajegy boríthatja, mégsem lesz mindegyikből rák. A nem tipikus megjelenésű vagy rendellenes anyajegyekkel azonban nem árt vigyázni, mert idővel melanoma fejlődhet belőlük. A melanoma a bőr pigmenttermelő sejteiből kiinduló rosszindulatú folyamat. Az összes bőrrák típus 4%-át teszi ki, de a halálozás 80%-áért felel, mivel terjedése gyors, agresszív és korán képez áttéteket. Ezért fontos a korai stádiumban való felismerése és eltávolítása. Az idejében felismert melanoma teljes gyógyulást jelenthet.
Dr. Virágh Zsófia a New Beauty Orvos-Esztétikai Központ bőrgyógyász-kozmetológus szakorvosa szerint a fő probléma az, hogy ez a típusú rosszindulatú daganat gyakran anyajegyhez hasonlít, így nem veszünk róla tudomást és nem fordulunk időben orvoshoz. Pedig figyelemfelkeltő lehet egy már meglévő anyajegy aszimmetriája, színbéli elváltozása, hirtelen növekedése, esetleges vérzékenysége.
A melanoma kialakulásának fő oka a Napból érkező UV-sugárzás, de nem szabad elfelejteni a genetikai háttér jelentőségét sem. Azoknál, akik sok anyajeggyel rendelkeznek ill. akiknek a családjában fordult már elő melanomás megbetegedés, akár 350-szeres is lehet a kockázat, és ennek esélye a napozással még tovább nő.
A szabályok betartása életet menthet
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy délelőtt 11 és délután 15 óra között ne tartózkodjunk a napon! Bár már lassan véget ér a nyár, de az őszi napsugaraknak is van ereje, erről ne feledkezzünk meg! „Használjunk fényvédő krémet, kalapot, hordjunk lenge, hosszú ujjú ruhát/ inget, viseljünk napszemüveget és figyeljünk az UV sugárzás erősségére” – javasolja a doktornő. A gyermekek védelme különösen fontos, hisz az életünk során szerzett napfény mennyiség 80-90%-át gyermekkorunkban kapjuk.
A melanoma előfordulása az éltkor előrehaladtával nő, férfiakat és nőket egyformán érint. Ezen bőrdaganat előfordulási gyakorisága az utóbbi 30 évben megduplázódott Európában, a megbetegedések száma pedig évente 3-8%-kal nő.
Megelőzés, szűrővizsgálat
„A betegség kialakulásának javításában a legeredményesebb eszköz a korai felismerés. A szabad szemmel való megtekintés mellett a szakszerű dermatoszkópiának (speciális nagyító) van a legnagyobb szerepe a diagnózisban. A szűrővizsgálat mindenkinek ajánlott legalább egy évben egyszer, de vannak bizonyos rizikófaktorok/csoportok, ahol akár fél évente is javasolt a szűrés” – mondja a szakorvos. Rizikófaktornak számít: ha a családban fordult már elő bőr daganatos megbetegedés, fehér bőrű, szeplővel, vagy sok anyajeggyel rendelkezik, többször szenvedett el gyermekkorban napégést, illetve 35 éves kor előtt használt szoláriumot.
A New Beauty Orvos-Esztétikai Központban elvégzett vizsgálat fájdalommentes, melyet szakképzett bőrgyógyász végez egy speciális nagyítóval. Dr. Virágh Zsófia azt is hozzáteszi, hogy: „ezzel a vizsgálattal nemcsak az anyajegyeket, hanem egyéb más bőrdaganatot is lehet szűrni, mint a basaliomát és a spinaliomát (laphámrákot), melyek előfordulása a napozás gyakoriságával, a krónikus napfényártalommal tovább nő”. A szűrővizsgálat után érdemes az orvos javaslatát betartani, és ha szükséges további vizsgálatokat majd kezeléseket végezni.
Forrás: Purecom