Főoldal > EGÉSZSÉG > Mellesleg foglalkozol a melled egészségével?

Mellesleg foglalkozol a melled egészségével?

betegségegészségemlőrákmellmellrákönvizsgálatrák
0

Írta:

A mell a nőiesség egyik legfőbb szimbóluma, így a nők életében központi szerepe van, egészségügyi szempontból sokszor mégsem kapja meg a kellő odafigyelést.

Az emlőrák a nőket sújtó leggyakoribb daganatos megbetegedés, amit hazánkban évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak, és közülük sajnos több mint 2000-et el is veszítünk. Korábban gyakran hallhattuk azt a tévhitet, miszerint az emlőrák az idősek betegsége, de sajnos ez nem igaz: egyre fiatalabb korosztályokat is fenyeget.

Ahogyan más betegségek esetében is, úgy a mellrák esetében is igaz, hogy a rizikófaktorok, tünetek, szűrési lehetőségek pontos ismerete mind az időben történő felismerést segítik. Ráadásul a rendszeres szűréssel és önvizsgálattal elért korai felismerés önmagában 30%-kal csökkentheti a betegség halálos kimenetelét. Mivel a mellrák a második leggyakoribb halálok a nőknél, célszerű már tinédzserkorban felhívni a lányok figyelmét a rizikófaktorok csökkentésére, és a megelőzési lehetőségekre.

Mindenkit érinthet

Az emlőrák kialakulásának pontos okai nem ismertek, azonban vannak olyan kockázati tényezők, amelyek növelhetik a betegség kialakulását: előrehaladott életkor, a családban korábban előfordult emlődaganat (elsősorban anyai ágon, fiatalabb életkorban), a menstruáció korai megjelenése, kései menopauza, szoptatás hiánya, korábbi sugárkezelés a mellkas területén (pl. fiatalkori Hodgkin-kór miatti mellkasi irradiáció), elhízás, dohányzás vagy éppen lelki traumák.

Ismerd a tested!

A mellrák a legtöbb esetben nem jár fájdalommal, ezért fontos, hogy figyelj a testedre, annak elváltozásaira, és ajánlott 20 éves kortól havonta egyszer önvizsgálatot tartani. Az önvizsgálat módját éppen ezért már fiatal korban érdemes megfelelően elsajátítani, és minél korábban integrálni a mindennapi életünkbe.

Hogyan csökkenthető a kialakulásának kockázata?

Rendszeres mozgással, testsúlykontrollal, dohányzásról való leszokással, és visszafogott alkoholfogyasztással csökkenteni lehet a betegség kialakulásának kockázatát. Ezen kívül nem szabad megfeledkezni a rendszeres önvizsgálatról és szűrések fontosságáról, hiszen ha probléma jelentkezne, a lehető leggyorsabb orvosi beavatkozás ténylegesen életet ment.

Az igazi szépség az egészségnél kezdődik, figyelj oda magadra!

Forrás: Well PR


További cikkeink a témában

60 felettmozgás

Mozgás 60 felett: merőben mást javasol a szakértő, mint amit eddig tudtunk

Írta:
0

Hatvan év felett sokan úgy gondolják, hogy a legbiztonságosabb mozgás a séta, és a megerőltetőbb edzéseket jobb elkerülni. A szakértők azonban egyre határozottabban hangsúlyozzák, hogy az izmok erősítése legalább olyan fontos, mint a rendszeres gyaloglás. Egy friss, 2026-os szakmai ajánlás arra is rámutat, hogyan őrizhetjük meg erőnket és önállóságunkat idősebb korban.

gyümölcsszakértő

Nem biztos, hogy jót teszel a szervezeteddel: ez az őszi gyümölcs alattomosan átver

Írta:
0

Az őszi gyümölcsök közül a szőlő az egyik legkedveltebb, hiszen édes, lédús, és egészséges nassolnivalónak tartjuk. Van azonban egy tulajdonsága, amelyről sokan megfeledkeznek: szinte észrevétlenül képesek vagyunk nagy mennyiséget megenni belőle. Egy dietetikus elárulta, miért érdemes odafigyelni az adagokra, és mikor lehet különösen fontos a mértékletesség.