A BMI nem mutat meg mindent: egy friss, több mint 844 ezer embert vizsgáló kutatás szerint sokakat tévesen sorolhat be. A derékkörfogat és a derék–magasság arány olyan egészségi kockázatokra is felhívhatja a figyelmet, amelyek a testsúlyból önmagában nem derülnek ki.
A testtömegindex, vagyis a BMI régóta az egyik leggyakrabban használt mutató az egészségügyi szűréseken és az orvosi konzultációkon. Segítségével egyszerűen megállapítható, hogyan viszonyul a testsúly a testmagassághoz, ám önmagában nem ad teljes képet az egészségi állapotról. Nem méri közvetlenül a testzsír mennyiségét és eloszlását, az izomtömeget vagy a szervek működését, ezért két azonos BMI-jű ember egészségi kockázatai jelentősen eltérhetnek.
Ezt a szemléletet erősíti a 2025-ös nemzetközi Lancet-bizottság is. A bizottság ajánlása szerint a BMI mellett legalább egy, a testzsír eloszlását jobban jelző mérést is érdemes használni, szükség esetén pedig a szervek működését is vizsgálni kell.
Mit árul el a derékkörfogat az egészségedről?
A derékkörfogat fontos információt adhat arról, mennyi zsír halmozódott fel a has környékén. Bár a belső szervek körül található, úgynevezett zsigeri zsír mennyiségét nem méri pontosan, mégis többet árulhat el a testzsír eloszlásáról, mint a BMI önmagában.
A hasi zsírfelhalmozódás ugyanis összefügghet bizonyos anyagcsere-betegségek és szív-érrendszeri problémák fokozott kockázatával. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek a BMI-je nem jelez elhízást, a hasi zsírfelhalmozódás miatt mégis indokolt lehet az egészségi kockázatok alaposabb vizsgálata.
A derék–magasság arány ennél is árnyaltabb képet adhat, mivel a derékkörfogatot a testmagassághoz viszonyítja. Ugyanaz a derékméret ugyanis mást jelenthet egy alacsonyabb és egy magasabb ember esetében.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy sem a derékkörfogat, sem a derék–magasság arány nem alkalmas önálló diagnózis felállítására. Az értékek értelmezését az életkor, az etnikai háttér, az egyéni élethelyzet és a mérés módja is befolyásolhatja.
A mérőszalag tehát nem arra szolgál, hogy minősítsük a testünket, hanem arra, hogy szükség esetén időben felismerjük a további vizsgálatok indokoltságát.
Több mint 844 ezer embert vizsgáltak: meglepő eredmény született
A november 11-én megjelent, Nature folyóiratban közölt nemzetközi kutatás összesen 844 108 felnőtt adatait elemezte. A résztvevők négy nagy adatbázisból, a kínai Kailuan vizsgálatból, a brit UK Biobankból, az amerikai All of Us programból és a spanyol SIDIAP alapellátási adatbázisból kerültek ki.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mennyiben változik az elhízás megállapítása, ha a hagyományos BMI mellett a derékkörfogatot és a derék–magasság arányt is figyelembe veszik.
Az eredmények szerint a kizárólag BMI-re épülő besorolás egyeseknél túlbecsülte, másoknál viszont alábecsülte az elhízás jelenlétét.
A különböző adatbázisokban a BMI-alapú módszer a résztvevők 1,2–3,1 százalékát sorolta az elhízás kategóriájába úgy, hogy ezt a kiegészítő testarány-mérések nem támasztották alá. Ezzel párhuzamosan 5,2–8,6 százaléknál nem ismerte fel a kombinált kritériumok szerint elhízásnak minősülő állapotot.
Amikor a kutatók a BMI-t a derékkörfogattal és a derék–magasság aránnyal együtt értékelték, az elhízás előfordulási aránya az egyes adatbázisokban 3,3–7,4 százalékponttal magasabbnak bizonyult.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hirtelen többen híztak volna el, hanem azt, hogy a részletesebb mérési módszer több olyan embert is azonosított, akik a hagyományos besorolás alapján nem kerültek volna ebbe a kategóriába.
Nem minden elhízás jár együtt kimutatható egészségkárosodással
A kutatás másik fontos újítása, hogy a szakemberek különbséget tettek a preklinikai és a klinikai elhízás között.
Preklinikai elhízásról akkor beszélnek, amikor már jelen van a többlet testzsír, de az még nem okoz kimutatható szervi működészavart vagy a mindennapi tevékenységeket korlátozó funkcióromlást. Ez az állapot fokozott egészségi kockázattal járhat, de nem jelenti automatikusan azt, hogy az érintettnél később betegség alakul ki.
Klinikai elhízás esetén viszont a többlet zsírszövethez már olyan egészségi következmények társulnak, amelyek a szervek működését vagy a mindennapi életvitelt is befolyásolják.
A vizsgált adatbázisokban a kombinált módszerrel azonosított elhízásos esetek 22,7–31,3 százaléka tartozott a klinikai kategóriába.
Érdekes eredmény az is, hogy a preklinikai elhízással élők 77,4–91,3 százalékánál a tízéves követési idő alatt nem alakult ki klinikai elhízás. Ez arra utal, hogy a preklinikai állapot nem tekinthető egy későbbi betegség biztos előjelének, és önmagában nem jelent automatikus kezelési kötelezettséget.
A mérőszalag nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot
Bár a kutatás rendkívül nagy esetszámra és több ország egészségügyi adataira épült, az eredményeket körültekintően kell értelmezni.
A vizsgálat nem magyar lakossági felmérés volt, és önmagában azt sem bizonyítja, hogy az új kategóriák rutinszerű alkalmazása minden esetben jobb egészségügyi eredményekhez vezetne.
A kombinált megközelítés legnagyobb előnye, hogy a BMI mellett a hasi zsíreloszlást és a szervek működését is figyelembe veszi. Ugyanakkor a klinikai elhízás kategóriájának meghatározásában eleve szerepet játszik a szervi működészavar, ezért az ebben a csoportban kimutatott magasabb egészségi kockázatot is ennek tudatában kell értelmezni.
A különböző adatbázisok eltérő adatminősége szintén korlátozhatja az eredmények általánosíthatóságát.
Otthoni BMI-számítás, derékkörfogat-mérés vagy derék–magasság arány alapján tehát nem lehet megállapítani, hogy valaki egészséges-e, illetve fennáll-e nála valamilyen betegség.
Az orvosi értékelés során a vérnyomás, a laboreredmények, az alvásminőség, a fizikai terhelhetőség, az esetleges tünetek, a szedett gyógyszerek és a társbetegségek egyaránt fontos szerepet játszhatnak.
Mit jelent mindez Magyarországon?
Magyarországon a felnőttkori elhízás diagnosztikáját és kezelését a vonatkozó egészségügyi szakmai irányelv szabályozza. Ez a dokumentum még a 2025-ös Lancet-ajánlás és a most megjelent Nature-kutatás előtt készült, így az új tudományos eredmények nem írják felül automatikusan a hazai ellátási gyakorlatot.
A legfontosabb tanulság, hogy az egészségünkről nem egyetlen szám dönt. A BMI továbbra is hasznos kiindulópont lehet, de a derékkörfogat, a derék–magasság arány, az egészségi előzmények és a szervezet működésének vizsgálata együtt sokkal teljesebb képet adhat.
Ha valamelyik mérési eredmény aggodalomra ad okot, vagy új, szokatlan tünetek jelentkeznek, érdemes orvoshoz fordulni. A cél ugyanis nem pusztán egy ideálisnak tartott testsúly elérése, hanem az egészség hosszú távú megőrzése.

