Főoldal > AKTUÁLIS > Angelina Jolie nem koplal!

Angelina Jolie nem koplal!

3 főétel a 90 napos diéta jegyébenangelina joliediétaétkezésfogyásszínésznősztár
0

Írta:

New Yorkban kapták lencsevégre a színésznőt, ezzel a finomsággal a kezében.

Sokan aggódnak Angelina Jolie-ért, mert hát már egy éve húzódik a válása, ő pedig állítólag hol így van, hol úgy. Vannak, akik attól tartanak, hogy lassan elfogy, mert eddig is alig evett, most meg aztán végképp kevés ételt vesz magához. Nos, ha szerinted sem nagyon eszik, itt a bizonyíték, hogy néha azért mégis elmajszol valamit – néhány napja például New Yorkban fotózták le, ahol perecet evett.

Nemcsak alakjára, hanem bizony egészségi állapotára is kihathat a válás, mert hát az ilyesmi ritkán feszültségmentes. A Vanity Fairnek adott interjújában mesélt talán először részletesebben az elmúlt időszakról – ebből számunkra kiderült, hogy bár igyekszik pozitívan hozzáállni a változásokhoz, de azért megviselték az események.

Azt is elárulta, hogy Bell-féle arcbénulása van. „Nem tudom, hogy ez a menopauza, vagy az elmúlt évem miatt van-e” – mondta, hozzátéve, hogy észrevette: szárazabb a bőre, és több az ősz hajszála is. „Néha a családanyák utolsó helyre sorolják magukat, mindaddig, míg ez az egészségükön is meglátszik” – tette hozzá.

Márpedig a színésznő eddig mindig büszke volt arra, hogy nagyon is törődik az egészségével, mert még sokáig szeretne hat gyereke – Maddox (15), Pax (13), Zahara (12), Shiloh (10), Vivienne és Knox (8 évesek) mellett lenni.

Ennek ellentmond, hogy látjuk, milyen aggasztóan vékony, és mint azt fentebb is említettük, sokan aggódnak érte. Korábban igyekezett mindenkit megnyugtatni: a vele készült interjúkban folyton hangsúlyozta, hogy minden rendben van vele, és nem fogyókúrákkal őrzi vékonyságát, csak arról van szó, hogy elég elfoglalt. Olykor annyira belemerül teendőibe, hogy elfelejt enni. Ez nem túl egészséges, de azon van, hogy az egészségére is odafigyeljen.

Őrült diétákról hallani sem akar, ellenkezőleg: olykor még egy kis egészségtelen kaja is belefér – mondjuk egy kis gyorséttermi koszt a gyerekekkel. Kedvenc ételei viszont döntően azért egészségesek: ezek közé tartozik a Cheerios gabonapehely, a zöldségek, saláták és a főzelékfélék is.

Az edzőterembe csak olykor-olykor jut el, de az örökmozgó színésznőnek erre valószínűleg nincs is szüksége, sőt, ilyen vékonyan talán energiája sem lenne a sportoláshoz. Teste átmozgatásáról gyerekei mellett egyébként egy speciális edzőcipő is gondoskodik, ami még jobban megdolgoztatja fenékizmait és combjait, és a kalóriaégetést is segít fokozni.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X