Főoldal > MOZGÁS > Protein, a nélkülözhetetlen összetevő – de pontosan mikor?

Protein, a nélkülözhetetlen összetevő – de pontosan mikor?

edzésegészségfehérjeizomizomépítésproteinshake
0

Írta: and

Egyszerre vagy fokozatosan? A legtöbb ember, beleértve a diétázókat is, nagyjából ugyanúgy

Egyszerre vagy fokozatosan?

A legtöbb ember, beleértve a diétázókat is, nagyjából ugyanúgy gondolkodik, ha evésről van szó: kevés protein reggel, sok pedig este. Ezt a vélekedést valószínűleg alapjaiban fogja megrengetni egy vadonatúj kutatási eredmény, amit nem sokkal ezelőtt publikáltak a Journal of Nutrition című amerikai orvosi szaklapban. A tanulmány szerint a Texasi Egyetem szakértői csoportja 8 egészséges fiatalt kért meg, hogy csináljanak végig egy hetet diétás étrenddel. A kettéosztott csoport két fele között egyetlen különbség volt: az egyik csapat az eddigi hagyományokat követte, azaz reggelire 10 gramm, ebédre 15 gramm és vacsorára 65 gramm proteint fogyasztott, míg a másik minden étkezéskor 30 grammot. Az eredmény mindenkit megdöbbentett.

protein2.jpg ()A rendszerető izmok

Miután elkészültek a vérvizsgálattal, valamint bevetettek egy különleges izom-biopsziás vizsgálatot is, hogy kiderítsék, mely esetben képes a test a proteint gyorsabban izmokká alakítani, az eredménynek azt mutatták, hogy a fehérjét fokozatosan bevivőknek 25%-kal magasabb lett a proteinszintje. Tehát a test és az izomzat minden jel szerint valóban a fokozatosság híve, ennek pedig egyszerű oka van: a nap folyamán a szervezetnek lehetősége van egyenletesen adagolni az izomépítéshez és az anyagcseréhez szükséges aminosavakat, míg ha este egyszerre fogyasztasz sok proteint, az egész éjszaka arra megy el, hogy a tested glükózzá alakítsa azt, ezért a napközbeni izomépítés idejére már szó szerint elfogy az energiája.

És mi a helyzet a nőkkel?

Ez azért sarkalatos kérdés ebben az esetben, mert sajnos ránk, lányokra jellemző leginkább, hogy messze túllépjük az egy napra javasolt 46 grammos proteinbeviteli határt (ez sajnos annál az értéknél is sokkal alacsonyabb, amit a kísérletben használtak). Ráadásul az „este sokat habzsolok”-bűnt is inkább mi követjük el, mert sokan annyira próbálják tartani magukat egész nap, hogy estére elhagyja őket az akaraterejük.

Bárhogy is, igyekezz figyelni arra, hogy a fogyasztott proteinmennyiség eloszoljon a nap folyamán, például reggelire dobj be egy kiadós toastot, rántottát, tükörtojást, tejet vagy joghurtot, de némi csonthéjas gyümölccsel is csak jól indulhat a napod. Vacsiidőben pedig állj ellen a kísértésnek, és ne falj fel egy hatalmas hamburgert, inkább maradj a salinál vagy a gyümölcsnél, és ami a legfontosabb: lefekvés előtt két órával már ne egyél semmit.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X