Főoldal > MOZGÁS > A séta több kalóriát éget el, mint a futás

A séta több kalóriát éget el, mint a futás

edzésfutásmozgásséta
0

Írta:

Mindig a futásra szavaztál, ha felszaladt egy-két pluszkiló? Ezen mostantól lehet, hogy változtatni fogsz!

A legfrissebb kutatások szerint sokkal gyorsabban égetjük a zsírt, ha kocogás helyett inkább a sétát választjuk – ráadásul a kedvünk, valamint a szívünk egészsége is napról napra jobb lesz!

A meglepő eredményt produkáló teszt készítése során 33 060 futó és 14 045 sétáló egészségét hasonlították össze, a felmérés végén pedig kiderült, hogy a kocogók „csak” 4.5 %-kal képesek csökkenteni a szív-és érrendszeri betegségekre, 20%-kal pedig az elhízásra való hajlamot.

Ezek az arányok a rendszeres sétálók közében viszont lényegesen jobbak: ők ugyanis 9,3%-kal képesek csökkenteni a szív egészségét veszélyeztető betegségek kialakulásának kockázatát, 45%-kal pedig a súlytöbbletre való hajlamukat.

A felfedezés fantasztikus hír lehet azok számára, akik egészségügyi állapotuk miatt eddig nem tudtak a futásnak hódolni, hiszen a séta kisebb fizikai igénybevételt jelent. Ráadásul nemcsak az alaknak tesz jót, hanem a pénztárcánknak is: ez ugyanis az egyetlen olyan fizikai aktivitás, melyhez nem kell különösebb sportfelszerelés, edzőcipő vagy kiegészítő sem – tehát hosszú távon még spórolhatunk is vele!

Napi legalább 30 perc séta jótékony egészségügyi hatásairól többet is megtudhatsz ide kattintva.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X