Főoldal > DIÉTA > Az újévi fogadalmat tevők háromnegyede elbukik!

Az újévi fogadalmat tevők háromnegyede elbukik!

0

Írta:

Januárban ezrek fognak neki nagy lelkesedéssel újévi fogadalmuk teljesítésének. Az edzőtermeket elszánt életmódváltók töltik meg, a hűtőket pedig egészséges élelmiszerek. A kutatások és a tapasztalat azonban azt mutatják, hogy a valódi életmódváltás csak keveseknek sikerül, a többség néhány hónapon belül feladja álmait.

A NetPincér csapata a gyakori kudarc okainak járt utána Kuhn Gabriella pszichológus és Borsos Péter sztáredző segítségével, akik a siker esélyét jelentősen megnövelő jó tanácsokkal is szolgálnak.

A karácsonyt megelőző időszak a legpörgősebb az évben, hiszen a munkahelyen is nagy a hajtás ilyenkor, plusz a karácsonyi előkészületek is rengeteg energiát emésztenek fel. Ilyenkor nő a stressz-szintünk, hajlamosak vagyunk rendszertelenül táplálkozni, sokszor „szemét kajákkal” enyhítjük a ránk törő éhséget. Majd beköszönt a karácsonyi időszak. Egy bő hét semmittevés, hatalmas evésekkel és ivásokkal tarkítva. Ilyenkor legtöbben nem spórolunk a kalóriabevitellel, hiszen egyrészt megérdemeljük az őszi hajtás után, másrészt januártól majd úgy is új életet kezdünk.

Tehát a januári életmódváltást a pszichológus szerint egyfelől a vezeklés, másfelől az újjászületés vágya vezérli.

A januári újrakezdés okai Kuhn Gabriella pszichológus szemével: „Richard Wiseman 2009-es tanulmánya szerint az újévi fogadalmat tevők 78%-a elbukik. Az újévi fogadalmakkal az egyik legnagyobb baj, hogy újéviek. Nem mintha bármilyen gond lenne a önmagában a január elsejével, de az újévi fogadalom általában két dolog valamelyikét, esetleg mindkettőt egyszerre jelenti:

Nem vagyunk kellően motiváltak, hiszen ha azok lennénk, akkor már évközben új életet kezdtünk volna, és nem lenne szükségünk egy kiemelt jelentőségű napra az újrakezdéshez.

Hirtelen, az utolsó pillanatban hoztuk meg az elhatározást, hiszen „mindenki ilyenkor szokta.  Egyik esetben sincs túl sok esélyünk a sikerre. A vezekléssel az a baj, hogy óhatatlanul véget ér egyszer, az újjászületés vágya pedig általában hosszú távon fenntarthatatlan túlvállaláshoz vezet. Az akaraterőnk előbb fogy el, mintsem az új életvitelünk rutinná válhatna.” – magyarázza a szakember.

Általános tanácsok:

  • Alaposan gondoljuk át céljainkat, és pontosan határozzuk meg az elérésükhöz vezető utat, ügyelve arra, hogy a vállaltak hosszú távon is betarthatóak legyenek.
  • Osszuk fel céljainkat kis lépésekre, és jutalmazzuk magunkat a rész célok elérésekor is.
  • Egyszerre egy dolgot fogadjunk meg, ne akarjunk mindent egyszerre megváltoztatni.
  • Beszéljünk barátainknak, családtagjainknak is a céljainkról.
  • A kudarcokat, botlásokat tekinstük pusztán pillanatnyi visszaeséseknek.

Boros Péter személyi edző szerint„Valóban az egyik leggyakoribb hiba a túlvállalás, túl sok mindenen akarunk egyszerre változtni. A váltás, újrakezdés számtalan terület érinthet, de a két fő összetevője általában valamilyen edzésforma elkezdése és az elmozdulás az egészségesebb étkezés irányába.”

A nagy lelkesedéssel ellenben kevés hozzáértéssel elkezdett edzés sokszor többet árt, mint használ. Jobb esetben csak túledzéshez, rosszabb esetben sérülésekhez vezethet. Egy hosszú távon fenntartható edzésprogramnak egészségi állapotunkhoz, kondíciónkhoz, céljainkhoz és napirendünkhöz egyaránt igazodnia kell.

Tanácsok az edzéssel kapcsolatban:

  •  Vegyük igénybe szakember segítségét, pl. edzőtermi edzésnél sokat segíthet egy személyi edző, de ha ezt nem engedhetjük meg magunknak, akkor is kövessünk szakemberek által összeállított edzésterveket. Mindig szánjunk egy-két edzést arra, hogy elsajátítsuk a gyakorlatok tökéletes kivitelezést.
  • Iktassunk be rekreációs tevékenységeket is, ügyeljünk a megfelelő mennyiségű pihenésre.
  • Megnövelheti a siker esélyét ha partnerrel kezdjük el az életmódváltást. A „váltótárs” segít fenntartani a folyamatos motivációt és kölcsönösen átsegíthetitek egymást a mélypontokon (ez azonban ne jelentse azt, hogy végigbeszélgetitek az edzéseket.)
  • Rendszeresen mérjük és naplózzuk eredményeinket, és lehetőség szerint az elvégzett edzésmunkát is.

A rendszeres testmozgás fontos az áhított ideális kondíció elérésében, de a megfelelő táplálkozás talán még fontosabb. Van egy testépítő mondás: „Ha sokat edzel és mégsem fejlődsz, akkor valószínűleg túl sok időt töltesz az edzőteremben és túl keveset a konyhában.” A megfelelő minőségű táplálék napi szintű beszerzése és elkészítése komoly energiákat és sok időt emészt fel, és az életmódváltók legtöbbször emiatt adják fel a tervszerű táplálkozást, nem is az esetleges elcsábulások miatt.

Tanácsok a táplálkozással kapcsolatban:

  • Nincs univerzálisan működőképes diéta. A megfelelő, személyre szabott étrend összeállításához kérjük szakember segítségét (edzőjét, dietetikusét), de legalább olvassunk alaposan utána a témának és állítsunk össze magunknak egy céljainknak, állapotunknak megfelelő, ugyanakkor hosszú távon betartható étrendet.
  •  Nagyobb adagot készítsünk az ételekből. A hűtőben néhány napig eláll a legtöbb fogás. Egy részét fagyasszuk le a kajáknak, így ha egyszer valamiért nem tudunk főzni, a mélyhűtött fogásokkal „élhetjük túl” a napot.
  • Ha beüt a krach, és sehogy nem tudjuk saját forrásból megoldani az étrendünkbe illeszkedő étkezést, vagy egyszerűen csak nincs kedvünk vásárolni, főzni, netán csak több szabadidőt szeretnénk, jusson eszünkbe, hogy a hüvelykujjunk a leggyorsabb szakács. Ma már online felületen vagy applikáció segítségével néhány kattintással rendelhetünk, és gyakrolatilag bárhol egy órán belül egészséges, megfelelő összetételű ételhez juthatunk.
  • Tudatosan iktassunk be magunknak csalós étkezéseket, így megelőzhetjük az olthatatlan sóvárgás kialakulását.

Forrás: Deepinsight


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X