Főoldal > MOZGÁS > 110 kilóból álomalak – Fogyókúrás sikersztori

110 kilóból álomalak – Fogyókúrás sikersztori

diétafogyókúramozgástúlsúly
0

Írta:

A pluszkilók Egyetlen unoka lévén Nikit a szokásosnál jobban kényeztették a nagyszülei. Mindent szeretett, ami egészségtelen: az édességeket, a csipszet és a kólát – ráadásul hatalmas adagokat fogyasztott belőlük. Nem meglepő, hogy az általános iskola befejezésekor 110 kilót nyomott. A szülei aggódtak az egészségéért, hiszen a vérnyomása alapállapotban 140 volt, és a legkisebb fizikai terhelésre […]

A pluszkilók

Egyetlen unoka lévén Nikit a szokásosnál jobban kényeztették a nagyszülei. Mindent szeretett, ami egészségtelen: az édességeket, a csipszet és a kólát – ráadásul hatalmas adagokat fogyasztott belőlük. Nem meglepő, hogy az általános iskola befejezésekor 110 kilót nyomott. A szülei aggódtak az egészségéért, hiszen a vérnyomása alapállapotban 140 volt, és a legkisebb fizikai terhelésre felment akár 170-re is. Könnyen elfáradt, már pár lépcsőfok megtétele is nehezére esett. Végül az édesanyja – barátnőjének túlsúlyos fiával együtt – elvitte őt orvoshoz, aki diétát írt elő, és az utasításait követve Nikinek sikerült 20 kilótól megszabadulnia.

0015448_1.jpg ()

A fordulópont

Már ez is szép eredmény volt, de a lány ezen felbuzdulva úgy döntött: elég a duci létből, megszabadul minden feleslegétől.
„Rossz érzés fogott el a csinosabbnál csinosabb lányok láttán. Éreztem, hogy változtatnom kell. Megláttam az egyik kozmetikai cég termékének hirdetését, amin egy nagyon csinos, vékony hölgy szerepelt. Kiragasztottam a fotót a szekrényemre, mert eldöntöttem, én is ilyen karcsú szeretnék lenni. Emellett a szüleimnek is be akartam bizonyítani: igenis le tudok fogyni.”

0015448_2.jpg ()

A táplálkozás

„Elhagytam az étrendemből a sertés- és marhahúst, amit korábban annyira szerettem, és csak csirkehúst fogyasztottam, azt is nagyon keveset. Ha húst kívántam, csirkemellsonkát ettem. A kenyeret puffasztott rizsre cseréltem, a tányéromra a korábbiakhoz képest több saláta, gyümölcs és zöldség került, édességet pedig egyáltalán nem ettem. Időnként beiktattam egy-egy léböjtkúrát vagy gyümölcsnapot.”
Niki nem titkolja: nagyon nehéz volt ellenállni a kísértéseknek, de büszke arra, hogy soha nem csábult el. Minden egyes leadott kilóért megszenvedett, ezért „bűnbeesésekkel” nem akarta veszélyeztetni a sikert. Olyannyira nem, hogy három éve, amióta elkezdte a szigorú fogyókúrát, se tésztát, se csokit se kenyeret nem evett. Ha megkíván valami édeset, a diabetikus termékek közül választ.

A testmozgás

Korábban Nikolett egyáltalán nem szakított időt a sportolásra. Általános iskolásként még eljárt röplabdázni, amire ma már inkább „egy helyben állásként” emlékszik. Hamarosan azonban rájött, hogy rendszeres testmozgás nélkül sosem fog tartós eredményt elérni. Édesanyjával, aki azelőtt is rendszeresen járt edzőterembe, elment élete első aerobikórájára.
„Eleinte képtelen voltam követni a koreográfiát, és csak össze-vissza lépkedtem, ráadásul a tetemes túlsúlyom miatt levegőt is alig kaptam. Mégsem adtam fel, és mindennap elmentem edzeni. Ha nem jutottam le az edzőterembe, otthon, dvd-re tornáztam.”

A lelki motiváció

„Sok kritikát kaptam az alakomra, ami eleinte zavart, később viszont doppingként hatott rám. Egyre erősebb lett bennem a bizonyítási vágy, hogy megmutassam: képes vagyok lefogyni. Az öltözködés mindig is problémát jelentett számomra, takargatni próbáltam magam, bő, lógós ruhákban jártam. Szerettem volna, ha utánam is megfordulnak a fiúk az utcán, hiszen mindenkinek jólesik, ha bókolnak neki. Féltettem az egészségemet is, főleg a cukorbetegségtől tartottam.”

Névjegy:
Hidvégi Nikolett
Kora: 21 év
Foglalkozása: főiskolai hallgató
Magassága: 174 cm
Testsúlya 2002-ben: 110 kg
Testsúlya 2008 októberében: 65 kg

Képek forrása: Profimédia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X