Főoldal > MOZGÁS > Gyere el a Kihívások Hétvégéjére!

Gyere el a Kihívások Hétvégéjére!

biciklizésedzésfutásIronmanmozgássporttriatlonúszás
0

Írta:

A régió egyik legnagyobb sportfesztiválját rendezik meg 2014. augusztus 21. és 24. között Budapesten. A

A régió egyik legnagyobb sportfesztiválját rendezik meg 2014. augusztus 21. és 24. között Budapesten. A Kihívások Hétvégéjén a szervezők rád is számítanak!

Minden lehetséges! Ez az IRONMAN szlogenje, és ha eljössz a Kopaszi gátra, megérted, hogy miért említik meg mindig. Az IRONMAN egy hosszú távú triatlonverseny, amelyen a résztvevők próbára teszik erejüket és felkészültségüket, képesek-e teljesíteni az embert próbáló távokat.

Csaknem másfélezer külföldi és hazai, profi és hobbi triatlonos már hónapok óta erre a versenyre készül. Augusztus 23-án, az első magyarországi IRONMAN 70.3-as viadalon 1,9 kilométernyi úszás vár rájuk a Lágymányosi öbölben, majd rögtön kerékpárra pattannak, és tekernek 90 kilométert Budapest forgalomtól elzárt útjain, hogy aztán a nyeregből leszállva még fussanak egy félmaratont, vagyis 21 kilométert. A budapesti verseny egyik főszervezője, az ötvenegyszeres(!) IRONMAN Kropkó Péter szerint néhány hónapos tudatos felkészüléssel bárki képes lehet legyőzni ezeket a távokat.

De a szervezők arra is gondoltak, hogy nem mindenki vállalkozik első nekifutásra egy ilyen komoly kalandra, ezért aztán különféle futamokat rendeznek a család valamennyi tagja számára. Itt van mindjárt augusztus 24-én az IRONMAN triatlonversenyek egyik legnépszerűbb kísérőeseménye világszerte, a hölgyek számára indított ALL YOU CAN MOVE IRONGIRL futóverseny, amely reményeink szerint Magyarországon is meghódítja majd a gyengébb nem képviselőinek szívét. Egy tíz kilométeres futóverseny nőknek és lányoknak, amely nagyszerű lehetőség kezdőknek és tapasztalt sportolóknak egyaránt, hogy elérjék a kitűzött egyéni céljaikat.

immozaik.jpg ()

Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot az E.ON IRONKIDS-futam, kis IRONMAN-csemeték mutathatják meg azt az őszinte lelkesedést, amit a gyerekek éreznek a sport iránt. Futóversenyen, vagy az úszásból és futásból álló aquathlon-versenyen indulnak a gyerekek, akik ugyanazon a célkapun futhatnak át, amelyen egy nappal korábban az IRONMAN-verseny profi sportolói is. Az E.ON IRONKIDS-re augusztus 24-én vasárnap kerül sor, az erőpróbán a négyévesektől egészen a tizenhét évesekig rajthoz állhatnak a gyerekek.

A sportos kísérőesemények sorát gyarapítja majd egy különleges „súlycsoportos” futás is, a BEFiTRUN, minden férfinak, aki úgy érzi, hogy egy kicsit (vagy annál is jobban) kijött a formájából. Az augusztus 24-i verseny távja hat kilométer, a helyszínen kategóriákat alakítanak ki, amelyekbe hastérfogat-mérés alapján sorolják be az indulókat.

A futó és aquathlon versenyek valamennyi résztvevője pólót és érmet kap, amelyről csöndes téli estéken is eszébe jut majd ez a különleges hétvége.

A Kihívások Hétvégéjére már az első napon, vagyis augusztus 21-én érdemes lesz ellátogatni a Kopaszi gáthoz, hiszen a versenyközpont területén megnyitja kapuit a négynapos Vital Expotique, ahol a sportos, egészséges életmódhoz kötődő cégek, kiállítók standjain kedvezményes vásárlásra is lehetőség nyílik.
A négynapos sportos ünnep programjai között szerepel még a Crazy Triathlon, ahol különleges körülmények között (ellenáramú medencében, kerékpáros görgőn, futópadon) hétköznapi emberek versenyezhetnek a világ legjobbjaival. A Bringa Style kerékpáros szépségverseny, míg a Pimp My Bike keretében „IM-tetoválást” lehet kérni örök emlékül a kerékpárra vagy a bukósisakra. Szombat este pedig IRONMAN távú party várja az érdeklődőket, koncertekkel, DJ-kkel és más meglepetésekkel a nagy verseny célvonalánál.

Bővebb információért kattints ide!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X