Főoldal > MOZGÁS > Karcsúsodj úgy, hogy élvezed is!

Karcsúsodj úgy, hogy élvezed is!

fitneszmozgás
0

Írta: and

Szeretnél úgy fogyni, hogy nem szenvedsz közben? Van jónéhány élvezhető gyakorlat, ami nemcsak alaposan átmozgat, hanem hatékonyan edz is.

Gurigálós

Ehhez a gyakorlathoz szükséged lesz egy kisméretű medicinlabdára. Döntsd meg a törzsed, a jobb lábadat nyújtsd hátrafelé harántterpeszben, a ballal pedig kicsit lépj előre, és hajlítsd be. A labdát tedd a bal lábadhoz, majd gurítsd át a jobb kezedből a balba, aztán vissza a lábaid körül, mintha bóják között szlalomoznál. Csináld egyre gyorsabban 30 másodpercig, majd válts lábat.

 

Stepball

Állj egyenesen, a labdát helyezd magad elé. Tedd a jobb lábfejed a labdára, majd vissza, aztán a balt, és vissza. Folytasd a gyakorlatot 30 másodpercen keresztül.

 

Labdatánc

Áll kisterpeszbe, a térdeidet hajlítsd be, és fogj meg egy kisméretű medicinlabdát mindkét kezeddel. Add át a jobb kezedből a balba a labdát a combod alatt, majd emeld fel a fejed fölé nyújtott karral, miközben kiegyenesedsz, és a lábaidat is kinyújtod. Majd térj vissza alaphelyzetbe, és ismételd meg a másik oldalra is, mindkét lábbal 10-szer.

 

Feldobva

Állj ismét kisterpeszbe, hajlítsd be enyhén a térdeidet, a labdát pedig fogd meg mindkét kezeddel. Majd dobd fel a labdát olyan magasra, amennyire csak tudod, aztán kapd el, ereszd le a két combod közé, majd térj vissza alaphelyzetbe. Ismételd meg 10-szer.

 

Fekvőtámasz – másként

Ehhez a gyakorlathoz egy nagy egyensúlylabdára lesz szükséged. Fordulj hasra, a nyújtott lábaidat tedd a labdára, és támaszkodj meg a földön a kinyújtott karjaidon. Feszítsd meg az izmaidat (főként a has- és fenékizmokat), és tartsd meg a pozíciót 1 percig. Ismételd 10-szer.

 

Térdhúzás

Ugyanezzel a labdával végezd a következő gyakorlatot is: ismét fordulj hasra, most viszont a lábszáraddal tartsd meg magad a labdán, a karjaiddal pedig támaszkodj meg a földön. Lassan húzd a térdeidet a hasadhoz, tartsd meg néhány másodpercig, majd nyújtsd ki, és közben végig tartsd a lábakat a labdán. 10-15 alkalommal ismételd.

 

Akárcsak Superman

Feküdj hasra egy nagy egyensúlylabdán, nyújtsd előre a karjaidat, és szintén nyújtott lábaiddal támaszkodj meg a földön. Majd emeld fel a lábadat, feszítsd meg a fenék- és hátizmaidat, és maradj egyensúlyi helyzetben a labdán 1 percig, aztán ereszkedj vissza. Ismételd 10-szer.

Ollózz

Ugyanígy feküdj hasra az egyensúlylabdán, a karjaiddal viszont támaszkodj meg a földön, a lábaidat pedig emeld fel. Lassan nyisd szét, majd zárd össze nyújtott lábaidat folyamatosan, legalább 10-szer.

Még egy kis labda

Ehhez a gyakorlathoz a nagy és a kicsi labda egyaránt szükséges lesz: feküdj hanyatt az egyensúlylabdán, a behajlított lábaiddal támaszkodj meg a földön. A medicinlabdát fogd meg mindkét kezeddel, és dobd fel a levegőbe, majd kapd el, és vidd a hasadhoz, miközben megfeszíted az izmaidat. Ismételd 10 alkalommal.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X