A nyár végével a könnyed étkezéseknek is búcsút intünk, és inkább a takaró melegébe burkolózva nassolunk – utána pedig bűntudatunk van a kalóriahabzsolás miatt. Pedig a bikiniszezonon elmúltával sem szabad háttérbe szorítanunk a mértékletes táplálkozást.
Az úgynevezett angina pectoris során az ember mellkasi fájdalmat, nyomást érez, amelyet többek közt légszomj, izzadás is kísérhet. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa elmondja, hogyan különböztethető meg az angina a hasonló tüneteket okozó szívinfarktustól és miért fontos a kivizsgálás akkor is, ha elmúlt a mellkasi szorítás.
Évek óta folytatja a küzdelmét a pluszkilók ellen, most épp betegsége miatt néz ki teltebbnek.
Aki komolyan sportol, még ha csak hobbiszinten is, számolnia kell a sérülések lehetőségével. Dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos a leggyakoribb sportsérülésekre, azok kezelésére és a felépülés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek apropóján Dr. Forrai Gábor, a Duna Medical Center radiológiájának vezetője, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) elnöke összegyűjtötte a mellrákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket.
Energiafeltöltés, relaxáció, edzés utáni regenerálódás vagy egy betegségből történő gyorsabb gyógyulás a célod? A különböző masszázsfajták más-más módon segítenek.
Egy sikeres verseny mögött sokkal több rejtőzik, mint a kitartó edzések. Ahhoz, hogy a maximumot tudd kihozni magadból, megfelelő táplálékokkal kell feltölteni a szervezeted. Hihetetlenül sokat számít az ételek minősége, mennyisége, sőt az egyes étkezések időzítése is.
A világsztár csak egy pár kesztyűt visel.
A szívritmuszavar „alattomos” formái gyakran tünetmentesen vannak jelen, de ha mégis szokatlan szívdobogásérzés jelentkezik, arra mindenképpen fel kell figyelni. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta mindezek mellett a kamraremegés kritikus jelenségéről is beszélt.
A „mindenmentes” táplálkozás korában sokan szeretnék teljesen kihagyni az étrendjükből a szénhidrátokat, és ezzel együtt örökre megszabadulni a túlsúlytól. Mások – bár ők jóval kevesebben vannak – úgy gondolják, mindenről a zsír tehet, jobb hát kihagyni az ételeinkből. A szénhidrátok és a zsírok harca öröknek tűnik, amelyben hol az egyik, hol a másik szereplő kerekedik felül. A tudomány azonban más véleményen van.
Úgy tűnik, neki bevált ez a módszer: csodálatosan néz ki!
Jótékonysági nagykövet, boldog édesanya és hazánk egyik legeredményesebb sportolója. Kozák Danuta ugyan azt tervezte, hogy az idei év csak a felkészülés esztendeje lesz, nem gondolta volna, hogy a szülést követően egyből ilyen fantasztikus sikereket érhet el. Ötszörös olimpiai bajnok kajakozónk úgy véli, többek között annak is köszönheti az aranyérem esőt, hogy az anyaság még erősebbé tette, s rájött, számára nincs lehetetlen!
Az idegbecsípődés komoly fájdalmat okozhat, amennyiben a vállban történik, úgy a karokban, a nyakban és a kezekben is. Dr. Arnold Dénes Arnold MsC, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr az egyértelmű és a gondosabb kivizsgálást igénylő esetekről és azok kezeléséről beszélt.
A quinoa (kiejtése „kinoa”) valójában nem gabona, mégis tökéletes köretként fogyasztva. Az apró mag Dél-Amerikából származik, natúr és puffasztott változata hazánkban is könnyedén elérhető.
Enrique Iglesias egy interjúban fecsegett házaséletükről.
Ősszel természetes, hogy több hajszálat vesztünk fésülködés vagy hajmosás közben. Mivel a haj folyamatosan megújul, ezekben a hónapokban és tavasszal is intenzívebb hajhullást tapasztalhatunk. Probléma akkor jelentkezik, ha az elvesztett hajszálak helyére nem nő új, így a hajkorona folyamatos csökkenését észleljük. Arról, hogy milyen esetben forduljunk ezzel a problémával immunológushoz, dr. Kádár Jánost, az Immunközpont főorvosát kérdeztük.