szívroham

betegségegészség

A szmog növeli a szívroham kockázatát

Írta:
0

A megfigyelés a PM10 nevű, 10 mikrométernél kisebb méretű szálló porra vonatkozik, amelynek az Európai Uniós előírások szerint 50 mikrogramm per köbméter az egészségügyi határértéke. A kutatók szerint azonban ezalatt is negatív következményekkel lehet számolni.

dohányzásoptimizmus

Boldogsággal szívbajok ellen!

Írta:
0

A Columbia Egyetem kutatói 1700 kanadai felnőtt boldogságának mértékét osztályozták 1995-ben. Egy évtized alatt 145 embernél jelentkeztek szívproblémák, a boldogabbaknál kisebb arányban, mint a kevésbé elégedetteknél. Karina Davidson kutatásvezető azt javasolja, hogy ha valaki természete szerint nem elégedett ember, akkor is tegyen úgy, mintha boldog lenne, mert jót tesz vele a szívének. A boldogság skálája […]

migrénszélütés

A migrén emelheti a szívroham és a szélütés kockázatát

Írta:
0

A szakemberek több mint 11 ezer amerikai felnőtt adatait elemezve állapították meg, hogy a migréntől szenvedők nagyobb valószínűséggel estek át már szívrohamon, szélütésen, illetve nagyobb eséllyel jelentkeztek náluk perifériás artériás betegségek tünetei. A kockázat növekedését tapasztalták azoknál az embereknél is, akik migrénjéhez nem társul “aura”, olyan tünetek, mint a látászavar, zsibbadás vagy más testérzet. A […]

influenzaszívroham

Az influenza növeli a szívroham kockázatát!

Írta:
0

A tanulmány a mostani pandémiás H1N1 vírus által okozott influenzára nem terjedt ki. Charlotte Warren-Gash, a University College London (UCL) fertőző betegségekre szakosodott kutatója munkatársaival 39 korábbi tanulmányt tekintett át, amelyeket 1932 és 2008 készítettek az influenza és a szívhalálozás lehetséges kapcsolatáról. Minden olyan felmérés, amely teljes népességre vonatkozott, emelkedést mutatott a szívroham vagy más […]

Albert Györgyihalál

Szívroham okozhatta Albert Györgyi halálát

Írta:
0

A szívrendszeri betegségek csak a nők körében évi 8,6 millió halálesetet okoznak – ezzel a haláloki statisztika harmadik helyén állnak ezek a betegségek. A halálozások oka a leggyakrabban az, hogy a betegek nem észlelik a tüneteket időben. Vagy ha észlelik is, nem sejtik, mekkora a baj. A mellkasi fájdalmakat a legtöbben múló fáradtságra, éhségre és kimerültségre fogták, […]

Albert Györgyihalál

Szívroham okozhatta Albert Györgyi halálát – a betegségről bővebben

Írta:
0

A szívrendszeri betegségek csak a nők körében évi 8,6 millió halálesetet okoznak – ezzel a haláloki statisztika harmadik helyén állnak ezek a betegségek. A halálozások oka a leggyakrabban az, hogy a betegek nem észlelik a tüneteket időben. Vagy ha észlelik is, nem sejtik, mekkora a baj. A mellkasi fájdalmakat a legtöbben múló fáradtságra, éhségre és kimerültségre fogták, […]

Kövess Facebook-on!
X