Főoldal > MOZGÁS > Iszak Eszti és Béres Alexandra mutatta be az adidas téli kollekcióját

Iszak Eszti és Béres Alexandra mutatta be az adidas téli kollekcióját

adidasfutócipőkollekciósportsportcipősportuházat
0

Írta:

Téli újításokkal jött ki az adidas PureBoost X kollekciója, Iszak Eszti és Béres Alexandra is megismerkedett az új modellekkel

Idén jelent meg az adidas új, speciálisan nőknek gyártott cipő modellje, a PureBOOST X, amely direkt a hölgyek igényeire szabottan biztosít energiát a futáshoz, most pedig megérkezett a téli igénybevételre fejlesztett új változat, a PureBOOST X ATR, amely decemberben kerül az üzletekbe. AZ új kollekciót Béres Alexandra, Iszak Eszter és Szappan Petra jógaoktató mutatta be tegnap a sajtónak, ahol azt is megtudtuk, hogy hogyan sportolnak sztárjaink.

„Aki sportol, az sokat mosolyog, mert a sport közben levezetjük a stresszt és felszabadulnak bennünk a boldogsághormonok” – mondta el Béres Alexandra azon a bemutatón, ahol a közönség közelebbről is megismerkedett az adidas új, téli modelljeivel. Az örökké mosolygós fitness edző már hetek óta teszteli az új kollekció darabjait és lelkesen mesélte, hogy ő most megtalálta az igazit: „Az új PureBOOST X ATR bordó változata nekem szerelem volt első látásra. Azt hiszem, nem cserélem le egy ideig. Egyszerre tudok benne futni és fitness teremben is dolgozni. Erőteljesebb a talp kiképzése, emellett a PureBOOST X kiképzésének köszönhetően jobban fejlődik benne a térd ízület és a csípő is az edzéseken” – tette hozzá Szandi.

A rendezvény házigazdája Istenes Bence volt, aki elmondta, hogy a PureBOOST X újítása abban áll, hogy megerősített  ATR, vagyis all-terrain talppal rendelkezik, amely jobban tapad és minden terepen jól alkalmazkodik a környezethez. Az erősebb külső talp mellett természetesen megmaradt a kiváló BOOST technológia, mely a nagymértékű energia visszaadásért felel. Emellett még egy újítása van a PureBOOST X ATR-nek: az extra kényelmet biztosító varrásmentes felsőrész fényvisszaverő AQUATECH technológiájának köszönhetően esti fényben is jól látható és ezzel biztonságot ad a futónak.  Bence egyébként elmondta, hogy őt teljesen lenyűgözi, hogy az edzőteremben manapság már mennyire odafigyelnek a hölgyek az öltözékükre, és kimondottan örül annak, hogy ilyen változatos szetteket láthat a tréningeken.

Az eseményen Iszak Eszti is részt vett, aki az adidas egyik élénk Training szettjét viselte, hozzá pedig pink PureBOOST X cipőt vett fel. A népszerű műsorvezető elmondta: „Nagy kalandor vagyok a sportban.  Szeretek sok mindent kipróbálni és megtalálni, ami igazán illik hozzám. Először például nem szerettem futni. Aztán amikor először felvettem egy igazán jó futócipőt, minden megváltozott. A futás nagyon kikapcsol, valahogy utána mindig úgy érzem, hogy újjászülettem és semmi problémám nincs az életben.” Eszti is kipróbálta az elmúlt hetekben az új adidas kollekció modelljeit, ami kapcsán elmondta, hogy korábban a fekete-fehér színeket szerette, de ma már a színes színek is közel állnak hozzá, mert feltöltik jókedvvel. Ezért is örült a neon szettnek, amihez elmondása szerint olyan a PureBOOST X cipő, mintha a levegőben lépkedne és semmi nem lenne a lába alatt.

Az eseményen Szappan Petra jógaoktató is részt vett, aki aztán egy különleges, erre az alkalomra DSH által összeállított DJ szettre tartott jógát, melyre Eszti is beállt. Az eseményen az alkalomra összeállított adidas tánc,- és vizuálhow-t láthattak a résztvevők és élesben is kipróbálhatták a PureBOOST X cipőket.

A PureBOOST X-ről:

A PureBOOST X különlegessége, hogy sok női futócipővel ellentétben nem egy férfi futócipő átalakított változata, hanem egy direkt a nők igényeire szabott darab, melyet élsportolók közreműködésével és igényeit figyelembe véve fejlesztettek.

A nőktől nőknek fejlesztett cipő formája karcsú, de a legkülönbözőbb lábtípusokhoz is idomul és küllemében is megfelel a jelenlegi trendeknek. A cipő BOOST™ habkapszulák ezrein fekszik, melyek minden lépésnél energiát biztosítanak a futáshoz.

A PureBOOST X egy szembetűnő újítást is tartalmaz: a cipőtalp középen ívesen elválik a cipőtesttől, újszerű élményt biztosítva ezzel viselőjének. Ez az alkalmazkodó, lebegő ív feszességet kölcsönöz a cipőnek és gondoskodik róla, hogy a láb kisebbnek tűnjön, ugyanakkor a futáshoz is támogatást nyújt.

Az ív mellett a hálós kialakítású felső felelős azért, hogy a cipő azt az érzetet keltse, mintha a saroktól a lábujjig átölelné a lábat – ugyanakkor ez a kialakítás felel a rugalmasságért is, hiszen ennek köszönhetően a cipő idomul viselője eredeti lábformájához.

A PureBOOST X ATR cipők:

Az idei őszi/téli időszakra megjelentek a PureBOOST X megerősített változatai, amelyek a ridegebb időjárásban is megfelelő védelmet biztosítanak a sportoló hölgyeknek.

A cipő újítása abban áll, hogy megerősített, téliesített ATR, vagyis all-terrain talppal rendelkezik, amely jobban tapad és minden terepen jól alkalmazkodik a környezethez. Az erősebb külső talp mellett természetesen megmaradt a kiváló BOOST technológia, mely a nagy mértékű energia visszaadásért felel.

Még egy újítása van a PureBOOST X ATR-nek: az extra kényelmet biztosító varrásmentes felsőrész fényvisszaverő AQUATECH technológiájának köszönhetően esti fényben is jól látható és ezzel biztonságot ad a futónak.

Forrás: adidas / Procomm


További cikkeink a témában

BiotechUSAOczella Eszter

20 perc otthoni edzés a kerek popsiért

Írta:
0

Az alakformálás ősszel sem állhat meg, a feszes és kerek popsi egész évben divatos. Bármilyen formában is vagy, egészen biztos, hogy neked is jól jön majd Oczella Eszter, a BioTechUSA profi fitneszversenyzőjének 20 perces, kezdőknek ajánlott popsiformáló videós edzése, amit felszerelés nélkül, otthon is rendszeresen végezhetsz és akár már 4 hét alatt látványos változásokat érhetsz el. (X)

Kövess Facebook-on!
X