Főoldal > MOZGÁS > Ne bukd el az életmódváltást!

Ne bukd el az életmódváltást!

edzéséletmódváltásmozgássport
0

Írta:

A megszokott életmódunkon változtatni nem könnyű folyamat, de nem is lehetetlen. Vannak ugyan buktatók, amik nehezítik a folyamatot, de ha előre felkészülünk rájuk, akkor nagyobb az esélyünk a sikerre!

Az életmódváltás fontos pillére a rendszeres testmozgás, amit mindenképpen érdemes elkezdeni akkor, ha eredményesek szeretnénk lenni – ám fontos, hogy tudjuk, mire számítatunk, és miért ne tűzzünk ki irreális elvárásokat saját magunkkal szemben. Szakértőnk, Kiss Gergely, az Életmódváltók személyi edzője elmondja, mire figyeljünk a mozgás során, hogy ne bukjuk el az életmódváltást!

Ne sürgesd az időt

Az egyik legtipikusabb buktató, hogy türelmetlenek vagyunk, és azonnal látni akarjuk az eredményt, abban a pillanatban, ahogy megemeltük az első súlyzót. Sokan már az első edzésen azt kérdezik, hogy a rajtuk lévő 20 kg súlyfelesleg mikor megy majd le, mikor kezdenek végre izmosodni, és a tízedik felülés után ugye már kockás lesz a hasuk? Már egy hét után mindenki azt szeretné látni, hogy izmos, feszes, formás, zsírmentes – de ahogy a felesleges kilók sem 2 hét alatt jöttek fel, nem is 2 hét alatt mennek le. De azt azért érdemes tudni, hogy ha kilókban nem is, 3 hétnyi edzés és odafigyelés után már észlelhető valami változás – de a testben végbemenő változásokat nem lehet sürgetni.

Ne tűzz ki dátumot

Tipikus hiba, hogy előre megvan a dátum, hogy mikorra akarunk csúcsformában lenni: nyárra, esküvőre, születésnapra, holnapra, tegnapelőttre. És ez egyúttal azt is jelenti, hogy csak eddig vagyunk hajlandóak tenni magunkért, ha pedig elértük a célt, a folyamatot befejezettnek tekintjük és visszaállunk a korábbi életformánkra – így pedig nem érdemes gondolkodni.

79149497 - fitness, sport, training and people concept - smiling woman flexing abdominal muscles with exercise ball in gym

Ne legyenek irreális céljaid

Sokan úgy fordulnak edzőhöz segítségért, hogy már megvan az elképzelésük, hogy szeretnének kinézni. Ám sokan nem látják reálisan a saját testüket, és olyan tökéletes testű példaképeket állítanak maguk elé, akik egyébként abból élnek, hogy jól néznek ki, sztárok, fitneszmodellek, testépítők. Ugyanígy nem érdemes azt sem kitűzni, hogy 2 hónap múlva maratont fogsz futni, ha egyébként soha egy lépést nem futottál. Érdemes inkább saját magunkhoz mért, reális célokban gondolkodni, lépésekben haladni, hogy sikerüljön azokat elérni.

Nem pihensz eleget

Aki életmódot akar váltani és beleveti magát a mozgásba, előfordul, hogy annyira belelendül, hogy túlzásba viszi a dolgokat, és heti 5-6 edzést is csinál, mert ettől remél eredményeket. Ez könnyen sérüléshez, túlterheléshez, fáradtsághoz, enerváltsághoz vezethet, az edzések sikertelenek lesznek, az eredmény pedig elmarad. Fontos megtalálni az arany középutat az edzésekben, heti 2-3 edzéssel már jók vagyunk, ezeket próbáljuk meg intenzíven, teljes erőbedobással végezni, majd pedig adjunk időt, hogy a testünk kipihenje a mozgást.

 A Házipatika két szerkesztője, Andi és Sanyi már hetek óta az életmódváltás rögös útján jár, kövesd őket, és csatlakozz hozzájuk! Az eddigi cikkeket itt olvashatod el róluk!


További cikkeink a témában

BiotechUSAOczella Eszter

20 perc otthoni edzés a kerek popsiért

Írta:
0

Az alakformálás ősszel sem állhat meg, a feszes és kerek popsi egész évben divatos. Bármilyen formában is vagy, egészen biztos, hogy neked is jól jön majd Oczella Eszter, a BioTechUSA profi fitneszversenyzőjének 20 perces, kezdőknek ajánlott popsiformáló videós edzése, amit felszerelés nélkül, otthon is rendszeresen végezhetsz és akár már 4 hét alatt látványos változásokat érhetsz el. (X)

Kövess Facebook-on!
X