Főoldal > MOZGÁS > Mozogj a téli depresszió ellen!

Mozogj a téli depresszió ellen!

boldogsághormondepresszióedzésmozgássporttél
0

Írta:

Itt a hideg, a sötétség, ami könnyen szorongáshoz, sőt akár depresszióhoz vezethet. Darabos Balázs

Itt a hideg, a sötétség, ami könnyen szorongáshoz, sőt akár depresszióhoz vezethet. Darabos Balázs, az Oxygen Wellness Indoor Cycling üzletágvezetője a mozgás antidepresszáns hatására hívta fel a figyelmet.

A mozgás védőfaktor

A legtöbb ember ismeri a testmozgás pozitív hatásait, mégis kevesen tartanak ki mellette. Holott számos vizsgálat támasztja alá, hogy a hangulat javulása mérhető már közvetlenül a testgyakorlás után is. Ugyanakkor ebből a szempontból jelentős tényező, hogy a sportolók olyan mozgást végezzenek, amely közel áll a habitusukhoz és nem haladja meg jelentősen a képességeiket. 
A mozgás antidepresszáns hatása már 1969 óta világos, amikor Dr. Morgan vizsgálatából kiderült, hogy a depressziós betegek közt az edzettebbek kevésbé súlyos tüneteket mutatnak. 
Később, egy 55.000 fős vizsgálat szintén azt igazolta, hogy a rendszeres testedzés alacsonyabb szorongásszintet eredményez – függetlenül a társadalmi helyzettől, a nemtől és az életkortól. Más kutatásokból az is kiderült, hogy a kitartóan végzett sportnak még hosszú évek múlva is védőhatása van a hangulatzavarokkal szemben. Ez a természetes módszer a még fennálló depresszióban is hatékonynak bizonyul, hiszen jelentősen képes csökkenteni a tüneteket, és ebben nem csupán a társaságnak, a buzdításnak és a motivációnak van szerepe, de a hormonoknak is.

A sport agyi antidepresszánsokat termel

A mozgás során szerzett pozitív élmények természetes módon javítják az önértékelést, de a változások biológiailag is megmagyarázhatók. Bármennyire is furcsa, az fizikai aktivitás valójában stresszt jelent a szervezetnek. Viszont ha sikerül beállítani a megfelelő intenzitást és gyakoriságot, az agy alkalmazkodik ehhez a visszatérő stresszhez és több olyan anyagot kezd termelni, amelyek részt vesznek a stresszválaszban – például noradrenalint és szerotonint. Ezek a hormonok pedig antidepresszáns hatásúak, vagyis a kitartóan végzett sport egyfajta természetes gyógyszernek tekinthető a hangulatzavarban.
Ugyancsak csökkentik a fájdalom- és fáradtságérzetet az opiátok, amelyek hiányát akkor is érezhetjük, ha rendszeres mozgás után kihagyjuk az edzéseket.
A mozgás összekötő kapocs
– A mozgás nem csak fizikai szinten véd –  hangsúlyozza Darabos Balázs, az Oxygen Wellness Indoor Cycling üzletágvezetője. – Aki sportol, az jelentős szociális előnyöket is élvez, hiszen a sportkörökben, fitness-központokban újabb ismerősökre, barátokra tehet szert. Ráadásul a társaság támogatását is élvezheti az egészséges életmód megvalósításában, amely erős összekötő kapocs. Ugyanakkor, ha nem csupán a lelki vonatkozásokat, de a sport fizikai előnyeit is tekintetbe vesszük, elmondható, hogy itt már van különbség a könnyebb és a közepes intenzitású mozgásformák hatása között – az utóbbiak javára. Ha sikerül a WHO ajánlásának megfelelően legalább heti 150 percet kardiomozgással töltenünk, többek közt csökken a vérnyomásunk, a koleszterinszintünk, a vércukorszintünk, megelőzhetjük a vastagbél-, emlő-, prosztata- és tüdőrákot, valamint jelentősen mérsékelhetjük a stressz következményeit.

Forrás: www.oxygenwellness.hu

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

BiotechUSAOczella Eszter

20 perc otthoni edzés a kerek popsiért

Írta:
0

Az alakformálás ősszel sem állhat meg, a feszes és kerek popsi egész évben divatos. Bármilyen formában is vagy, egészen biztos, hogy neked is jól jön majd Oczella Eszter, a BioTechUSA profi fitneszversenyzőjének 20 perces, kezdőknek ajánlott popsiformáló videós edzése, amit felszerelés nélkül, otthon is rendszeresen végezhetsz és akár már 4 hét alatt látványos változásokat érhetsz el. (X)

Kövess Facebook-on!
X