Főoldal > MOZGÁS > Új csúcs a Maraton Fesztiválon: 28003 nevező, 450 millió futólépés

Új csúcs a Maraton Fesztiválon: 28003 nevező, 450 millió futólépés

futásfutóversenymaratonsportsportrendezvény
0

Írta:

Minden előzetes várakozásra rácáfoltak a futók és így Kocsis Árpád versenyigazgatónak szenzációs bejelentésre nyílt alkalma a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál második napján: “Minden idők leghatalmasabb magyarországi sporteseményét rendeztük, 28003 nevezővel!”

A mezőnyben 77 országból érkezett futók indultak, először Grúziából, Angolából. Magyarország minden megyéjéből, 910 településéről érkeztek nevezések. A legidősebb maratonista a 81 éves Kiss György. Összesen 232 futó indult a mezőnyben, akik életük első maraton futását teljesítették.

A  rövid távokkal megrendezett első nap után a mai programban a 10 km, a 30 km, a 42195 m maraton és a Flora Maratonstaféta szerepelt.

Az EMMI csapatai idén is fogyatékkal élő sportolókkal futottak együtt, soraikban többek közt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások miniszterével, Novák Katalin család- és ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárával és dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkárral.

A 42 év – 42 km akció keretében fantasztikus időt futott Dombi Tibor, volt 35-szörös válogatott labdarugó, aki a remélt négy órás idő helyett 20 perccel hamarabb célba ért. Dombi Tiborhoz hasonlóan Hrutka János (volt 24-szeres válogatott) is megajándékozta magát a 42. születésnapjára a 42 km-rel.  Ugyanígy Lévay Viktória a Játékszín művésze is, akit ugyanúgy mint Novák Katalin család- és ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárt Monspart Sarolta készített fel életük első maratonjára.

A maratoni verseny egyben országos bajnokság is volt.

A férfiaknál Józsa Gábor harmadszor, a nőknél Staicu Simona negyedszer szerezte meg az elsőséget.

Józsa Gábor: A rajt jól sikerült, egy váltó segített nekünk az első 10 kilométeren, utána Kovács Tomival ketten maradtunk, és a táv felénél abszolút nagy meccset vívtunk. A Nyugati téri felüljárónál kezdtem eltávolodni tőle. Érdekes módon, nem én robbantottam, hanem ő lassult be egy kicsit.  Fővárosiként hatalmas szurkolótábor segíti a futásom, óriási a hangulat, ez is hihetetlen segítséget jelent. Az utolsó kilométereken már egyedül maradtam, görcsök is hátráltattak. Egy rövid nyújtásra meg is kellett állnom, de szerencsére maradt az előnyömből, így a végén már ez sem veszélyeztette a győzelmemet. A budapesti pálya tudvalevőleg nem a leggyorsabb, de az újítások tetszettek, és az időjárás is nagyszerű volt!

31. SPAR Budapest Maraton®:
Férfiak:
1. Józsa Gábor (MAC) 2:22:36
2. Kovács Tamás (VEDAC) 2:23:24
3. Jenkei Péter (Vasas) 2:23:50

Staicu Simona: Nagyon sajnálom, hogy a megfutott szintem ellenére sem jutottam ki Rióba, és bár kívülről lehet, nem látszik, elég kemény nő vagyok. Próbáltam összeszedni magam, pozitívan gondolkozni, és előre is tudtam lépni. Nagyon akartam ma futni és még ennél is jobban akartam a győzelmet. Az első kilométereken sikerült felvennem a ritmust, és szép iramban tudtam futni majdnem a végéig, azonban az utolsó három kilométeren hirtelen besavasodott a combom. Még az is átfutott rajtam, hogy nem érek el a célig, ám végül egy kis lassítás átlendített a mélyponton. Nem volt rossz az új pályavezetés, csak a fordulók lassítottak be kicsit.

31. SPAR Budapest Maraton®:
Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 2:50:28
2. Bíróné Molnár (Valéria BEAC) 2:57:37
3. Csönge Helén (Kaposvári AC) 3:00:36

Forrás: BSI
Fotó: BSI/Zákány Gergely


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X