Főoldal > MOZGÁS > Meghosszabbítja az életed napi 20 perc séta

Meghosszabbítja az életed napi 20 perc séta

egészséggyaloglásmozgássétasport
0

Írta:

Az utcákat járva úgy tűnhet, hogy a séta a nyugdíjasok egyik kedvenc tevékenysége, ezért a legtöbben nem is tekintenek rá igazi sportként. Pedig számos előnye van minden korosztály számára.

Ezt az egyszerű mozgásformát méltatlanul árnyékolják be a trendi, nagy intenzitással végzett edzések, amelyek során úgy érezzük, hogy pillanatok alatt egy tonna zsírt lehet elégetni. Egy új tanulmány szerint azonban a rendszeres séta, még ha csak egy kicsit is, de segít tovább élni.

Az amerikai Betegségmegelőzési Központ ajánlása heti két és fél óra gyaloglás. Egy 1999 és 2012 között végzett, több mint 139 ezer emberből álló tanulmány kimutatta, hogy a még ennél is kevesebb séta is jelentősen csökkenti az emberek korai halálának kockázatát. A kísérletben résztvevők kétévente számoltak be a heti edzéseikről, a kutatás végén pedig a tudósok kielemezték az adatokat, különös tekintettel arra, hogy a 13 év alatt – bármilyen okból kifolyólag – hány ember halt meg.

A szükséges, legalacsonyabb határt napi kb. 20 percben határozták meg, amely tényleg nem több mint néhány kör a ház körül. De minél többet sétálunk, annál magasabb lesz a várható egészségügyi előnyök száma. A csoport tagjai, akik csak 1-2 alkalommal talpaltak tovább az előirányozott 20 percnél, máris 20%-kal csökkentették a túl korai haláluk rizikóját.

28600400 - family with dog walking in the forest back to camera

Ez a hatalmas kutatás az idősebb korosztályra összpontosított. Az átlagéletkor a nők körében 69, a férfiak esetében 71 év volt. Az eredmények alapján a rendszeres és következetes fizikai aktivitás az egyik legjobb eszköz, ha hosszú és egészséges életet szeretnénk élni. Különösen a korosodó emberek számára fontos, hiszen az ő egészségügyi problémáik általában már megkezdődtek. De a tanulmány rávilágít arra is, hogy az idősebbek már nem mozognak rendszeresen, ráadásul a nők kevésbé aktívak, mint a férfiak. Mint kiderült, talán nincs is szükségük az orvosi közösség által javasolt keményebb edzésekre, hiszen már napi 20 perc sétával sokat tehetünk az egészségünkért.

Egyébként nincs új a nap alatt: már az 1990-es évektől kezdve mozgatja a kutatók fantáziáját, hogyan tudnák az emberek a lehető legkevesebb erőfeszítéssel is élvezni az edzés nyújtotta összes előnyt. Tavaly francia kutatók javasolták az idősebbeknek, hogy csupán 15 percet sétáljanak naponta, így jelentősen növelhetik az élettartamukat. Egy másik, 2015-ös tanulmányban pedig megállapították, hogy az alacsony intenzitással végzett gyakorlatok sokkal élhetőbbek a szépkorúak számára, mivel kisebb a sérülés kockázata, és mégis erősödnek, rugalmasabbá válnak és jobb lesz az egyensúlyérzékük is.

Ezek az új adatok csak növelik a bizonyítékát annak, hogy nem kell órákat töltenünk az edzőteremben, ha meg szeretnénk őrizni az egészségünket. Végső soron a gyaloglás egyszerű, szabadon végezhető tevékenység, amely nem igényel semmilyen képzést. Ideális tevékenység a legtöbb ember számára, és a korral csak nő a jelentősége.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X