Miért ilyen vékony Kristen Stewart?

Írta: and
0

Kristen Stewart nemcsak az Alkonyat-mozik Bellájaként került a figyelem középpontjába Hollywoodban, hanem azzal is, hogy kijelentette: nem diétázik és nem is edz. Szerinte egyszerűen jó géneket örökölt, ezért ilyen sovány. Ennek azért némiképp ellentmond, hogy a forgatási helyszíneken gyakran látták őt dohányozni és diétás kólát szürcsölni. Tehát a jelek szerint nagyon is odafigyel arra, hogy […]

Hüvelyi gél védheti a nőket a HIV-vírustól

Írta:
0

A gél – amely a Gilead Sciences AIDS elleni gyógyszerét, a tenofovirt tartalmazza hatóanyagként – 39 százalékkal csökkentette a kipróbálásban részt vevő nőknél a HIV-fertőzés kockázatát a placebót használókhoz képest. Ez az első megközelítés, amellyel ilyen mértékben sikerült védeni a nőket a vírus szexuális úton való átadásától. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által áttörésként értékelt eredményeket […]

Hűsítő szextippek

Írta: and
0

1. Kerti kalandok Ez a fajta huncut felfrissülés kevesebb akrobatikus készséget, viszont annál nagyobb elővigyázatosságot kíván. Célszerű azokra az estékre időzíteni, mikor a kert csak kettőtöké, és a szomszéd sem épp akkor tart kerti partit. De hogy mit is kell csinálnod? Lassan hajolj a kerti locsoló fölé, úgy, hogy a gyöngéd vízsugár a legérzékenyebb pontodra […]

5 nyári saláta, amitől garantáltan nem hízol!

Írta:
0

Könnyed mozzarella egy kis paprikával A mozzarella, a könnyed olasz lágy sajt nem tartozik a zsíros fajták közé. Nyugodtan fogyaszthatod télen-nyáron, mert hízni biztosan nem fogsz tőle. Legegyszerűbb, ha salátát készítesz belőle, amit ehetsz reggel, délben, este. Vegyél egy 25 dkg-os darabot belőle, csepegtesd le, majd kockázd fel. A salátához még szükséged lesz egy piros […]

Ismerd meg a sztárok kedvenc edzésmódszereit!

Írta: and
0

  Sok sztár a plasztikai sebészek segítségével tartja formában magát, vannak azonban olyan hírességek, akik a mozgásra esküsznek, és kedvenc sportjuknak köszönhetően vannak mindig bomba formában. Reese Witherspoon A színésznőről senki nem mondaná meg, hogy két gyermek édesanyja, annyira jó formában van – ez egy új edzésformának, a boot camp-nek köszönheti. A katonai kiképzéshez hasonlító […]

Mennyei nyári illatok – nem csak nyaraláshoz!

Írta:
0

Ragaszkodóknak: Estée Lauder Pleasures – Summer in Bloom A Pleasures sorozat az Estée Lauder birodalom egyik legsikeresebb illatcsaládja. Nem csoda hát, hogy idén nyáron újabb taggal bővül a kínálat, a Bloom egész pontosan már a tizennegyedik változat! Ez az új illat a gyümölcsös-virágos kategóriába tartozik, olyan összetevőkkel, mint a málna, a licsi, a viola, a […]

Íme, a legcsinosabb Született feleség karcsúságának titka!

Írta: and
0

Eva Longoria fantasztikus alakjának titkait részben a múltban kell keresnünk. A gyönyörű híresség ugyanis aerobic-edzőként dolgozott, mielőtt színésznőként a hollywoodi sztárok közé emelkedett volna. Így Eva életében mindig is fontos szerepet kapott a mozgás: szeret táncolni, tornázni, de rajong a kick-boxért és a jógáért is. A 34 éves híresség hetente háromszor egy órán át izzad […]

Illeszkedj be könnyedén új munkahelyeden!

Írta: and
0

Megpróbáltunk valamennyi munkalehetőség esetén érvényes, általános tanácsokat összegyűjteni, amelyeket bármikor hasznosítani tudsz, ha új munkahelyre kerülsz.  Megjelenés Érdemes egyéniségedhez illő, ám kényelmes, “hivatali” ruházatot viselned. Legszexisebb megjelenésed tartogasd munkahelyen kívüli alkalmakra, hisz sokakban visszatetszést kelthet feltűnőséged, s így pont ellentétes hatást érhetsz el. Pontos érkezés Próbálj 15 – 20 perccel korábban érkezni, legalább az első […]

Nagy nyári körömvarázs

Írta:
0

Pompás pasztell A finom pasztell árnyalatok bizony nem csak a sminkeknél és ruháknál hódítnak, hanem a körmökön is töretlen népszerűségnek örvendenek. Míg eddig leginkább a rózsaszín és a barack árnyalatait viseltük, most bővül a paletta baba kékkel, orgona lilával, fáradt sárgával. Mivel ezek a világos színek „összenyomják” körmeidet, hagyd egy kicsit hosszabbra nőni őket, és […]

Egészséges fogyás könnyedén!

Írta: and
0

A táplálkozási tervedben szerepelnie kell a teljes kiőrlésű gabonaféléknek, színes gyümölcsöknek és zöldségeknek, proteinnek és szív-barát zsíroknak, hiszen csak így biztosíthatod a tested megfelelő működéséhez szükséges fehérjék, rostok, ásványi anyagok, vitaminok és fitokemikáliák meglétét. A helyes táplálkozás kulcsa abban rejlik, hogy tudod, mit kell enni, de azzal még inkább tisztában vagy, hogy mikor kell befejezni […]

Éld túl a kánikulát!

Írta: and
0

Víz, víz és víz Figyelj oda a folyadékfogyasztásra, mindig legyen nálad egy palack szénsavmentes ásványvíz, akárhová is mégy, és rendszeresen kortyolj is belőle! Naponta igyál meg legalább 2,5, de inkább 3 liter vizet, hogy a folyadékháztartásod rendben legyen. Ilyenkor a fokozott izzadás következtében a szervezetedből hamar kiürül a víz, és ez akár ájuláshoz is vezethet! […]

9 jellemvonás, amit a férfiak egy barátnőben keresnek

Írta: and
0

1. Az ideális barátnőnek megvan a maga élete, és abszolút elégedett vele Ez azt jelenti, hogy képes vagy vigyázni magadra, elegendő figyelmet fordítasz a saját stílusod kialakítására, és mindig szakítasz időt arra, hogy együtt lehess a barátaiddal, családoddal. Az utazásaid során keresed a kalandot, az izgalmat. Örülsz az élet apró örömeinek, legyen szó egy ínycsiklandozó […]

Mégis eredményesebb a gyors fogyás?

Írta:
0

Katrina Purcell, a Melbourne-i Egyetem munkatársa tanulmányában összehasonlított egy 12 héten át tartó, heti 1,5 kilogramm súlyvesztéssel járó fogyókúrát egy fokozatosabb, 36 héten át heti 0,5 kilogrammos fogyással járó diétával. Mint elmondta, a körülbelül 100 kilogrammos emberekkel lefolytatott vizsgálat a közhiedelemmel ellentétes eredménnyel zárult: a gyors súlyvesztés hatékonyabb volt a cél elérése érdekében. A gyorsított […]

Nevess az egészségedért!

Írta:
0

A nevetés pozitív stressz Negyven éve ismert, hogy egy jóízű nevetés enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit – ahogyan azt egy Norman Cousins nevű kutató megfigyelte. Ez a kutatás folytatódott a ’80-as években is, amikor dr. Lee S. Berk leírta, hogy a nevetés csökkenti a stresszhormonok szintjét és serkenti a védő hatású immunsejtek termelődését. Sőt, ekkor […]

Fogyassz minél többet az éltető vízből!

Írta: and
0

Íme, milyen áldásos hatásokkal bír a víz! Segít abban, hogy a tápanyagok a test valamennyi sejtjéhez eljussanak, ugyanakkor hozzájárul azok regenerálódásához is. A szervezetünkben lezajló számos reakció egyik alkotóeleme, szabályozza a test hőmérsékletét is azáltal, hogy elnyeli az anyagcsere során keletkező hőt, így az ebből kialakuló felesleg az izzadás során elpárolog. Emellett a víz szükséges […]

Megjelent a Maxima magazin 15. száma!

Írta: and
0

Van egy kérdés, ami mostanában kiveri nálam a biztosítékot: „Tényleg, és hova mentek nászútra?” A kérdés feltevőjének minden esetben csillog a szeme az álmodozástól – vagy azért, mert már megvolt neki a dolog, és ilyenkor bevillannak róla a szerelmes emlékei, vagy azért, mert már nagyon várja, hogy az övére is végre (valakivel) sor kerüljön. Bármelyik […]