decembermagazin

Megjelent a Piknik magazin decemberi száma!

Írta:
0

De olvashatsz a kémccsövek titkairól (leletek értelmezéséről), a csontritkulásról és arról is, hogy sokszor könnyekkel könnyebb elviselni a bánkodást, a fájdalmat. Mit várunk a házasságtól és milyen a jó szex – tesszük fel a kérdést naponta. Most a Piknik is válaszol ezekre a kérdésekre. Ha meg szépítkeznél vagy divatoznál, lapozz a PIKNIK Szépség és Divat-rovatához! […]

csecsemőH1N1

Új vírus – Két H1N1-el fertőzött csecsemőt ápolnak a szegedi gyermekklinikán

Írta:
0

Az egyik napilapnak Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának vezetője, a gyermekgyógyászati szakmai kollégium elnöke úgy nyilatkozott: az egy évnél idősebb gyermekeket be kell oltani. A professzor elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kismamák, az egy év alattiak, illetve a 10-24 éves gyermekek, fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebbek, mivel ők biztos tagjai valamilyen közösségnek. Az egészen […]

egészségH1N1

Új vírus – Importálni kellett volna az oltóanyagot?

Írta:
0

A szakember szerint sokan és sokféle módon félreértették, félremagyarázták október 19-ei nyilatkozatát, amelyben egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy a “kormányzat által más megelőző és gyógyító tevékenységek rovására is promotált vakcina nem alkalmas a kiemelt rizikócsoportok: állapotos nők és kisgyermekek oltására”.   Ezt a kijelentést a szakmán belül és kívül többen úgy fordították le, […]

asztmabetegség

Asztmás vagy? Ne lustulj el!

Írta:
0

Évekkel korábban azokat, akik asztmások voltak, minden mozgástól eltiltották, de az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már más a szakemberek véleménye. A közelmúltban a megfelelően kontrollált sportmozgás az asztma gyógykezelésének egyik kiegészítő elemévé vált. Persze nem mindegy, hogy mit, hogyan és mennyit sportolsz, ha asztmás vagy. Mire figyelj?Az asztmások számára nem ajánlott a nagyon intenzív, hosszú […]

bőrszépség

Tragédia! Belehalt a szépészeti műtétbe!

Írta:
0

A szépségkirálynő a popsiját műtette meg az egyik buenos aires-i klinikán, de az operációt követő napon tüdőembóliát kapott, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A szakemberek arról tájékoztatnak, hogy egy szépészeti beavatkozás nem hétköznapi rutinműtét, komoly veszélyekkel és következményekkel is járhat.  Argentínában a szépségoperációk egyre népszerűbbek. Az elmúlt évben több, mint 50 ezer […]

egészséginkontinencia

Nem tudod visszatartani? – Az inkontinencia szakértői szemmel

Írta: and
0

Nőgyógyászként saját tapasztalataim természetesen a hölgyekre vonatkoznak. Ez a betegség régen is nagyon gyakori lehetett, de az utóbbi években egyre több nő vállalja fel nyíltan az inkontinenciát különösen azóta, hogy kiderült: a betegség gyógyítható. Hazánkban a fő „kezelési módja” az inkontinenciának az inkontinencia-betét. Minden részletre kiterjedő diagnosztikus és terápiás centrum – ismereteim szerint – még nem […]

diétafogyás

A 4 legőrültebb sztárdiéta

Írta:
0

Sikeresek, gyönyörűek, és mindig tökéletes az alakjuk – te is irigykedsz a hollywoodi sztárokra? Pedig a tökéletes külső és a gyors fogyás érdekében sokszor az egészségüket is kockára teszik! Mary-Kate Olsen Sem az egykori bájos, szőke gyermeksztárnak, sem ikertestvérének nem kellene a pluszkilókkal és a zsírpárnákkal foglalkoznia, hiszen mindig is tökéletes volt az alakjuk – […]

acrylamiddiéta

Kevesebb káros anyag a karácsonyi süteményekben?

Írta:
0

A szénhidrátokban gazdag élelmiszerekben hő hatására acrylamid keletkezhet. A kutatások középpontjában már hosszú évek óta olyan sütési és gyártási eljárások kifejlesztése áll, amelyeknek hatására csökkenhet ennek a toxikus összetevőnek a mennyisége. Az acrylamid egy reakció során – az asparagin aminosav és a redukált cukor jelenlétekor – magas hő hatására jön létre főleg a burgonya- és gabonaalapú […]

öregedésrák

Rooibos tea rák és öregedés ellen

Írta:
0

Az egyébként vadon élő rooibos cserje kizárólag Dél-Afrikában őshonos. A növényt a helyi törzsek évszázadok óta fogyasztották tea és üdítőital formájában. A rooibos tea gazdag ásványi anyagokban, nyomelemekben kiváló antioxidáns, így csökkenti a sejtek öregedési folyamatait és a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Az igazi rooibos teák nem tartalmaznak színező anyagokat és ízfokozót sem. A tea rendszeres fogyasztása hozzájárulhat egészséged […]

H1N1járvány

Új vírus – Újabb kismama került kórházba Budapesten

Írta:
0

A 31 hetes terhes nőnél császármetszést hajtottak végre, a kislány 2.200 grammal született és jól van. Jákó Kinga, az egyetem orvos igazgatója elmondta, a kismama állapota súlyos, ő is lélegeztetőgépre szorul. A klinikán kezelt másik kismama állapota továbbra is válságos, még mindig lélegeztőgépen van. Jákó Kinga tájékoztatása szerint életbe kellene léptetni azt a tervet, amelynek alapján […]

egészségfájdalomcsillapítás

Fáj valamid? Figyelj tested jelzéseire!

Írta:
0

A fájdalom érzékelése A fájdalomérzet tulajdonképpen az agy válasza a test valamely részében végbemenő elektromos és kémiai változások kombinációjára. Az az információ, hogy valamilyen negatív dolog történt, kódolt elektromos impulzusok formájában a perifériás idegekből a gerincvelőbe jut. A központi idegrendszerben lévő idegsejtek felveszik az üzenetet és az agyba továbbítják. Nagyfokú fizikai stressz esetén a központi […]

apaságpárkapcsolat

Segítség! Jön a baba, pánikol a pasim!

Írta: and
0

Persze egy kisebb, kezdeti megrázkódtatás érthető. Az apaság férfiszemmel nézve a terhesség ideje alatt inkább afféle misztikum, hiszen a leendő apák nem mennek keresztül azokon a fizikai változásokon, amiken mi, nők. Ők így jórészt agyban készülnek fel, és bizony, a férfiaknak ehhez idő kell. Nem véletlen, hogy akik már eleve tervezték a babát, sokkal kiegyensúlyozottabban […]

fogyasztóvédelemkarácsony

Segítünk szaloncukrot választani! – Vigyázat, teszteltük!

Írta: and
0

E gy magyar család átlagosan két kiló szaloncukrot vásárol az ünnepek előtt. Mindenki más érvek alapján dönti el, hogy melyiket. Van, aki az árra érzékeny, ezért csakis a kimért szaloncukrot veszi meg az aluljárókban vagy a hipermarketben. Mások a minőségre esküsznek, és gondosan áttanulmányozzák, melyik tartalmaz valódi csokoládét, kakaóvajat, értékes hozzávalókat. Van, aki oda se […]

egészséggingko

Lelepleztük: a szívnek nem segít a ginkgo, de a lábartériáknak jót tesz

Írta:
0

A ginkgo az egyik legnépszerűbb gyógynövény az Egyesült Államokban és Európában, sokan szedik memóriát segítő és keringést javító hatása reményében. A flavonoidok csoportjába tartozó antioxidáns anyagok – amelyeket a ginkgo is tartalmaz – segítik, hogy az erek egészségesek maradjanak, ráadásul a gyógynövény a vérlemezkék összetapadását, a rögképződést is megelőzi. A mostani tanulmányban háromezer, 75 év […]

bevásárlásfogyasztóvédelem

A leghasznosabb tanácsok karácsonyi bevásárláshoz

Írta:
0

A karácsonyi bevásárlásokhoz adott tanácsok között szerepel az is, hogy érdemes összeírni, mit és hol kell venni. Bevásárlószatyorral, -zacskóval felfegyverkezve, mélyhűtött termék vásárlásánál hűtőtáskával induljon körútjára vevő, hogy a különböző élelmiszereket elkülönítve tudja elhelyezni.  Az ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket mindig megbízható helyről, üzletben, piacon érdemes beszerezni. Sokat elárul az értékesítőhely tisztasága, vásárló által is megítélhető […]

Kövess Facebook-on!
X