A legfontosabb rizikótényezők A 2-es típusú cukorbaj elsődleges rizikótényezője az elhízás (különösen a hasra történő, úgynevezett alma-típusú), illetve az ezzel összefüggő mozgásszegény életmód és az emelkedett vérzsírszint. A terhesség során azoknak a kismamáknál szükséges a fokozott odafigyelés, akik 30 fölött járnak és túlsúlyosak. Ha a baba 4 kg vagy afeletti, okot adhat a következő terhesség […]
A magazin 23. számát, amely most dupla címlappal jelenik meg, Zellei Dóra főszerkesztő ajánlja neked! Rajongani nem szégyen, sőt nekünk, nőknek kötelező dolog. Legalábbis ezt tanultam anyukámtól, aki csak azért nem ment fel anno Dunaújvárosból Ferihegyre megnézni Roger Moore-t, alias Simon Templart, mert az munkaidőben érkezett Budapestre. Anyu pedig már akkor sem tudott hazudni, bevallani meg […]
Változások a csontszerkezetben Azt gondolhatnánk, hogy a csont egy élettelen szerv, jóllehet ennek épp az ellenkezője igaz, a csont folyamatos átalakuláson megy keresztül, épül és bomlik – évente kicserélődik állományának közel 10 százaléka. Normális esetben a felépülés és a lebomlás egyensúlyban van, ha azonban ez az egyensúly a csontvesztés irányába mozdul el, kialakul a csontritkulás, […]
Nyáron a napsütés és a sós tengervíz veszi igénybe a hajadat, ilyenkor pedig a hideg és a szél teszi tönkre a frizurádat? A kevesebb fény és tápanyag miatt a bőröd szárazzá és fakóvá válik? Ne hagyd, hogy a hideg őszi időjárás tönkretegye a szépségedet – tápláld a bőröd és a hajad az évszaknak megfelelő módon! […]
A hidegben és az ünnepeken kívánjuk a forró, kortyolgatható italokat. Ezek lehetnek alkoholosak, gyümölcslével ízesítettek, teák, kávék, csokoládék és levesek. Egy lehet a gond velük: cukor-, és alkoholmennyiségtől függően meglehetősen kalóriadúsak. A készen kapható termékek (pl. forró csokiporok, kapucsínó porok, teaporok, bekevert-fűszerezett forralt bor) sok kalóriát tartalmaznak. Íme, receptjeink, amelyeket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél kevesebb kalóriát tartalmazzanak. 1. Forralt bor […]
Az orvosok hamar felismerték, hogy aki egyszer átvészelte a járványt, az egyéb himlő fertőzések ellen már immunis lett. Ezért volt a himlő az első betegség, ahol a beteget tudatosan fertőzték meg, hogy ezzel immunizálják a betegséget. Európában az angol Edward Jannert tekinthetjük az immunizálás atyjának. 1796-ban megfigyelte, hogy a tehenészek nem kapják el az emberi […]
A sztár és a gyermek kapcsolata kiegyensúlyozott és harmonikus, de sokasodnak a felhők az idilli kapcsolat felett. Ugyanis a gyermek vérszerinti anyja visszaköveteli a gyermekét. Az „igazi” anya nem más, mint Janine Lindemulder pornószínésznő, aki több mint 100 pornófilmben szerepelt és mellesleg drogfüggő. A vásott múltú anya januárban adócsalásért került börtönbe, s ekkor került át […]
„Sok mindent megéltem: azt, ahogy a szerelem rám talált, és azt is, hogy véget ért.” - vallott őszintén a múltjáról a vele készült interjúban az ausztrál színésznő. Bevallotta, hogy korábbi szexuális életében jelen volt a fétisizmus, és bizony kipróbált bizonyos “tárgyakat”, de megismerte a házasság és a monogámia örömeit és buktatóit is. Hogy a csinos színésznő kivel élte át […]
Latex az egészségügyben és a hétköznapokban A latex a gumigyártás alapanyaga. A gumit a gumifa (Hevea brasiliensis) kérgéből nyert tejnedvből állítják elő. Az anyag 1840-es felfedezése után 1927-ben számoltak be először latex érzékenységről. A latex gyakori alapanyaga az egészségügyben használt eszközöknek. A műtétek során is használatos kesztyűk, az injekciós fecskendők, intubáló tubusok, katéterek és kesztyűk […]
Dr. Kósa Éva segítségével most megismerhetjük a gyermekkori elhízás veszélyeit és tanácsokat kaphatunk a súlyosabb szövődmények megelőzésére vonatkozóan. Érbeteg gyermekek Korábban azokat a túlsúlyos gyermekeket tartották az érbetegségek szempontjából veszélyeztetettnek, akiknél az elhízás az úgynevezett metabolikus szindrómával társult, vagyis emelkedett vércukorszint, magas vérnyomás és emelkedett vérzsírszint is jelentkezett . Nemrégiben azonban a Nemours Gyermekklinika és […]
Egy szakértő csapatot hívtunk össze, hogy megtudjuk, hogyan lehet úgy sminkelni, hogy az szinte ne is látsszon, mégis megszépítsen, ráadásul biztosan a helyén maradjon. Tombor Sarolta sminkmester, Simon Lucia sminkes és Herrer Dóra sminkes-kozmetikus adtak hasznos tippeket. Lenyűgöznéd az edzőt? Vagy csak a karikáidat szeretnéd eltüntetni, hogy aerobikóra alatt ne hüledezz folyton azon, milyen fáradt […]
Attól még, hogy a szabadtéri sportoláshoz túl hideg van, késő ősszel sem szabad száműznöd a mindennapjaidból a mozgást! Az edzőteremben és otthon is számtalan izgalmas mozgásformát kipróbálhatsz, amelyek elegendő energiával és jókedvvel látnak el a hosszú téli estékre! 1. Slide – korcsolyázás jég nélkül A korcsolyázásnál keresve sem találhatsz felszabadítóbb, szórakoztatóbb mozgásformát, de mi van […]
Az angol férfi 1990-ben még „csak” 192 kilót nyomott. Ezt követően azonban egy sikkasztási ügy miatt 12 hónap börtönbüntetésre ítélték, ahol a szerény étkezésnek köszönhetően alaposan lefogyott. Mason testvére, Louise, egy korábbi interjúban említette, hogy bátyja a börtönben nem tudott a gyorséttermi-láncoktól ételeket rendelni. A börtönben egészségesen táplálkozott, és kisebb adagokat fogyasztott, mint a civil […]
A B C 1. Milyen gyakran érez szorongást? gyakran ritkán szinte soha 2. Sokszor fojtja vissza a dühét? gyakran ritkán szinte soha 3. Szereti a munkáját? nem elviselem igen 4. Harmonikus a családi élete? nem átlagos igen 5. Gyakran tapasztalja, hogy szapora a pulzusa? naponta hetente többször szinte soha 6. […]
A Piknik magzain novemberi számának tartalomból: – A felszínesség aranykora: tévésztárok teljesítménye – Nemek szerepcseréje: új férfitípus a láthatáron – Korrupciónak számít: borítékolt hálapénz– Harrison Ford: “Zöld esküvőnk lesz Calistával” – Megérik a pénzüket: A világ legértékesebb színésznői– Kémcsövek titkai – Leletlexikon 1. – Ha elégedetlen vagy az alakoddal: torna a nappaliban– Apák más országokból – Gyerekek kétféle […]
M últkor sorban állás közben köhögni kezdtem. A szomszédos pénztárnál sorban álló anyuka rémült tekintettel nézett fel, majd kisgyerekét kézen fogva inkább gyorsan két sorral arrébb állt. Megijedt. Normális emberi reakció. Minél messzebb akart kerülni egy potenciális vírusgazdától. Még így is jobban jártam, mint az a lány, akit megvertek a buszon, amikor rájött a köhögőroham. […]