agyegészség

Az agy felelős a szelektív hallásért?

Írta:
0

Eredményeik szerint nem a fül, hanem az agy összpontosít a lényegi hangokra, míg minden mást kirekeszt. A kutatás remélhetőleg segít magyarázatot adni arra, miért veszítik el e képességüket a hallássérültek, azaz miért nem tudják függetleníteni hallásukat a háttérzajtól. Az úgynevezett koktélparti jelenség elsősorban a hallókészülékkel és cochleáris implantátummal élők életét nehezíti meg. A neurológusok még […]

férfi

Így választ párt a nő!

Írta:
0

Minél alacsonyabb a várható élettartam és minél gyakoribbak a fertőző betegségek egy adott országban, annál inkább előnyben részesítik a nők a maszkulin arcvonású férfiakat – állapította meg kutatócsoportja közreműködésével Lisa DeBruine, az Aberdeeni Egyetem tudósa.  A Royal Society, a brit tudományos akadémia Proceeding B című kiadványában megjelent tanulmány szerint a párválasztási szelektálás ősi asszociációkra vezethető vissza: […]

bronzosítóburgonya

3 szépítő trükk minden arcformára

Írta:
0

A tél végére az energiatartalékaid elfogytak, az „újratöltekezésre” pedig még nem volt lehetőséged? A bőröd fakó és sápadt mostanában, a szemed alatt pedig nemcsak az átmulatott éjszakák után húzódnak karikák? Ilyenkor koratavasszal jól jöhet néhány extra szépségtipp – most bemutatjuk a három legjobbat!   1. Karikák ellen – korrektorral és elegendő alvással Az átmulatott éjszakák […]

férfi

Így hódíts, ha zárkózott a pasi!

Írta:
0

Ugyan ki ne szeretett volna bele, legalább egyszer életében, egy megközelíthetetlen pasiba? Igen, letagadhatatlan sármjuk és vonzerejük abban lakozik, hogy szinte soha nem beszélnek az érzelmeikről, de még tetteikkel sem igazán reklámozzák őket. És mégis megdobogtatják a szívünket… De vajon hogyan lehet közel kerülni egy ilyen pasihoz, és ha sikerül, hogyan kell megtartani? Szerencsére olvasóink […]

diétafogyókúra

3 frissítő, rákmegelőző zöldféle tavaszra

Írta: and
0

1. Újhagyma Előnyei:Gazdag B-és C-vitaminban, a rostok közül pektint tartalmaz. A benne lévő allilszulfid baktérium olyan kéntartalmú vegyület, amely baktériumölő hatású. Az újhagyma zöldje klorofillt tartalmaz, amely kiváló antioxidáns. Az apró, fehér hagymafejet és a zöld leveleket leginkább nyersen fogyaszd. A zöldjét az ízesítésen túl használhatod az ételek színezésre is (pl.: túróba, vajba, sajtkrémekhez). Tippünk: […]

bőrápoláskozmetika

Ezt tedd striák ellen!

Írta:
0

Kialakulásáról és a kezelés lehetőségeiről Dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt. Hízás után csíkok? A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést. Kialakulásuk […]

férfiházimunka

A nők nem becsülik a férfiak házimunkáját

Írta:
0

A felmérés szerint a férfiak átlagosan hetente 13 órát töltenek házimunkával – egyebek közt kiviszik a szemetet, bevásárolnak, ágyneműt cserélnek. 100 férfi közül azonban 60 azt mondja, erőfeszítéseit észre sem veszik asszonyaik, mert egy férfi nem csap akkora hűhót házimunkája körül. A felmérését az egyik nagy kozmetikai cég végeztette. A 13 órányi férfi házimunka bő fele […]

agyműködésgondolatolvasás

Megdöbbentő! Gondolatainkban olvasnak a kutatók

Írta:
0

A tudósok tíz jelentkezőnek három semmitmondó rövid filmet vetítettek le – például egy nőről, aki talál egy levelet, majd azt bedobja a postaládába, vagy egy másikról, aki megiszik egy pohár kávét, utána pedig eldobja a poharat. A kísérleti személyeknek ezt követően  mágneses rezonancia tomográfban fel kellett idézniük az egyes filmeket. A filmekhez kapcsolódó agyhullámokat feljegyezték, majd […]

diétafogyókúra

A világ legkövérebb nője akar lenni

Írta:
0

A New Jersey államban élő hölgynek jó esélyei vannak arra, hogy beállítsa a csúcsot. Most 273 kilogrammos, és naponta irdatlan mennyiségű ételt termel be. Két év múlva már 450 kilót akar nyomni. A 42 éves nő egy dicsőséges címet már magáénak tudhat: 2007-ben ő lett a legkövérebb anya a világon, amikor 241 kilósan szült. (Lánygyerekét […]

mellmelltorna

Szuper mellfeszesítő tippek tavaszra

Írta: and
0

Fakanál elő, zenét bekapcsolni, és indulhat a kavarás! Igen, lehet, hogy nem is gondoltad volna, de a vacsora kevergetése közben nemcsak a kar-, hanem a mellizmok is dolgoznak. Túlzás nélkül állíthatjuk, ha erre még egy picit rádolgozol, akkor két legyet üthetsz egy csapásra: finom vacsorát és formás felsőtestet. Összegyűjtöttünk néhány gyakorlatot, érdemes kipróbálnod őket!   […]

férfi

Tavaszi nagytakarítás a párkapcsolatban

Írta: and
0

Eljött hát a tavaszi nagytakarítás ideje a kapcsolatotokban is. A kölcsönösen ki nem mondott gondoktól itt az ideje megszabadulni. A sértettség ugyanis kommunikációs akadályt teremt, mely mérgezi a kapcsolat légkörét – így az érzelmek sem tudnak szabadon áramlani. Szabaduljatok meg a feszültségtől! A gyógyító, tisztázó beszélgetést a régi idők pszichológusai egyfajta „kéménysöpréshez” hasonlították. Az egyházak […]

fogyókúramozgásforma

A világ 4 legszebb modelljének fogyókúratitkai

Írta:
0

Ha nekik sikerült, neked is fog: itt az alkalom, hogy változtass az étrendeden, és elkezdj rendszeresen mozogni! Íme, a legjobb tippek a világ legszebb modelljeitől! 1. Gisele Bündchen Ő a világ legjobban kereső topmodellje, számos világmárka arca és a kifutók királynője, emellett pedig elfoglalt anyuka és feleség – Gisele Bündchen az utóbbi egy évben sem […]

merevedési zavarszívbetegség

A merevedési zavar szívbajokra is utalhat

Írta:
0

Az erekció fiziológiailag a következőképpen jön létre: általában nemi izgalom hatására több vér áramlik a pénisz ereibe, és kevesebb vér áramlik kifelé. A pénisz barlangos testei (corpora cavernosa) tehát telítődnek vérrel. A merevedést a szimpatikus idegrendszer vezényli. A merevedési zavar szív- és érrendszeri betegségekre is utalhat, mert ez a férfiakat sújtó probléma az érszűkülettel járó betegségek egyik korai tünete. […]

lapszámmagazin

Megjelent a Maxima magazin legújabb száma!

Írta:
0

A magazin legújabb számát Zellei Dóra főszerkesztő ajánlja neked! Amikor jött a felkérés, hogy vegyek részt a Párizstól Genfig tartó Eco Cup 2010-en, nem gondoltam bele, mire is mondok igent. Elismerem, csupán egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt: a verseny kiindulópontja, a francia főváros, ahol életemben egyszer jártam, öt éve. A kedvesemmel ott ünnepeltük […]

párkapcsolatszerelem

3 jel, hogy a pasi még mindig az exre gondol

Írta:
0

1. Régi fotók, levelek mindenholGyakran botlasz bele olyan fotókba, amelyeken a pasid büszkén feszít a régi barátnője mellett? Vagy azon kaptad épp, hogy az ex-barátnő szerelmes leveleit olvasgatja? Ne feledd: a múltat nem lehet meg nem történtté tenni. De nem mindegy, hogy ilyenkor a pasi hogyan reagál. Tippünk: Kérd meg a kedvesedet, hogy a képeket […]

babacsászármetszés

Biztonságos császármetszés?

Írta:
0

Császármetszéssel szülni ma nagyon divatos. Rengeteg sztár hozza így világra a gyermekét: pl. Angelina Jolie, Claudia Schiffer, Madonna vagy Victoria Beckham. Ennek egyik oka az lehet, hogy a nők manapság későn vállalnak gyereket, és az ezzel járó kockázatok miatt gondolják azt, hogy biztonságosabb császármetszéssel szülni, mint természetes úton. De hogy ez közel sincs így, arról […]

diétafogyókúra

Így lehet jobb az anyagcseréd!

Írta:
0

A jód szerepéről Prof. Balázs Csaba endokrinológus adott felvilágosítást. Széleskörű felhasználás A jódot Bernard Courtois fedezte fel 1811-ben. Azóta számos területen alkalmazott anyag, ha máshol nem is, a boltokban „jódozott só” néven biztosan találkozhattunk vele. Egyes sebfertőtlenítő szerek fontos alkotórésze, de antiszeptikus hatásánál fogva bizonyos nőgyógyászati fertőzések gyógyítására készült termékekben, torokfertőtlenítő készítményekben és a korpásodásra […]

egészséghalandóság

Rosszak a magyarok életkilátásai

Írta:
0

Az eltelt két évtizedben a magyar mutatók javultak, a magyarok életkilátásai mégis szinte valamennyi összehasonlításban rosszabbak, mint átlagosan az  Európai Unió 2004 előtti tagországaiban (EU15), másrészt a hasonló fejlődési pályán haladó visegrádi országokban, vagyis a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Szlovákiában – mondta el Vitrai József, a kutatást végző EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó ügyvezetője. A magyar lakosság […]

cukorbetegdiéta

Cukorbetegeknek is jó a dióevés

Írta:
0

A csonthéjas gyümölcsök – dió, mogyoró, mandula – rendszeres fogyasztása nem csak  finom, de egészséges is. Ezt sok évszázados tapasztalatok igazolták, de pontos magyarázata eddig sok szempontból nem volt ismert.  Vizsgálatok kimutatták, hogy a magvakban lévő, többszörösen telítetlen zsírok, különösen az omega-3-zsírsavak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kedvező hatásúak. Azt is bizonyították, hogy ezek […]

hétvégekastély

4 gyönyörű úti cél a hosszú hétvégére

Írta:
0

Itt az alkalom, hogy egy kicsit lazíts! Vedd elő az utazótáskád, és vágj neki az országnak, hiszen szebbnél szebb helyeket fedezhetsz fel: a Wellnesscafe ma négy gyönyörű hazai úticélt ajánl neked! 1. A nyugalom szigete: Zebegény Az egész hetes pörgés és rohanás után csendre, békére és nyugalomra vágysz? Akkor tölts el egy romantikus hétvégét a […]

ballonkabátbőrdzseki

A 4 legtrendibb kiskabát tavaszra

Írta:
0

Eleged van a télikabátos időszakból, és a tavaszt egy új, trendi kiskabáttal köszöntenéd? Bár az időjárás egyelőre nem kedvez a könnyebb viseletnek, nem baj, ha te a napsütést éppen egy trendi kabátka megvásárlásával próbálod előcsalogatni! Nőies ballon, dögös bőrdzseki vagy egy trendi A-fazon? Most bemutatjuk a szezon 4 legtrendibb tavaszi kabátját! 1. A klasszikus ballon […]

betegségcékla

Méregteleníts és gyógyulj céklával!

Írta:
0

A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra – mint például a szemfáradás vagy szürkehályog –, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben. Nyersen, […]

egészségpapája

Bizonyították a papaja rákellenes hatását

Írta:
0

Nam Dang, a Floridai Egyetem kutatója és japán kollégái bizonyítani tudták a népi tapasztalatot, mely szerint a papaja nagyon hatékony számos ráktípus, például az emlő, a méhnyak, a máj, a tüdő és a hasnyálmirigy tumorja ellen. A kutatók szárított papajalevelekből készítettek kivonatot. Kimutatták, hogy ez a kivonat elősegítette egy citokin nevű molekula termelődését, amely fontos jelzőanyagként […]

babameddőség

Nem segíti a teherbe esést a kínai orvoslás

Írta:
0

A Brit Termékenységi Társaság (BFS) 2670 ember bevonásával készült tizennégy tanulmány adatait összegezte, majd az elemzés alapján adta ki irányelveit. Adam Balen, a bizottság elnöke hangsúlyozta: “jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy az akupunktúra vagy a kínai, gyógynövényekkel való orvoslás az asszisztált termékenységi kezelésekhez kapcsolódóan bármilyen előnyös hatással lenne az élve születések arányára, a teherbe esési […]

Kövess Facebook-on!
X