Tánckedd! – új programsorozat a MERLiNben novembertől

Írta:
0

A sorozat keretein belül egyedi térhasználati koncepcióval színpadra állított mozgásszínházi és táncelőadásokat tűzünk műsorra, hogy a szélesebb közönség számára is megmutatkozhassanak a nemzetközi sikereket is jegyző hazai és külföldi társulatok. Fehér Ferenc: Tao Te tánc- és mozgásszínház 2010. november 9. kedd / 20.00 Dombi Kati: Budoár egy női ruha látomásai 2010. november 16. kedd / […]

A fájdalmat is beképzelhetjük magunknak

Írta:
0

Aki beképzeli magának a fájdalmat, annak az előbb-utóbb ki is alakul – fogalmazott a kutatás vezetője, Arne May, a Hamburgi Egyetemi Klinika idegkutatója. Eddig a beképzelés erejét csak az úgynevezett placebohatás kapcsán sikerült igazolni, amikor a betegek látszatgyógyszert vesznek be, és gyógyultnak gondolják magukat.    Jelen kísérlet során az alanyoknak naponta enyhe fájdalmat okoztak hővel, amelyhez […]

Egyél zölden! – Vegatrend

Írta: and
0

5 zöld ok, amiért érdemes vegának lenned A dolog persze nem a konyhádban kezdődik, hanem azoknak az állatoknak a tartásával, amelyek húsa – ha nem vagy vega – a sütődbe kerül. Egy kutatás szerint ha a bolygónkon ma élő összes ember egyszerre válna vegetáriánussá, akkor hat hét alatt érzékelhető lenne ennek jótékony hatása a Föld […]

Örök kérdés: tampon vagy betét?

Írta: and
0

Manapság egyre több nő küzd intim területeken megjelenő betegségekkel. A nőgyógyászokat gyakorta keresik fel olyan problémákkal, mint a hüvelyszárazság, folyás, fájdalmakkal kísért menzesz, kimaradó menstruáció, hormonális valamint gyulladásos gondok, felfázás. A toxikus sokk szindróma is sok fiatal nőnél fordul elő, és szinte valamennyiüknél jellemző menstruációkor a tampon kizárólagos használata. Miért baj, ha csak tampont vetsz […]

Te hordanál tisztasággyűrűt?

Írta:
0

Újabb amerikai őrület Az eredetileg Amerikából származó mozgalom lényege, hogy népszerűsítse a fiatalok között a házasság előtti önmegtartóztatást. A tisztaságot jelképező gyűrű Isten bibliai akaratára utal, és az a lényege, hogy viselője ellenzi a házasságon kívüli szexet, és a szüzesség elvesztését a nászéjszaka előtt. A fiatalok ennek eszméjét hirdetve tisztasággyűrűt viselnek, ami emlékezteti őket fogadalmukra, […]

Fitt és csinos: így őrzi vonalait a Született feleségek sztárszínésznője!

Írta: and
0

A Született feleségekből ismert Nicolette Sheridan már az ötödik ikszhez közelít, ám ez egyáltalán nem látszik rajta: a csinos színésznő vonalait sok olyan fiatal nő is megirigyelheti, akik akár a lányai is lehetnének. Pedig Nicolette korántsem a diéták megszállottja, sőt, egy interjúban elárulta, hogy nagyon szereti a gyorséttermi kosztot, főként a pizzát és a sültkrumplit. […]

Mandulaműtét – a szükséges rossz?

Írta:
0

Vírus, vagy baktérium? A torokgyulladás a garatnyálkahártya gyulladása, melyet nagyon sok kórokozó okozhat. Az esetek zömében vírus áll a háttérben, amit antibiotikummal gyógyítani nem tudunk. Ilyenkor csak láz-, és fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés és folyadékpótlás a dolgunk.-magyarázza dr. Csányi Márta, a Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész orvosa. A vírusos eredetű gyulladások pár napon belül többnyire maguktól is gyógyulásnak indulnak, […]

A Világ Második Legjobb Állása – világutazó kerestetik!

Írta:
0

A legjobb pályázó féléven át havonta egy különleges utat és a hat hónapra, egymillió forintot nyer.  A győztes feladata lesz, hogy mindent kipróbálva tesztelje és véleményezze az utakat a világ legszebb tájain, és az élményeiről folyamatosan beszámoljon videóblog és internetes napló formájában. Jelentkezni 2011. január 9-ig a www.alegjobballas.hu weboldalon lehet. A játék háromfordulós, a beérkezett […]

Mondj nemet a szintetikus gyógyszerekre!

Írta: and
0

A gyógyítás gyökerei Az emberiség régen a növényeket tápláléknak tekintette, és különböző betegségek ellenszereként fogyasztotta. Manapság a különféle testi és lelki tünetek megelőzésére és gyógyítására  ismét egyre inkább előtérbe kerülnek a gyógynövények. Az ősi gyógynövényekből, a hozzájuk fűződő tapasztalatokból alakult ki a 21. század tudománya, a fitoterápia, melynek fő hatékonysága a gyógynövényekből készült főzetek, kenőcsök, […]

Ez a 4 leghatásosabb combformáló gyakorlat

Írta: and
0

Ha te is szuper lábakra vágysz, nincs más dolgod, mint hetente 3-4 alkalommal rászánni egy kis időt és energiát a tornára – meglásd, pár héten belül mindenki a te virgácsaidra irigykedik majd! 1. Guggolás Állj egyenesen, lábadat terpeszd csípőszélességben, a kezed tedd csípőre. Ha felkészültél, akkor guggolj le úgy, mintha egy székre akarnál leülni. A […]

Te hogyan flörtölsz?

Írta: and
0

Mit jelent a flört? A flört angol eredetű szó, könnyed játékot, felszínes kacérkodást, tetszeni vágyást, laza udvarlást jelent, de futó kaland is állhat mögötte. Egy flört sikeréhez a nonverbális kommunikáció ösztönös, ám lényeges mozdulatai nagymértékben hozzájárulhatnak. Az egyik legfontosabb tényező az arcmimika, mely árulkodik, ha az illető személyisége, kisugárzása érdekel és a csillogó pupillák tudat […]

42 évesen is bombanő Lucy Liu – így marad csúcsformában!

Írta: and
0

Lucy Liu az évek során szinte semmit sem változott: nemcsak a vonásai tűnnek kislányosnak, hanem alakja is ugyanolyan vékony maradt. Így a színésznő fotóit nézegetve szinte hihetetlennek tűnhet, hogy már 42 éves is elmúlt! Ez a kortalan szépség viszont nem csupán a géneknek köszönhető, hiszen Lucy sokat tesz azért, hogy ilyen jó formában lehessen. A […]

Az otthonszülés kockázatosabb, mint eddig feltételezték

Írta:
0

A Hollandiában népszerű otthonszülés sokkal kockázatosabb, mint azt eddig feltételezték: a csak szülész segítségével világra jött csecsemők halandósága jóval magasabb, mint az orvosi felügyelet melett született gyermekeké. Holland kutatók csaknem negyvenezer kórházi és otthoni szülést követtek figyelemmel és eredményeiket a British Medical Journal szerdai számában tették közzé. A következtetés sokkoló hatású, hiszen Hollandiában igen népszerű […]

Lyukas? Tömesd be!

Írta:
0

Az ilyen esetekben szükséges megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt. Miért lyukad ki a fog? Ennek elsődleges oka a hiányos, rendszertelen fogápolás, ugyanis ha nem távolítjuk el naponta többször az ételmaradványt a fogainkról, lepedék képződik. A lepedék pedig ideális táptalaj a baktériumoknak, amelyek savakat termelnek. Ezek a savak bontják le a fogzománcot, […]

Van értelme újrakezdeni?

Írta:
0

Nem könnyű ilyenkor eldönteni, hogy az ember az érzelmeire, vagy a józan eszére hallgasson: az egymás utáni vágyakozás a közös emlékeknek köszönhetően erősebb lehet, mint valaha, ugyanakkor még elevenen élnek a csalódás okozta fájdalmas emlékek is. Nincs bevált recept, hiszen nincs két egyforma ember, két egyforma szituáció és két egyforma kapcsolat. A döntést magadnak kell […]

A 3 legszexibb belső tulajdonság, amiknek a pasik nem tudnak ellenállni

Írta:
0

Fő a magabiztosság Igen, igen elcsépelt gondolat, hogy aki magabiztosságot sugároz, arra bizony ragadnak a férfiak. Pedig így van, de sajnos még mindig nem vesszük elég komolyan. Hidd el, mindenkinek meg vannak a maga harcai a túl kicsi cicivel, a kelleténél nagyobb fenékkel vagy épp a görbe orrával. Tudjuk, úgy érzed a te „hibád” a […]