egészség

diétaegészség

Borzasztóan hizlalnak a kávécsodák!

Írta:
0

A város kávézóláncainak kínálatát elemezték New York egészségügyi hivatalnokai: arra voltak kíváncsiak, hány kalóriát jelent napi koffeinadagunk beszerzése. Kiderült, hogy egy átlagos kávéval 63 kalóriát viszünk be, ám aki teljesen üresen kedveli a fekete nedűt, az csupán 10 kalóriát vesz magához. A mostanában egyre divatosabb kevert, ízesített kávécsodák azonban 239 kalóriát jelentenek átlagosan, sőt egy […]

AIDSegészség

Hihetetlen! Áttörés az AIDS elleni küzdelemben!

Írta:
0

Egy Thaiföldön végrehajtott nagyszabású oltási kísérlet eredményeként jutottak erre; a vizsgálat során kísérleti oltóanyagot vittek be több mint 16 ezer önkéntes jelentkező – heteroszexuális thaiföldiek – szervezetébe. Először fordult elő, hogy egy oltóanyaggal sikerült csökkenteni a halálos vírusfertőzés kockázatát. Bár az eredmény szerény “ez az első bizonyíték arra, hogy létezhet biztonságos és hatékony megelőző oltás” […]

alzheimer-kóregészség

Megdöbbentő! Több millió ember szenved Alzheimer-kórban!

Írta:
0

A helyzet különösen gyorsan romlik az alacsony- és közepes jövedelmű országokban, ahol kevés a diagnózishoz és a szellemi leépülésben szenvedő páciensek terápiájához rendelkezésre álló eszköz – közölte a Nemzetközi Alzheimer Társaság, amely az Alzheimer-szervezetek ernyőszervezete. “Ez a jelentés és valamennyi korábbi tanulmány is azt jelzi, hogy a demenciával élő emberek száma várhatóan riasztó mértékben növekszik” […]

egészségújság

Megjelent a Wellness magazin októberi száma!

Írta:
0

A magazin októberi számát Akovács Éva főszerkesztő ajánlja neked! Ki a szabadba! Mi lehetne szebb ősszel, mint egy vasárnapi kirándulás? Amikor szikrázóan kék az ég, az erdő piros-sárga, és estig nem kell hazajönni…Elővehetjük a biciklit (ha nem esett előző este), de gyalogosan még intenzívebb élmény az erdő. A séta a fák között feltölt, megnyugtat, a […]

diétaegészség

Étrendtippek Japánból, hogy tovább élj!

Írta:
0

Egy japán ember napi étrendjében naponta kb. 7-10 g szójafehérje szerepel. Egy fél csésze szójababban kb. annyi fehérje van, mint egy nagyobb marhahússzeletben. Ám ez utóbbival szemben a szójabab előnye az, hogy a benne lévő fehérje nem fekszi meg a gyomrot, és nem savasítja a szerveztet. A szójababban nincs koleszterin, de sok benne a ballasztanyag, így segíti […]

egészség

Segítség! Nem védekeztünk! – Tablettát azonnal?

Írta:
0

Ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti a tervezett, előrelátó védekezést. – hívja fel a figyelmet dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – A nagy hormontartalmú tabletták csupán a „kevésbé rossz” megoldást képviselik a művi terhesség megszakításokhoz képest, amelyekből hazánkban évente megközelítőleg 50.000 történik! Hogyan működik? A sürgősségi tabletta sárgatesthormont tartalmaz, azonban jóval nagyobb […]

anyajegybőrrák

Gyanús anyajegyek? Kerüld el a bajt!

Írta:
0

Mitől alakul ki anyajegy? Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak lehetnek: leggyakrabban azonban néhány milliméteresek, feketék vagy barnák, alakjuk kör alakú vagy szabálytalan, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Közös bennünk, hogy a határvonaluk mindig éles. Kialakulásuk leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függ, vagyis minél több sugárzással találkozunk, annál több anyajegyünk alakulhat […]

civilizációs tényezőkegészség

10 évvel hamarabb halnak a férfiak?

Írta:
0

A British Medical Journal című orvosi folyóirat legutóbbi számában közzétett tanulmány szerint azok a férfiak, akiknél több kockázati tényezőt találtak, kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri probléma miatt, mint a többiek. A magas koleszterinszinttel és vérnyomással élő, dohányzó férfiak élettartama átlagosan egy évtizeddel volt rövidebb. Robert Clark, az Oxfordi Egyetem munkatársa kutatócsoportjával 19 […]

egészségmegelőzés

Veszélyben a hobbi- és élsportolók szíve?

Írta:
0

Sportszív Az athlete’s heart, vagyis sportszív megnevezése már több, mint 100 évvel ezelőtt is ismert volt. Elsőként 1892-ben Sir William Osler írta le fogalmát, gyakorlati megismerését azonban csak az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technikai fejlődés, a szív ultrahang készülék és más non-invazív képalkotó eljárások megjelenése tette lehetővé. A sportszív kialakulása a szervezet intenzív fizikai terhelésre adott […]

egészségkutatás

Megdöbbentő tények! Miért nagy a női mell?

Írta:
0

Vajon milyen jelentőséggel bír a nagy kebel? A kutatók már nagyon régóta foglalkoznak a kérdéssel, és az évek alatt különböző teóriák keletkeztek. Egyes szakmai vélemények szerint a mell növekedése akkor kezdődhetett el, amikor az ember felegyenesedett és két lábra állt. Ekkor a vagina is „elrejtőzött” a két láb közé, és a keblek is ekkortájt váltak a […]

diétaegészség

Takarékos tippek étkezéshez

Írta:
0

Több zöldség, kevesebb romló élelmiszer A Kidspot New Zealand által készített felmérés eredményei szerint a helyi családok legkevesebb harmada változtatott bevett étkezési szokásain a gazdasági válság hatására: a takarékossági szempontokat szem előtt tartva vásárolnak az élelmiszerüzletekben, és kevesebbet költenek az elvihető kész ételekre. Takarékos tippek új-zélandi módra: A vásárlások során a családok igyekeznek elkerülni az […]

diétaegészség

3 különleges egytálétel ínyenceknek

Írta:
0

1. Pirított tenger gyümölcsei kuszkusz körettel Hozzávalók: só 100 dkg brokkolicsíra 1 evőkanál olaj 20 dkg friss/mirelit vegyes tenger gyümölcsei koktél (polip, rák, kagyló, tintahalkarikák stb.) Italjavaslat:  3 dl víz Elkészítés:Pirított tenger gyümölcsei: A 20 dkg friss vagy mirelit vegyes tenger gyümölcsei koktélt 1 evőkanál forró olajon kissé átpirítjuk. Utána hozzáadunk 10 dkg brokkolicsírát, 0,5 […]

betegségegészség

Elképesztő! Beteggé tehet a zuhanyozás?

Írta:
0

A Kolorádó egyetem kutatói több tucat zuhanyrózsa fejét vizsgálták meg, amelyek többségében szinte hemzsegtek a mikrobaktériumok. A megvizsgált zuhanyfejek mintegy 30 százalékánál a megengedhető szintnél magasabb arányban találtak ún. Mycobacterium aviumot – ez az a baktérium, amely akár tüdőbetegséget is okozhat.  A zuhanyfejek belső, meleg és nedves környezete ideális feltételeket teremt a baktériumok elterjedésére. A baktériumok filmszerű réteget képeznek […]

egészségprosztatarák

A színészt sem kímélte a prosztatarák! – Ingyenes szűrések országszerte!

Írta:
0

Egészségügyi felmérések szerint a nők sokkal hamarabb fordulnak orvoshoz, mint a férfiak. Az erősebb nem képviselői hajlamosak arra, hogy elbagatellizálják az egészségüket érintő kérdéseket. Pedig az idejében feltárt problémákra a legtöbb esetben van megoldás. A kampány országos szintű, mivel tizenhárom megyeszékhely központi kórháza csatlakozott az ingyenes szűréshez, amelynek keretében a szakemberek a prosztata Specifikus Antigén […]

babaegészség

Így védd a babát a H1N1 ellen!

Írta:
0

A megelőzésről:A fertőződés esélye csökkenthető, ha kerülik a szoros érintkezéseket, és betartják az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézmosásra, a köhögés-tüsszentés etikettre, továbbá erre a gyermekeket is megtanítják. Az anyatej steril körülmények között tárolódik az anya szervezetében, így a szoptatás ideje alatt kell a legkevésbé tartanunk a különböző fertőzéses megbetegedésektől. Egy 6-12 hónapos […]

diétaegészség

4 szuper tipp a sikeres fogyáshoz

Írta: and
0

1. Elemeztesd a tested! Mielőtt kiválasztasz egy tetszőleges kúrát, nézesd meg magad szakemberrel, és ne elégedj meg azzal, ha a BMI, azaz a testtömegindex alapján megmondják neked, mennyit is kellene fogynod. Ne feledd, ez a módszer kizárólag a testmagasságon és a súlyon alapul, ezért nem veszi figyelembe az egyéni adottságokat, a csontozatot és az izomzatot. […]

egészségvérnyomás

Hihetetlen, de igaz! A zaj növeli a vérnyomást!

Írta:
0

Svéd kutatók 28 000 olyan személynél állapítottak meg vérnyomás emelkedést (hipertónia), akik nagy forgalmú utcák, illetve közlekedési csomópontok közvetlen közelében laknak. A vizsgált személyek között az idősebb emberek jobban reagáltak a közlekedési zajártalomra, mint a középkorúak – derült ki a tanulmányból. Vagyis náluk a zajártalomra kisebb mértékben emelkedett a vérnyomás. „A közlekedési lárma a települések legjelentősebb zajforrása” […]

egészséggyermekkori szűrések

Fejfájás, szédülés, szemdörzsölés? Előzd meg a látásproblémákat!

Írta:
0

Ma már csecsemőkortól ajánlott megjelenni szemészeti szűrővizsgálaton, ahol nem csak a távol- vagy a közellátási nehézségekre derülhet fény. Számos eltérés pedig csak akkor kezelhető, ha a lehető legkisebb korban felfedezik. Miért nem jelzi a gyerek, hogy nem jól lát? A gyerekkor egyik nagy csodája a bámulatos alkalmazkodóképesség. Ez egyrészt jó, másrészt megakadályozza, hogy a gyerekeknél […]

betegségegészség

Amit tudni kell a hasnyálmirigyrákról!

Írta:
0

A hasnyálmirigyrák okát ideáig nem sikerült feltárni, de természetesen ennek a betegségnek is vannak kockázati tényezői, mint pl. a dohányzás.  Mi a hasnyálmirigy?A hasnyálmirigy, vagy más néven pankreász a hasüreg hátsó részében, a gyomor mögött helyezkedik el. Mintegy 12-15 cm hosszú mirigyes állományú szerv. A hasnyálmirigy sajátossága, hogy egyszerre külső és belső elválasztású mirigy, többféle emésztőenzimet termel, és […]

egészségmegelőzés

Így előzhető meg a hirtelen szívhalál!

Írta:
0

Zavar a működésben A szív feladata, hogy a szervezet többi részébe eljuttassa a vért, ezzel biztosítva a sejtek működéséhez szükséges tápanyagokat és oxigént. Ez a funkció nélkülözhetetlen életben maradásunkhoz, így a benne keletkezett legkisebb zavar is súlyos következményekkel járhat. A szív folyamatos összehúzódások által képes a vért pumpálni. A szívizmok összehúzódását a szív saját ingerképző […]

egészségférfi

Megdöbbentő! Fiatal partner: magasabb halálozási kockázat?

Írta:
0

Sok idősebb nő azért választ magának fiatalabb párt, mert a fiatal férfiak rugalmasabbak, jól néznek ki – hogy néhány nyomós okot soroljunk. Ám egy nemrég megjelent tanulmány szerint azok az érettebb nők, akiknek fiatal barátjuk van, hamarabb halnak meg. Erre a következtetésre jutott a Max-Planck Intézet demográfiai kutatócsoportjának egyik vezetője, Sven Drefahl. A kutató 1990 és […]

ajakajakápolás

Hihetetlen! Szinte teljesen védtelen az egyik legérzékenyebb testrészünk!

Írta:
0

Az ajkak hajszálvékony bőrén nincsenek faggyú- és izzadságmirigyek, amelyek a bőr nedvesség – és zsiradéktartalmáért felelősek, éppen ezért olyan érzékeny és sérülékeny a felületük. Ajkainkban nagyon kevés a pigment is, amely megvédené a vékony bőrfelületet az UV-sugárzástól. Ezért fontos, hogy erős napfényben fokozottan védd az ajkaidat, mert ilyenkor nagyon könnyen képződhetnek rajta herpeszek. Jó tudni azt is, hogy a felrepedezett […]

egészséghigiéné

Szuvasodás, ínygyulladás, fogkő? – Itt a professzionális segítség

Írta:
0

2005-ben egy magyar fogyasztó átlagosan 3,3 tubus fogkrémet használt, ami a fogorvosok által javasolt minimum alatt marad, és a fogkeféből is csak évi 1,1 fogy nálunk. Fogorvoshoz pedig leginkább csak probléma esetén megyünk. Holott a tudatos szájápolás ma már nem merülhet ki a napi kétszeri fogmosásban – tájékoztat dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa. […]

egészségmáj

A leggyakoribb májbajok – Előzd meg őket!

Írta: and
0

A máj, testünk legnagyobb mirigye valójában anyagcsereszerv, amely szabályozza a szénhidrát-anyagcserét, zsírokat képez és alakít át, a felszívott fehérjéket lebontja és átalakítja, vérfehérjéket szintetizál, méregtelenít, és szerepet játszik a vérképzésben, hormonháztartásban. A legsúlyosabb, úgynevezett toxikus májbetegségeket elsősorban gyógyszerek és a környezetünkben lévő vegyi anyagok okozzák. Az ártalmatlannak tűnő szerek, mint például egyes antibiotikumok, fogamzásgátló tabletták, paracetamoltartalmú láz- […]