Főoldal > MOZGÁS > Ezért lehet néha hányingered edzés alatt

Ezért lehet néha hányingered edzés alatt

edzésétkezéshányáshányingerhormonmozgásrosszullétsportterhelés
0

Írta:

A terhelés okozta hányinger egyaránt befolyásolja a kezdők és profik életét is.

Előfordult már, hogy végezted az előírt edzést, egy magas intenzitású gyakorlatot, egy gyors sprintet és akkor bumm, egyszer csak rád tört a hányinger és esetleg ki is jött, ami kikívánkozott? Ilyenkor az első reakció, hogy kétségbe esel, nyilván nem akarsz az a lány lenni, aki óra közben hányt. Kis idő elteltével pedig azon kezdesz agyalni, mit ehettél, amivel elcsaptad a gyomrod. Az igazság azonban az, hogy semmivel, egyszerűen az erős fizikai terhelés indukálta a hányingert, hányást, és igen, ez akár a profikkal is előfordul.

Íme néhány példa, mi az, ami miatt erősebb hányingert érezhetsz edzés közben, illetve pár tipp, hogy mivel tudod elkerülni ezt a szörnyű érzést.

Gyógyszerek

Természetesen nagyon fontos, hogy mindig bevedd a gyógyszered, de sajnos a pirulákkal is túlzásba lehet esni. Ha a fejfájásodra, ízületi fájdalmaidra úgy eszed a fájdalomcsillapítót, mintha cukorka lenne, akkor könnyen émelygést, hányingert, hányást tapasztalhatsz.
Megoldás: Ne szedj többet semmiből, mint a dobozon lévő ajánlott napi vagy az orvos által javasolt adag. Ha teheted, edzés után vedd be a gyógyszert, ne előtte.

Intenzív edzés

Meglepő módon a testmozgás által kiváltott émelygés akár alacsonyabb intenzitáson is előfordulhat, a gyorsabb, erősebb edzés pedig még inkább növeli az esélyét. Sok minden közrejátszhat még, de alapvetően kapcsolatba hozható a kondiddal, az érzelmeiddel, esetleges szorongásoddal, illetve új gyakorlatok végzésével.
Megoldás: Vegyél vissza! Általában a kellemetlen érzés gyorsan elmúlik, ha csökkented az intenzitást, és onnan folytathatod, ahol abbahagytad. A csoportos órán pihenj pár másodpercet, aztán csatlakozz, senki sem fog megharagudni érte.

, Image: 250189679, License: Royalty-free, Restrictions: , Model Release: yes, Credit line: Profimedia, Alamy

Célok

Bár ésszerű feltételezés lehet, hogy a kezdők esetében gyakoribbak az ilyen jellegű panaszok, az edzettséggel nem feltétlenül függ össze a probléma, inkább a határokkal. Az ilyen emésztőrendszeri panaszok igen gyakoriak állóképességi sportolóknál, például maratonistáknál vagy kerékpárosoknál. Az ilyen állóképességi sportolóknál igazán szoros versenyhelyzetek adódnak, ezért nehéz figyelmen kívül hagyni a szorongás és stressz faktorát.
Megoldás: Próbáld meg megnyugtatni magad, nincs miért aggódnod, légy türelmes és ne akarj egyből te lenni a leggyorsabb és legerősebb.

Dehidratáció

Edzés alatt a vérre nem a belekben van szükség, ezért az izmokhoz irányítja őket az agy. A baj az ilyenkor, hogy ha nem vagy megfelelően hidratált, a folyamat erős bélmozgást idéz elő.
Megoldás: Bizonyára te magad is tudod a választ: több víz. Légy tudatában annak, mennyit ittál, írd fel, és meglátod, hol csúszol el a nap folyamán.

Evés

Nyilván magadtól is eszedbe jutott, és igen, sajnos ez is okozhatja a tüneteket. Az egyik legfontosabb eleme az életmódváltásodnak az étrend, de nem csak arra kell odafigyelned, hogy mit eszel, arra is érdemes, hogy mikor és mennyit. Egy nagy adag ebéd jó ötlet lehet edzős napokon, hiszen kell az energia, de ha nehezen emészthető ételeket választasz, könnyen kellemetlen szituációba kerülhetsz.
Megoldás: Tervezd meg a napi étkezésed. Egy komolyabb edzés előtt 2-3, de akár 3-4 órával is érdemes elfogyasztani a nagyobb fogásokat. Ha nagyon éhes vagy, egy pár darab sós keksz, egy fél banán vagy egy sportoláshoz kifejlesztett energiaszelet lehet segítségedre.

Hormonok

Biztos ismered a testmozgás okozta hormonváltozásokat (több endorfin, kevesebb kortizol). De a hormontermelés a mellékvesében katekolamin felszabadulásával jár (a mellékvese termeli), a gyomrot ürítésre ösztönzi, ez pedig hányingert, émelygést okozhat.
Megoldás: Tarts egy rövid szünetet, ha hányingered van, és csak akkor csatlakozz megint, ha már úgy érzed, teljesen megnyugodott a gyomrod.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

BiotechUSAOczella Eszter

20 perc otthoni edzés a kerek popsiért

Írta:
0

Az alakformálás ősszel sem állhat meg, a feszes és kerek popsi egész évben divatos. Bármilyen formában is vagy, egészen biztos, hogy neked is jól jön majd Oczella Eszter, a BioTechUSA profi fitneszversenyzőjének 20 perces, kezdőknek ajánlott popsiformáló videós edzése, amit felszerelés nélkül, otthon is rendszeresen végezhetsz és akár már 4 hét alatt látványos változásokat érhetsz el. (X)

Kövess Facebook-on!
X